Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Csekő Ernő: Tormay Cécile, illetve Herczeg Ferenc szekszárdi kötődéséről és családjaik történetének szekszárdi időszakáról

Tabló. Öt perc múlva! - Gratulálunk... - Köszönöm, de... - Sose szerénykedjék. - Hja vagy úgy? ugye pompás, nagyszerű? - Micsoda? - Nem Olgát méltatik érteni? - Azt isteni, de hát... - Nekem is tetszik, hiszen a bátyám írta. - Mit hát uraságod nem Herczeg Ferenc? Tabló (lásd, mint fent.) Most egy beszédes fiatal hölgy csípte el. Pompás regénytárgyat duruzsolt a fülébe. (Fiatal barátaim nem jó az ilyen duruzsolást hallgatni, mert a regényt sose íijuk meg, legfeljebb regényhősök leszünk!) A szegény fiatalemberről csurgott is a veríték. - Bocsánat! - mennem kell... - Nem! a vége még érdekesebb... - De esküszöm... - Urrram, ne kompromittáljon, hátha meghallják, vonuljunk egy kissé félre ott - esküdjék! - Eh mit? tudja meg az egész világ. - Ne, ne előbb talán még is beszélne a mamával. Egy félóra múlva természetesen itt is kiderült, hogy nincsen értelme beszélni a mamával, mivel Herczeg Guszti, nem Herczeg Ferenc. Már ekkor a derék fiatalember odáig volt. Rohant táncolni. Egy aranyos bakfis megkérte tegye ki a nevét a B.H.-ba."

0 A máskor oly udvarias fiatalember, egyszerűen ott hagyta a terem közepén. Rohant az ivó szobába. Megéljenezték. Egyszerre öten is felugrottak, hogy felköszöntsék. így legalább szerencsére egy szót sem értett meg. Azaz dehogy nem! Herczeg Ferenc itt, Herczeg Ferenc ott! Ezermillióm kartács, utoljára már ő is kiabált, ahogy csak a torkán kifért, ezt aztán dikelónak vették: pompás gyerek ez a a Feri, éljen! hogy volt! - Harminchármán mindjárt brúdert ittak vele... Ez végképp megtörte. Mit ért az, hogy éjfélre mindenütt kiderült a tévedés. Oda volt az egész estéje. Egy darabig még táncolt, cifrázta, de végtére is lakására osont. Legelső dolga volt, hogy megírja a táviratot. Reggel nyolc órakor már repült is az Budapestre, szórói-szóra ez volt benne: Feri, ha az életed kedves, ide ne jöjj! S Herczeg Ferenc még mai napig se érkezett meg. (Pedig ha tudná, mennyire várják tyúkkal, kaláccsal édes anyacsókkal - forró szeretettel!) Bizonyosan valami rosszat gondol felölünk, talán hogy nyakig elöntött bennünket a Duna. Tudják mit uraim, lenne egy okos indítványom. (Ez is ritkaság!) Ha ő nem jön, menjünk el mi érte. Hozzuk meg erőnek erejével, egy pár írótársával, tartsanak nekünk az unalmas nagyböjtben valami jótékony célú felolvasást... Sok a könny, jó lenne letörölni. Szóval Herczeg Ferenc ne csak a Petőfi Társaságban, de minálunk is tartsa meg székfoglalóját. És azután, ha itt lesz, álljunk bosszút rajta, amiért olyan keveset időzik körünkben: Szorítsuk agyon egy forró öleléssel! Csitt! (Tolnavármegye 1892. február 14. 3-4.) 13

6 B.H.: Budapesti Hírlap 432