Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum évkönyve 32. (Szekszárd, 2010)

K. Tóth Gábor: A honfoglaló magyarság kettőslélek-hitével kapcsolatos jelenségek kelet-európai párhuzamai

általuk terjedt el a koponyalékelés, a dél-orosz steppén, a VIII-IX. században, a bolgárok között. A Kárpátmedencében már korábban is megvolt ez a szokás, az avar korszakban, de a mintegy 30 eset, melyek egy része bizonytalan datálású, csak töredéke a X-XI. századi honfoglaló leletanyagban található koponyalékelések számának. Közvetett bizonyíték honfoglalóink kettőslélek-hitére, az árnyéklélek koponyához való kötésére, a 953. évi kalandozásról fennmaradt forrás. Ebben a magyarok mindent megígérnek, csakhogy Bulcsú vezér egyik rokonának a fejét visszakapják az ostromlott ellenségtől.

2" Ennek néprajzi párhuzama az obi-ugoroknál- és őseiknél is megvolt. Az obi-ugoroknál, ha valaki meghalt a nemzetségben, akkor bábut készítettek, mely az elhunytat testesítette meg. Ennek a fejkiképzésére nagy hangsúlyt fektettek, legtöbbször maradandó anyagból formálták ki, például kőből, az arcrészt pedig valamilyen fémmel borították, hogy az árnyéklélek székhelye a fej - időtálló legyen. A továbbélő szabadlélek hiedelme folytán, az élők így kapcsolatban maradtak elhunyt rokonaikkal.

3" Ezen régészeti, néprajzi, történeti, antropológiai adatok alapján kétségtelen tehát, hogy eleinknél, megvolt a kettőslélek-hit, az ehhez kapcsolódó trepanációk. Részleges lovastemetkezések A részleges és jelképes lovastemetkezéseink is összefüggést mutatnak, a szabadlélek képzetével. A lóbőrt hol kiterítve, hol összehajtogatva helyezték az elhunyt mellé. Mint azt már korábban említettük, Dienes István az Ivar Paulson által összegyűjtött adatok alapján feltételezte, hogy a honfoglaló magyarok hite szerint az emberekkel egyenértékűnek tartott állatoknak, - esetünkben a lovaknak - is volt lelkük. Az állatoknál is a koponyában élt a lélek, ezért volt fontos, a lókoponya megőrzése.

3

1 A lovastemetkezéseknél tehát nagy jelentősége volt annak, hogy a koponya sértetlen maradjon, hiszen az ebbe lakozó lélekárny került a holtak birodalmába. Azonban vannak olyan esetek is amikor nem találjuk a ló koponyáját a sírban. Bálint Csanád gyűjtésében,

3

2 közel annyi lószerszámos sír - lócsont nélküli - szerepelt, mint lócsontos. Ezekben esetekben amikor csak a kengyel, vagy nyereg stb. került a sírba, a temetéskor a táltos, a ló lelkét kiűzte és gazdája után küldte. A volgai finneknél, valamint több török népnél, ilyenkor szertartásszerűen az állat hátára hideg vizet öntöttek, hogy megborzongjon. Amennyiben a jószág megrázkódott, úgy gondolták, hogy a lelke távozott, mint ahogy a sámán is reszket, mikor elhagyja testét a lélek. A valóságos állatáldozatoknál sem az állat tényleges feláldozása volt a lényeg, hanem, hogy a lelke elkísérje gazdáját a hosszú útra.

3

3 A lovastemetkezés a steppei nomád népek mindegyikénél megfigyelhető. A szkíták a ló koponyáját és lábcsontjait bőrbe csavarták és az áldozóhely közelében gödörbe temették. Az ázsiai hunok a állatcsontokat, szintén bőrbe csavarva, a sírgödör végébe helyezték. A hun korszakban a kitömött lóbőrös temetkezés volt az elterjedt, ez honosodik meg a Volga-Káma vidéken is, a finnugor törzsek körében. Az onogur bolgároknál viszont az összehajtott lóbőrös változat volt divatban. A besenyőknél a kitömött lovastemetkezés volt jellemző. A türkök, avarok és a kunok az egész lovat eltemették, bár a kora avar és türk periódusban részleges lovastemetkezések is találhatóak.

3

4 A részleges lovastemetkezés, sokáig problémát és értelmezési nehézségeket okozott a szakirodalomban. Először Nagy Géza,

3

5 Munkácsi Bernát,

3

6 és Szendrey Ákos

3

, foglalkozott ezzel a témával. Hampel József Egy „királyi ivadékot" megpillantva a helybeliek „a fejét levágva megölték. Miután a győzelmet elnyerték, a lándzsára tűzött fejet - a mieink számára örvendetes, az ellenség számára szánalmas látványként - a legmagasabb városfalon kitűzték . . .[a magyarok, T. G.] egyezséget ajánlottak, hogy ha a fejet átadják nekik, akkor ők a legrövidebb idő alatt visszaszolgáltatják a teljes hadizsákmányt és az összes foglyot, meg minden egyebet" (HKIF 241-245). 3

0 DIENES 1975, 84. 1

1 DIENES 1978, 224. Az Árpád-korban a ló koponyája bajelhárító eszközként is szolgálhatott, mely hiedelem továbbélése lehetett a kettőslélek hitének, s azért voltak kiaggatva az Árpád kori házakra is a ló koponyák, hogy védelmezzék a házat, gonosz szellemek ellen. (MÉRI 1964. 111-115). 3

2 BÁLINT 1969, 108-111. 3

3 DIENES 1978, 225. 3

4 FODOR 1992, 135. 3

5 NAGY 1893, 223-234. A kutatás korai stádiumában feltételezték a lovon való eltemetést: „lehetséges, hogy a vitézt lóra ültetve temették el." 1. NAGY 1893, 229. MUNKÁCSI 1896, 297-323. Nagy Gézával egyetértésben Munkácsi is úgy gondolta, hogy a honfoglalók is teljes lóval 247