Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 33. (Szekszárd, 2011)

Néprajz - Balázs Kovács Sándor: A Gyöngyösbokréta mozgalom története Tolna megyében

felületet adott. A száda a leheletfinom selyemszádától a vastag pamutból készültig számos változatot mutatott. A sárköziek szerint a 20. század elején azt a kis lent, amit még termesztettek, a bodorvászon szövésére tartották fenn. A száda pamutváltozatával már csak megközelítették az egykori bíborvászon minőségét, a „sóti", illetve ennek még finomabb változata, ,,a selyemsóti" pamutfonál csupán batiszt finomságú, de simább felületű szőttest eredményezett. A „selvemsótiból" készültek a leheletszerű halotti lepedők is.

1

0' A Sárköz viselete eredeti, színpompás szokásai gazdagok, népköltészete művészi, éppilyen eredetiek és szépek táncaik is. A sárköziek minden alkalmat megragadtak a táncra. Változatosság, a mozgás magasfokú, művészi megnyilvánulása és erő jellemző rájuk. A 19. század végétől sokat változtak a sárközi táncok is: & legrégibb réteget kétségkívül a kanásztáncok képviselik. E régi férfiszóló a Sárközben már fejlettebb páros, csoportos tánccá alakult; a kanásztáncból sarjadt a cinöge vagy cönöge, az ugrós s még egyéb táncok is. A verbunk már nem volt ilyen életképes, mint tánckezdő férfiszólóra alig emlékeztek, de fennmaradt változatai feltűnően szépek. A páros táncok közül a lassú csárdás eléggé színtelen, annál reprezentatívabb a gyors (friss) csárdás; e kettő elég élesen elüt egymástól. Viszonylag épen fennmaradtak a női körtáncok, sok alkalmi változatban élnek. Ugyancsak a nők tartották fenn a lakodalmi menettáncok és szakácstáncok népes csoportját. Az eredeti néptáncok alakulása a Sárközben soha nem volt egységes: Báta táncai és táncélete volt mindig is a legeltérőbb és táncok szempontjából a 20. század végéig ez a leghagyományosabb. A sárközi táncdialektus a kelet-dunántúli csoporthoz tartozik, amely tovább folytatódik a Duna-Tisza közi Bácskában, Kalocsán és környékén, s általában a Duna egész mellékén. A Sárközben egyformán kedvelték a vonós, fúvós és pengetős hangszereket, tehát a cigány, német és magyar zenekarokat.

1"- Régen a pengetős zene volt az elterjedtebb; a lakodalmakban és fonókban citerán, tanrburán játszottak. A serdülők és a szegényebbek mulatságain sokáig fennmaradt a bőrduda is. A kocsmai bálozás tette a cigányzenét népszerűvé, de felkapták a német rezesbandát is. A női táncok egy részét többnyire a mai napig énekszóra járják, a zenekarokat a férfiszólóban és a párostáncokhoz veszik igénybe. Nagyon jellemző a sárköziekre, hogy akkor is énekelnek tánc közben, amikor a zenekar játszik. A férfitáncok legrégibb rétege a kanásztánc típusú virtuóz szólótánc volt. A húshagyókor tartott farsangi mulatságon a kanászok mulatozás közben bottal, illetve fokos baltával járták a táncot: kézben tartva, láb alatt átadogatva és a földre tett botokat átugrálva. A hangulat fokozódásával baltájukat bevágták a gerendába, és „térdenállva", vagy éppen fenékre ülve táncoltak. A kanászélet letűntével a táncnak egy ideig még fennmaradt ez az eszközös változata, főként lakodalmakban mutatták be: egy-két kanász bottal táncolt, a többiek csak nézték, tehát hovatovább mutatványos jellegűvé vált. E kanásztánc-típus rendkívül életrevalónak bizonyult, és idők folyamán úgy kiterebélyesedett, hogy egész típuscsaládot alkotott; a táncnak a tagok számának megfelelően sokféle elnevezése és szerepe van: járhatják szólóban és csoportosan, az utóbbit körben vagy menetben, illetve párosával is, lejthetik eszközzel vagy anélkül. Ebbe a típuscsaládba tartozik a sárközi cinöge vagy cönöge, továbbá az ugrós vagy ritkább nevén kísérő, illetve verbunk, de a lakodalmi szakácstánc is tulajdonképp ugrós. Mindezekre a kanásztáncokra a hangulat tetőpontján kerül sor, pl. lakodalomban, tyúkverőkor stb., de ezek nem szerves részei egy-egy kötött táncrendnek. Sárközi nevének 10

1 BALÁZS KOVÁCS - DELI 1999. 31-42. Az 1829-ben Egyed Antal kérdőívére beérkezett válaszok bizonyítják, hogy a paraszti életben milyen nagy szerepe volt a táncnak és a muzsikának, az ifiúság életében szinte kizárólagos mulatozási alkalom volt. Ritka az a település, melynek jegyzője ne jegyezte volna fel válaszában az ünnepi tánc és zene alkalmakat, legyen az magyar, vagy német nemzetiségű település. Decs: afijatalságépedig közönségesen iaptázás és az kortsmákban muzsika mellett való tántzolás. " Ocsény: „a fiataloké vasárnap és innep napokon az utzém való jádzásból és a kortsmában való tántzolásból. " - CSERNA-KACZ1ÁN 1986. 28-231. A decsi kocsmai muzsikálás rendezésérc 1862-ben került sor. A községi bíró, Bálás István írta a főszolgabíróhoz: „Azon panasz - melly az Uradalmi Kortsmába való muzsikálás, soha betiltva nem volt, csak ollyan utasítás adatott a Muzsikásoknak, mivel két banda edgyik jobb, a másik roszszabb van a faluba, hogy felváltva muzsikáljanak, úgy hogy, ha a jobb banda egyik vasárnap az uradalmi kotsmába muzsikál, másik vasárnap a Helységében mennyen muzsikálni: hasonlóul a roszszabb banda is akképp cselekedjen: - és még ezen szabály mellett is, nem muzsikált a jobbik banda, Szt. Mihály naptól fogva többet háromszornál a Község kotsmájába és ez a Helység kocsmájába háromszori muzsikállása a jobbik bandáit akarnál a maga kocsmájába alkalmazni, és az általunk tett szabályt azért keresztelte betiltásnak: - pedig hiszen, mi községbeliek adunk a kérdésbe forgo muzsikusoknak Lakhelyet mi tartyuk őket egész éven át, kenyérrel, zsiradékkal, s tüzelővel, naponként házunknál meg keresvén bennünket: ha tehát félév alatt 3szor községi kocsmánkba őket muzsikállásra felhívtuk, nem neheztelheti a kotsmabérlő, akkor a midőn ő meg, az egész évi időszakba muzsikáltathat velők a maga Kocsmájába folytonossan. " TMÖL. A szekszárdi járás főszolgabírójának iratai 859/1862. idézi: BALÁZS KOVÁCS 2009. 172. 309