Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 31. (Szekszárd, 2009)

Balázs Kovács Sándor - Kovács János: A Sárköz népi táplálkozása

Báránysült kivétele a kemencéből. (Sárpilisi szőlőhegy, 2009 - Gaál Attila felvétele) A halfogyasztás mértéke a korábbi időkben jóval meghaladta a 20. századit, hisz a nagy kiterjedésű ártér határozta meg a Sárköz gazdálkodását. A halászat a vizek be- és kiáramlásának kihasználására telepített rekeszekkel akkor hozott nagyobb jövedelmet, amikor éppen a szokottnál nagyobb vizű, nagyobb vízjárású esztendők miatt gabonájuk elveszett, vagy alig termett, állataik sokat szenvedtek és pusztultak. Ilyenkor nemcsak mindennapos étellé vált a hal, de sokat frissen és szárítva messzi vidékekre kocsi számra hordva értékesítettek s ennek jövedelméből is pótolták kenyerüket. Ajándékozták is: „...Lajvíron voltunk halat árulni - s honnét is estve vissza térvén - a szőlőhegy felé vettük utunkat, hol is öreg Takács János által ennek pintzéjénél megállapodtunk és hozzá bementünk, kinek is ottan régi Ígéretem szerént egy kis halat adván ajándékba, öpedig nekünk viszont egy kis kézi kosár szölöt és baratzkot adott... "

34

5 A halzsákmány meghaladta a lakosság szükségleteit, a felesleges halat és rákot Szekszárdon adták el, vagy a tolnai fisérek (halkereskedők) mentek érte a helyszínre. Az apróbbakkal sertést hizlaltak, sokat szivarítottak (szárítottak) télire is. A halászóhelyeknek úgyszólván „fele hal, fele víz" volt. „Ulyan kárászok vótak, mint a kalapnak a széle" - emlegették az idősebbek. Sokféle halat ismertek: „tok, kecsege, márna, menyhal, ponty, kárászponty, süllő, tarka süllő vagy barátkőcz, erősfarkú süllő, kardakeszeg (fokokban volt), márnakeszeg, patuczkeszeg (bele fekete és csak fokokban található), jászkeszeg (húsa sárga, mint a viasz, megnő nagyra), karikakeszeg (kerek alja van), sivánkeszeg (igen lapos, siván = sovány), vörösszárnyú keszeg, buborkakeszeg (vastag és szárnya halványbarna), dévérkeszeg (a hálóban messziről megismerhető, mert a hálón belül mindig a para körül jár), bálin vagy kapókeszeg (kisebb halakat kapja be), harcsa. " Tehát háromféle süllőt és tízféle keszeget ismertek. A tavi halak közül ismerték: a csukát, a compót, a kárászt, a budrest vagy dürgencset, a paptetűt. Ismerték a vizát is, valamikor a Dunában fogták. A vizes világban a „sült hallal ették a főtt halat". Ha megunták, csak a fejét vagy csak a derekát fogyasztották, a többit 14

5 TMÖL. Szekszárdi I. osztályú Járásbíróság iratai 1855. C426. 251