Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Kollarits Krisztina: „Tormay Cécile-nek igaz rokonérzéssel Babits Mihály". Adalékok Babits Mihály és Tormay Cécile kapcsolatához

Az események rekonstruálásához elsősorban Ignotus Pál már említett 1973-as visszaemlékezésére támaszkodhatunk.

6

8 Eddig felhasznált forrásaink elsősorban levelek voltak, amelyek a történéseket rövid idővel követték vagy előzték meg, most viszont egy más műfajú dokumentummal, egy visszaemlékezéssel van dolgunk, amely 46 évvel azután a bizonyos uzsonna után eleveníti fel az ott történteket. Gyáni Gábor hívta fel a figyelmet - az amerikai Schacter neurálpszichológiai kutatásaira támaszkodva -, arra, hogy jelentős különbség adódhat abból, hogy az emlékező a történtek után mennyi idő elteltével rögzíti emlékeit: egy napló vagy magán levél esetén ez az idő esetleg csak néhány óra vagy nap, egy memoárnál viszont évek is eltelhettek közben. „A narratív jelleg kezdetben még nem olyan meghatározó, mint amilyenné utóbb lesz. Egyszerűen azért, mert az események, vagyis a róluk szerzett élmények rendszerezése a tapasztalatszerzés pillanataiban még nem egészen, vagy csak részben történik meg. Utóbb az elbeszélés másfajta perspektívájából előhívott emlékképek ezzel szemben összefüggő konstrukcióba rendeződhetnek. "

6

9 Az emlékezés konstrukciós tevékenység, soha sem vagyunk képesek pusztán reprodukálni a múltbeli eseményeket: a jelen horizontjából tekintünk vissza, az emlékezést alapvetően meghatározza tehát a perspektíva és az attitűd, amelyből visszatekintünk, illetve maga a narratív jelleg. A visszaemlékezésnek ezek a jellemzői az alábbiakban hangsúlyosan fognak szerepelni, az Ignotus által papírra vetett sorok nemcsak arról az 1927-es uzsonnán elhangzottakról tájékoztatnak minket, hanem arról a küzdelemről is, amelyre a szerzőt az a szakadék készteti, amely elválasztja a 20-as évek gondolkodásmódját, ítéletét, a 70-es évekétől. Egy olyan epizódot akart ábrázolni Babits életéből, amely a 70-es évekbeli olvasó számára - attól tart - szinte hihetetlennek, szentségtörőnek fog tűnni, noha az események idején a szereplők számára ez nem volt különösen felháborító, a- felvetett kérdést komolyan megfontolás tárgyává tették, érveket hoztak fel mellette és ellene, de ezek más természetűek voltak, mint ahogy ezt olvasói várnák. Ignotus állandóan magyarázkodik, értelmez, védelmébe vesz egyes szereplőket, önkéntelenül ráirányítva figyelmünket az elbeszélés megkonstruáltságára. Leginkább saját szerepe kelt(het) gyanút az olvasóban, mivel egykori és jelenlegi önmaga véleménye túlságosan is megegyezik. De miről is volt szó? Egy baráti társaságban folytatott vitát elevenít fel 1927-ből: „Babits, amint összegyültünk, patetikus keserűséggel közölte szándékát: hogy otthagyja a Nyugatot! Régóta viaskodik efféle tervekkel, mondta; régóta hibáztatja, hogy úgyszólván semmi beleszólása a lapba, melyet pedig mint szerkesztő jegyez. Mégis, mindmostanáig elfojtotta elégedetlenségét. Most azonban olyasmi esett meg rajta, amit nem nyelhet le....Kassák írt egy lerántó, értetlen, bántó bírálatot a Halálfiairól s benyújtotta Osvátéknak. Osvát pedig megküldte Babitsnak azzal, hogy „En nem közölném, de tudni szeretném, Te mit szólsz hozzá? " Ez volt, amit Babits megbocsáthatatlanul sérelmesnek érzett. "

7" Miután Babits közölte, hogy átmegy a Napkelethez, a társaság két csoportra szakadt: Sárközi György, Szerb Antal, Túróczi-Trostler József és Babitsné helyeselte elhatározását, Gyergyai Albert, Illyés Gyula, Tóth Aladár és Ignotus Pál ellene volt. Mielőtt a további részletek ismertetésébe belemennék, szeretném felhívni a figyelmet a szöveg utolsó bekezdésének a következő két mondatára: „Sok emlékem van Babits Mihályékról, s magam sem tudom, miért épp ez kívánkozik először tollamra. Talán, mert irodalompolitikai vetületében annyira valószínűtlen ma már."

1

] A 70-es évek jelenéből az elbeszélő tehát „valószínűtlen "-nek tartja a lehetőséget, hogy Babits másutt is szerepelhetett volna, mint a Nyugatban, akkori önmaga, a többi résztvevővel együtt viszont nem tekintette elképzelhetetlennek ezt, számára ez a különbség teszi elbeszélésre méltóvá ezt a vitát. Ignotust tehát - saját bevallása szerint - éppen az motiválta ennek a délutánnak a történetének a megírására, hogy saját tapasztalata szerint - a korabeli irodalmi élet szereplői gyakran egészen másképp és más szempontok 6

8 IGNOTUS, 412-419. 6

9 GYÁNI 2000, 140., illetve SCHACTER 1998. " A beszélgetés pontos dátumára Ignotus nem emlékezett, annyi bizonyos, hogy valamikor 1927 áprilisa és szeptembere között történt: a Halálfiai 1927 áprilisában került az olvasók elé, s ismerjük Babitsnak egy 1927. szeptember 5- i Gellért Oszkárhoz szóló levelét is, amelyben már enyhültebben szól az őt ért kritikáról: „arra kérlek várj a kérdéses Kassák-ügy elintézésével még egy hétig. Újra elolvastam a cikket, s oly megjegyzéseim vannak melyeket veled, s talán Kassákkal is, személyesen kell megbeszélnem. A cikk igen gyenge: ezt az első pillanatban nem vettem észre, mert igen elfogultan olvastam, s szokott skrupulozitásommal saját magam ellen voltam elfogult [...] A következő (szept. 15-iki) számban a cikk még ne jelenjék meg: hisz eredeti tervünk szerint sem igen jelenhetett volna meg addigra. "(Babits Mihály levele Gellért Oszkárnak, 1927. szept. 5. PIM kézirattár, V 3195/523. Közli: SIPOS 1999 b, 100.) Kassák tanulmánya végül mégsem a Nyugatban, hanem a Századunkban jelent meg a nov. 9-i számban. Közli: SIPOS 1999 b, 114-21. 7

1 IGNOTUS, 419. 455