Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában

huszárról pedig azt tartják, hogy lovával egyszerre jön a világra. Csakis így érthető meg az a kegyetlen, majdnem gyilkosság számba menő humor, amellyel holtra kacagtat, például az itt is látható vasárnapi lovasával, vagy avval a hajdani rajzával, amikor önkéntes, - mondjuk valamelyik tolnai - Paskusz gyerek lovagolni tanul! De nem is pingálja úgy a lovat Magyarországon, sőt tán az egész világon senkise, mint Garay Akos. Az ő lovai valósággal - élnek. Látjuk feszülő izmukat, ott prüszkölnek el előttünk. Sörényük mozog, lábuk rúgott fel az égig s ha egyik híres hollandi festő úgy festette meg a baromfi udvart, hogy az ott settenkedő kakasnak a - kukorékolását halotta a - műkritikus, Garay Akos lovainak - a nyerítését halljuk.. .Garayban pedig meg volt az elszántság, hogy heteket, hónapokat töltsön el a Hortobágyon, bagócs, pőcsik, millió meg millió szúnyog muzsikáló társaságában, nap-nap után élve afaggyus birkahúson, dicsérve annak kozmás zamatát, csodálkozva a Kolombus tojáshoz hasonlító pléhkanálon, amely mint a cövek egyenesen meg áll a sürü paprikás lében, birokra kélve a csikós vagy juhász kéz beledobálta jó massza csuszával." Érdekes kultúrtörténeti adat, hogy Kelety Gusztáv, aki miatt különben Szinnyei Merse Pál sem érvényesülhetett 50 esztendeig, egyre arra biztatta Garay apját, hogy a „hanyag, tehetségtelen fiút éppen a magyar kanász, a magyar csikós, a magyar juhász, szóval a magyar puszta tanította meg művészete utolérhetetlen eredetiségére, akárcsak a debreceni neves cigányt muzsikálni a hires Józsa Gyuri, akinek kezében pedig sohasem volt vonó. Mert ha nem jól húzta a cigány, - fejéhez vágta a hegedűt. Garay is ilyenformán tanult meg - magyarul rajzolni, festeni. Amikor eleinte még érezte a puszta, a juhász, a csikós, meg a magyar lónak a lelkét, csak rajzolt, rajzolt úgy, hogy amikor az öreg számadó meglátta a sok krixkraxot, csak fejet csóvált és elsomfordált a háta megöl. De amikor egyre tökéletesebb lett a rajz, kiderült az öreg csikós arca s megveregette a piktor vállát: E már lú, tekintetes uram!" A külföldi előtanulmányok után Garay sokat dolgozott. Lovakat, méneseket rajzolt, pingálgatott főúri helyekre, pl. a Jankovich grófi családnak udvari festője lett. Garay hasonló bravúrral rajzolta a juhászt és a cigányt is, mint a csikóst és a lovat. Valamennyi képe között talán a legbájosabb a „Juhász menyecskéje", vagy ,Adjon egy kis bagót" című rajza, amelyről Bodnár Istvánnak az öreg Zsiga cigány jutott eszébe, aki keselyüsi teknővájó volt. „Hej be sok Rákóczi korbeli kesergőt a fülünkbe huzattál vele jó Akos, az akkori józsefpusztai uraság - „ udvari báljain". (Már t. i. az udvarban volt a bál.) Most is a fülembe cseng még az: Altai is ment a Tiszán, Kilenc orsó karikán. kezdetű mélabús kuruc nóta. Felséges, gyönyörű volt az, tetszett mindnyájunknak. Csak az öreg Zsigának és rajkóinak nem tetszet az előzetes preparálás. Egy hétig fürösztötték, mosdatták őket, hogy legalább előszobaképesek legyenek. De még így sem voltunk biztosak benne, hogy vájjon nem ismétlődik e meg a Nagy Péter vagy Katalin cárnő udvari báljáról olvasott francia tudósítás, hogy: a szebbnél szebb orosz hölgyek hajából egyaránt potyogott alá a gyöngy és még más valami. Persze Zsiga cigányéknál egyáltalán szó sem lehetett volna a gyöngyökről." Néprajzosnak is kiváló Garay Ákos. A kihalóban lévő fésűs öreg parasztokat századok múlva is az ő remek illusztrációi alapján ismerik majd. Heteken, hónapokon át barangolt Somogy, Tolna, majd Baranya megyében s egyik néprajzi folyóiratban nemcsak lerajzolta őket, hanem le is írta a szlavóniai magyarok szokásait, összegyűjtve kivesző félben lévő mondásaikat, rávilágítva itt-ott az egyke nemzetirtó bűnére is. „A mi gyönyörűséges Sárközünk kackiás menyecskéi is ott nevetgélnek szépséges rajzain. A bokorugró, százrétű szoknyák, a már szokásból kiment kis és nagy hét tülkös párták, a festői biborvégek, pillangós, ruzsás kötények, a gyönyörűen remekbe kivarrt ingvállak és pruszlikok maholnap csak a muzeumokban s az ő bravúros képeiken láthatók. Az ö tolla, ceruzája hegye feltámasztja még olykor-olykor a kivesző nemes bölényeket, a régi magyar földesurakat, a jó táblabírákat is, amint a szellős, nyitott ambituson bodor füstfelhőbe eregetik a pompás faddi szűzdohány ámbraillatát." Garay egyébként a legelső magyar élclapnak, a Borsszem Jankónak állandó rajzolója volt hosszú éveken át, míg mások konkurenciája ki nem szorította onnan. Majdnem minden héten ott lehetett látni az ő bravúros, tőről metszett falusi alakjait, amelyekről a magyar „őshumor könnyeket facsaró jó kedve kacagott feléd. S ezeknek a jóízű alakoknak szájába legtöbbször a szót is ő adta. Mert ritka ismerője ő magyar népnek, zamatos mondásainak s amint fel szokás fogni a kristálytiszta hegyi patak aranyiszapját, lelke is így raktározza el bolyongásai között a keresetlen magyar néphumor apró aranyszemcséit." Sok magyar és külföldi lapnál dolgozott, melyek egész könyvtárt tesznek ki. Tiszta, világos, egyszerű, 474