Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

Balázs Kovács Sándor: Egyesületek és magánosok a sárközi népművészet szolgálatában

sárközi község „minden fajtabeli és mintázatú" szőttesét kiállítja. Múzeumi körlevél kérte fel a községek jegyzőit, hogy a szövőkkel „saját mintáikból" egy-egy méteres darabot készíttessenek a múzeum ünnepélyes megnyitására rendezendő kiállításra, és küldjék meg azok nem túlságosan „felcsigázott árszabását" is, amennyiért hajlandók lennének előállítani. Az eredményre csak Ács Lipót visszaemlékezései alapján következtethetünk, miszerint a „sárközi háziipari telepen - terveim szerint - szőtteseket és hímzéseket készíttettem." Más nyoma azonban nincs annak, hogy Ács Lipót a szőttesek tervezésében és értékesítésében is olyan sikereket aratott volna, mint a hímzés terén. Eleinte kísérletezett a „főkötő jegykendő halottivánkoshéj-hímzések" modern úri dísztárgyakon való megjelentetésével is. 1908-ban, a Londonban megrendezett magyar kiállításon még ilyenek is szerepeltek'

8, az 1939-ig működő munkatelep asszonyai végül is a fekete selyemalapra fehérrel hímzett, a sárközi főkötőmintákat alkalmazó termékeikkel értek el jelentős eredményeket. Önéletírásában a következőképpen értékeli saját munkásságát: „Mint a Tolnavármegyei Múzeum őre a sárközi népművészet emlékeinek a felkutatásával és összegyűjtésével értem el a legnagyobb eredményemet. A sárközi népművészet mint élő művészet még a 19-ik század közepe táján megszűnt. A Sárköz a Sió, Sárvíz és Duna által határolt területen fekszik. Ez a terület ezen vizek lecsapolása illetve szabályozása előtt nádas, kákás, ingoványos terület volt s így csak kis részben volt földművelésre alkalmas. A férfiak nagyrészt halászattal és pásztorkodással foglalkoztak, az asszonyok pedig leginkább otthon tartózkodtak s így bőségesen ráértek a háztartás mellett szövéssel-fonással és hímzéssel foglalkozni. Ennek a körülménynek köszönhető a textil-népművészet gyönyörű kifejlesztése. Úgy a szövésben, mint hímzésben a népművészet legragyogóbb darabjait találjuk. A vizek szabályozása után azonban rengeteg szántóföldhöz jutottak s így több munkaerőre volt szükségük. Ez tehát elvonta az asszonyokat a házimunkától és sok külső munkára kényszerítette őket. így elsorvadt szépséges művészetük. Ezért amikor a 90-es évek végén és a most folyó század elején népművészetük felkutatásával foglalkoztam, már csak régi darabokat találtam. Padláson, pajtában, kamarákban, ládákban kellett kutatni - házról házra járva - ezen darabok után. így sikerült összegyűjtenem mintegy 4-500 drb u. n. 'mórágyi' tányért, tálat, korsót. Ezek Mórágy Tolna megyei községben a Sárköz részére készültek s így, sárközi edényekként ismeretesek. Természetesen ekkor még itt-ott régi faragott-festett bútorok és különböző eszközök voltak találhatók. Régi viseletük egyes darabjait is sikerült megmentenem. A Tolnavármegyei Múzeumban és a budapesti M. N. Múzeum Néprajzi Osztályában lévő gyűjtemények a régi sárközi népművészetről bőségesen tájékoztatják az érdeklődőt. (A Tolnavármegyei Múzeumban lévő különböző faragásokat (mosófák, mángorlók, tükrösök, stb.) lerajzoltam, úgy szintén a községekben található kapufélfákat, léckerítéseket, temetői fejfákat. Ezek túlnyomó részét a Balaton menti faragások közé sorozta Malonyay. Már gyűjtésem legelején láttam, hogy itt olyan népművészeti alkotásokkal állok szemben, amelyek vonalmenete, folthatása és kompositiója a magyar népművészet legértékesebb darabjaivá avatják."

7

9 A 20. század fordulójára Európa szerte megtörtént a nemzeti államok kialakulása, a nemzeti öntudat, a saját kultúra felismerése és kifejlesztése. Ez az érzés csúcsosodik ki az 1896-os budapesti millenniumi kiállításon, majd a 20. század első évtizedeiben megjelent Malonyay Dezső szerkesztésében „A magyar nép művészete" című kötetben (1907-1922). Itt említhetjük meg Ács Lipót (1868-1945) század eleji sárközi kezdeményezését is, majd később a dr. Pilisy Elemér

s

n-féle gyűjtő, tanító, tanuló, valamint a vele párhuzamosan zajló Gyöngyösbokréta mozgalmat (Váralján Jánosi György

8

1, Őcsényben Szilágyi Béla

8

2, Ács Lipót a jegyzőknek a „lakosság anyagi érdekeinek előmozdítását czélzó hazafias jó indulatára" appellált kérelme teljesítésére. -SZILÁGYI 1982, 18-19. 7

8 Közérdek 1908. márc. 14. 7

9 ÁCS 1975. M

1 Dr. Pilisy Elemér (1892-1937) ügyvéd, királyi ügyész. A Sárköz-Tolnamegyei Népművészeti Egyesület alapítója és alelnöke. Kimagasló érdemeket szerzett a sárközi ősi népművészeti értékek újjáélesztésében. E cél érdekében népművészeti tanfolyamokat, kiállításokat szervezett a sárközi népművészeti értékek közkinccsé tételére. Röviddel halála előtt Budapestre helyezték királyi ügyésznek. Nagyszöllősön temették cl. - SIPTER 1973, 56. - Dr. Pilisy Elemér vezetéknevét többféle formában írták a kortársak, leveleiben ő maga Pilisy formájában írta édesapjának Nagyszőllősre leveleiben, tanulmányunkban mi is ezt a formát használjuk. M Jánosi György (1889-1966) ismert publicista volt, mesekönyveket, népszínműveket írt, a költészettel is próbálkozott. Több írása jelent meg a Pesti Napló, a Magyarország és az Est országos napilapokban, és a Tolnamegyei Újságban. - KREINER 1996. - így került kapcsolatba Paulini Béla sógorával. Balogh Rudolf ismert fényképésszel, aki első ízben 1931-ben járt Váralján. Felvételeket készített az itteni viseletről a bokrétás mozgalom számára. „Jánosi Baloghon keresztül kerül kapcsolatba Paulini Bélával, és rövidesen a mozgalom lelkes híve lesz. Irói és újságírói tevékenysége mellett mind több időt fordít a váraljai hagyományok, szokások alapos megismerésére. Több, a magyar parasztság, a magyar hagyományőrzés helyzetével foglalkozó írásai jelentek meg 465