Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)
Kollarits Krisztina: „Tormay Cécile-nek igaz rokonérzéssel Babits Mihály". Adalékok Babits Mihály és Tormay Cécile kapcsolatához
alapján döntöttek, mint ahogy mi ezt utólag gondolnánk. 7 2 Tapasztalatát azonban csak felemás módon sikerül formába öntenie: az elbeszélést végig az a kettősség határozza meg, amely akkori gondolkodásmódjuk és jelenlegi nézetei közt van. Egyrészt igyekszik felidézni az elhangzottakat, másrészt állandóan kommentálja, magyarázza, sőt értékeli is azokat. Bár megjegyzi, hogy más szempontok mozgatták őket, mint az utókor „skatulyák"ban gondolkodói ezt sejtenék, mégis éppen ő az, aki állandóan vissza-visszagyömöszöli a szereplőket valamelyikbe: Szerb Antal és Sárközi György helyeselte Babits gondolatát, Ignotus siet megjegyezni róluk, hogy „Nem hiszem, hogy akár akkor is - bár a szavak annyit változtak jelentésben! - a „jobboldal"-hoz tartozónak vallották volna magukat. " 7 3 Majd így folytatja: „jogot érzek megvédésükre". 74 A megvédés felemásra sikerül: egyrészt elmondja, hogy Szerb irodalmi értékben gondolkodott, s a lényegtelent feláldozhatónak tartotta a lényegesért, vagyis fontosabbnak tartotta, hogy Babits érvényesüljön, sem mint, hogy hűséges legyen a Nyugathoz. Említi azt is, hogy Szerb Antal a Napkelet munkatársa volt, de igyekszik őt, mint heroikus ellenállót feltüntetni, aki még Horváth János esztétikája ellenében is „kitartott Ady, Babits, Szomory mellett". 7 5 Zárójelben megjegyezhetjük, hogy ehhez nem kellett különösen hősiesnek lenni, hisz Adyt és Babitsot ekkoriban már a Napkelet is elismerte, 1927-re pedig Horváth már megvált a folyóirattól. Sárközi védelmére a „keresztény kommunista" címkét használja, amiről nem igazán derül ki, hogy mit jelent. Mindenesetre mindketten „idealisták" voltak, és vezérüket a „praeceptor Hungáriáé rangjában emelkedve" kívánták látni. Turóczi-Trostler viszont személyi okokból volt szerinte Nyugat-ellenes, mivel Osvát nem értékelte kellőképpen. Babitsné habozott, elutasította a politikai szempontokat e kérdés kapcsán: „Kurzus, antikurzus, ez nem irodalmi szempont; hogy ki milyen pártállású, őket nem érdekli. Hagyjam a politikát. " 7 6 És különben is ott volt Rédey Tivadar, a család barátja, aki szintén a Napkelet munkatársa. Tóth Aladár és Gyergyai szintén inkább politikamentes szempontból formált véleményt: a Nyugat egységét tartották fontosnak. Illyés Kassák gyöngéiből igyekszik magyarázni a helyzetet, s arról akarta meggyőzni Babitsot, hogy éppen hogy nem hagyhatja ott a Nyugatot Kassáknak. Körülbelül így lehetne összefoglalni vázlatosan az Ignotus által elmondottakat. Ignotus Pál tehát visszaemlékezésében kétféle szempontot igyekezett összebékíteni: egyrészt arról akart írni, hogy a 20-as évek végén egészen másképp gondolkodott Babits és köre, mint ahogy ezt az erősen átpolitizált 60-70-es évek irodalomtörténésze ábrázolja, másrészt viszont ő sem tudta függetleníteni magát a visszaemlékezésének megírásakor jellemző korszellemtől: állandóan védelmezi a vita szereplőit, magyaráz, értelmez, címkéz, hogy nehogy helytelen következtetést vonjon le a kedves olvasó. És persze itt vagyunk mi, mai olvasók, akiket már Ignotus írásától is elválaszt több mint 30 év, s érdeklődve figyeljük szerzőnk erőfeszítéseit, amelyekre mai nézetünk szerint már semmi szükség sincsen. Kísérlet az „uzsonna " és utóéletének rekonstrukciójára Ignotus vallomását tehát csak korlátozottan tudjuk hasznosítani, mert saját jelenének szempontjai túlságosan erősen érvényesülnek benne a múlt ábrázolásakor. Az mindenesetre kitűnik a szövegből, hogy Babits fontolóra vette a Nyugatból való kiválását, s a Napkelethez való „átigazolás "-t. Azt is megállapíthatjuk, hogy ennek a lehetőségnek a mérlegelésekor kevésbé a politikai szempontok voltak a döntők. Babits kijelentésének okait vizsgálva Ignotus csak a személyes sértettségét hozza fel magyarázatul. Mi ezt kiegészíthetjük néhány más elemmel is. Nyilván elősegítette a közeledést, hogy mind Tormay Cecile, mind a Napkeletben megjelent cikkek csak az elismerés hangján szóltak műveiről: 1927. július 3-án kapta meg Tormay elragadtatott dicséretét a Halálfiairól s még ugyanebben a hónapban hosszú és elismerő kritika jelent meg a lapban a regényről Rédey 7 2 Ezt maga Ignotus is fontosnak tartja hangsúlyozni, mielőtt a szereplők nézeteit ismertetné megjegyzi: , r4zt hiszem, a mai olvasónak, ha egyikünk-másikunk világnézeti és mesterségbeli pályafutásáról tud valamit, nehéz elképzelnie, hogy ez a csoportosulás miféle irányelvek szerint alakult ki. De talán éppen azért érdemes feleleveníteni, hogy például szolgáljon arra, milyen szempontok és elképzelések mozgattak bennünket - mennyire mások, mint amit a mai irodalomtörténész a maga még oly jóhiszemű skatulyázó kedvtelésében ránk vetít. " (i. m.: 415) 7 3 i.m.: 417. 74 , , U.o. 75 , i U.o. 7 6 i.m. 416. 456
