Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

K. Tóth Gábor: A honfoglaló magyarság kettőslélek-hitével kapcsolatos jelenségek kelet-európai párhuzamai

betegen segíteni." Ez már csak abból kifolyólag is igaz lehet, mert a jelképes trepanációnak, semmilyen orvosi rendeltetése sem lehetett.

2

3 A szabadiélek, archaikusabb képzetek szerint madár alakú volt, „lélekmadár", vagyis könnyen, és nagy távolságokat bejáró lény. A hiedelem kopásával, apróbb állatok: darázs, légy, pillangó vált a szabadiélek alakjává. Ezek az apróbb állatkák, a hiedelem szerint könnyebben vissza tudtak térni a fejbe, az orrlyukakon, fülréseken, vagy a szájon át. Az őseink által koponyákon végzet trepanációk és a lélekvesztéses betegségek közötti kapcsolatot erősítik a néprajzi párhuzamok. Osztjákok egyik csoportja szerint, ha a lélek visszatér, a beteg homlokára telepszik le. Egy másik csoportjukban és a teleutoknál, az elveszet lelket ökölbe szorítva hozzák vissza, majd a beteg fülén át fújják a koponyájába. Dienes István valószínűsítette, hogy abban az esetben került sor trepanációra, ha a lélek a természetes járatokon nem tudott visszatérni a koponyába. 4 Ennek a „gyógyítása" fokozatosan történt. Először bűvös jeleket rajzolhattak, újjal a koponyára. Ha ez nem segített akkor jelképes trepanációt végeztek a személyen. Ha ekkor sem akart visszatérni az árnylélek a koponyába, akkor folyamodtak a tényleges koponyalékeléshez. Ezt adott esetben többször is megismételhették."' Korábban Kelet-Közép-Európából csak szórványosan kerültek elő kora középkori trepanált koponyák. Bulgáriában került elő néhány jelképesen trepanált koponya, négy további pedig a Kárpát-medencében, feltehetően a késő avar korból. Ennek alapján Dienes István úgy vélte, hogy: „Mindez azonban már magyar hatásra is történhetett, hiszen teljesen kétségtelen, hogy a tényleges és a jelképes trepanáció a X-Xl. századi, már a magyar időkből származó koponyák nagy sorozatán mutatkozik Kelet-Közép-Európa térségében."

2

6 A trepanációkról újabb összefoglaló munkát Grynaeus Tamás jelentetett meg „A honfoglalás és Árpádkori magyarság betegségei és gyógyításuk" címmel. Ebben több mint 200 jelképesen, vagy valósan trepanált koponyát gyűjtött össze a Kárpát-medencéből és több mint 60-at Kelet-Európából. A Kárpát-medenceiek között már 22 jelképes és 8 valódi - avarnak tartott - trepanált koponyát említ a VIII-X. századból.

2 Mivel az időhatárt ilyen széles keretek között adta meg, ezeket az adatokat körültekintéssel kell kezelnünk, és a jövőben további pontosításra lesz szükség. A munka számunkra fontosabb részét képzi, a Kelet-Európából összegyűjtött lékelt koponyák taglalása. Ebből az tűnik ki, hogy a pliszkai VII-VIII. századra keltezett jelképesen trepanált koponyától eltekintve, Kelet-Európában a VIII-IX. században jelenik meg ez a szokás, mégpedig a Volga vidékén: Bolsije Tarhani, VIII-IX. század (10 db), majd innen terjed tovább déli és nyugati irányokba (Dimitrovskoe, Zlivki VIIIIX. század; Zeltoje IX. század).

2

S Ezekből az a következtetés vonható le, hogy néhány bolgárnak és alánnak tartott esten kívül, a trepanációk elsősorban a magyarokhoz köthetőek, és valószínűleg nagyobb részben 2

3 DIENES 1978, 199. Nemeskériék megállapították, hogy „miután a jelképes trepanációval közvetlen gyógyító hatást elérni nem lehet, a jelképes trepanációnak közvetlen gyógyító célját ki kell zárnunk... 29 esetben állapítottunk meg igen kis mértékű kóros elváltozást. 68 esetben semminemű kóros elváltozás nem volt megállapítható." (NEMESKÉRI - ERY - KRALOVANSZKY 1960, 25, 28). „Az esetek döntő többségében a koponyán semmiféle kóros eltérés nem mutatható ki." (JOZSA 1996, 59). 2

4 DIENES 1978,213-215. 2

5 Többszörös jelképes és tényleges koponyalékelést, például a tiszasiilyi temetkezésekben figyeltek meg (MADARAS 1992, 80). 2

6 NEMESKÉRI - ÉRY - KRALOVANSZKY 1960, 26: DIENES 1978, 216-217. Az avar korból származó koponyák, datálása vitatott. A négy lelőhelyről előkerült - Kiskőrös-Város alatti temető 57. sír, Üllő I. „D" temető, Váchartyán I. (szórvány), Tiszaderzs 23. sír. - trepanált koponyákat Nemeskériék a VIII-IX. századra keltezték, de nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy ezek X. századiak is lehetnek 1. NEMESKÉRI - ÉRY - KRALOVANSZKY 1960, 5. Madaras L. szerint ezek a sírok, valójában VII-VIII. századiak és semmi esetre sem X. századiak (MADARAS 1992, 82). Dienes I. is érezte, hogy ezek a sírok túl koraiak, ahhoz, hogy a magyarsághoz lehessen kötni, ezért ő feltételezte, hogy a VII. században betelepült onogur-bolgárok is ismerhették ezt a szokást 1. DIENES 1978, 216-217. Ebben az esetben azonban a koponyák nem etnikumjelzők, de az tény, hogy elterjedésük a honfoglaláskorban teljesedik ki (MADARAS 1992, 83). Boev, P. Bulgáriából 4 jelképesen trepanált koponyát említett (BOEV 1959, 108, 229; FODOR 1980, 21; 10. lbj). Ő a protobolgárokkal hozta kapcsolatba ezeket a trepanálásokat, és azt is kifejtette, hogy a Kárpát-medencében, a honfoglalás korában előforduló trepanációk is török származású népcsoportokkal hozhatóak kapcsolatba (BOEV 1965, 126). Fodor I. az alánokkal is kapcsolatba hozta ennek a szokásnak az elterjedését (FODOR 1980, 21; 10.lbj). Utóbbi időkben Éry K., Grynaeus T., Tomka P. és Fóthi E. - Marcsik A. - Svetlana, E. munkái alapján változott az összkép, már sokkal több trepanált koponyát ismerünk, a kárpát-medencei avar korszakból és a népvándorláskor végi KözépKelet-Európából (ÉRY 1987/1988, 115-120, GRYNAEUS 1996; TOMKA 2000, 63-96; FÓTHI - MARCSIK - SVETLANA 2001,45-52). 2

7 GRYNAEUS 1996, 80, 86. 2

8 GRYNAEUS 1996, 57-59; ÉRY 1987/1988, 119. Volga vidékén, Sztaroje Muszino nevű lelőhelyen (IX-X. század) is megfigyeltek trepanációt, e mellett, részleges lovastemetkezés is volt a temetőben (NEMESKÉRI - ÉRY - KRALOVANSZKY 1960,28; BÁLINT 1971,93). 246