Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Binder Borbála: „Szegezik koporsóm, ez itt az én sorsom.”

harangoztak. A menetben résztvevők elhelyezkedését elsősorban az elhunyt életkora és neme határozta meg, fiatal elhunytat mindig ellenkező nemű társai kísérték. Idős emberek esetében általános volt: „A keresztvivő, lelkész a kántorral, férfiak, koporsó, rokonság, nők . Ez volt a szokás, hogy a férfiak a koporsó előtt mentek. " 227 A későbbiekben ez módosult, „keresztvivő, pap, halottat vitték, gyászoló család meg a többi " 228 A halottas kocsi megjelenésétől a következőképpen alakult a menet. „A lovas kocsi ment elől, és akkor úgy vitték a keresztet, aztán a tisztelendő úr, meg a hozzátartozók, az utcán nem énekeltünk, de mikor már beértünk a temetőbe, akkor elkezdtünk énekelni. " 229 A temetőtől a templomig: Temető köz A temetőben a sírhoz menet mindig az 52l-es számú éneket 230 énekelte a gyülekezet az evangélikus énekes könyvből Sírnál elhangzik még a Miatyánk, az Apostoli hitvallás, Elbocsátás 231 , Áldás 232 és az Ároni áldás, 233 ezután eresztik a sírba a koporsót. 227 F. Julianna 228 N. Lajosné 229 D. Istvánné 230 1. Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd, Fájdalmak útjain Mindig feléd! Ó, sok keresztje van, De ez az én utam, Mert hozzád visz. Uram, Mindig feléd. 2. Ha este száll reám, S csöndes helyen Álomra hajtanám Fáradt fejem: Nem lesz, hol nyughatom, Kő lesz a vánkosom, De álomszárnyakon Szállok feléd. 3. Szívemtől trónodig - Mily szent csoda! - Mennyei grádicsok Fényes sora. A szent angyalsereg Mind nékem integet, O, Uram, hadd megyek Én is feléd! 4. Az álom s éj után Kél újra fény, Uj hittel a követ Megáldom én. Templommá szentelem, Hogy fájdalmas szivem. Uram, hozzád vigyem, Mindig feléd! 5. Csillagvilágokat Elhagyva már, Elfáradt lelkem is Hazatalál, Hozzád ha eljutok, Lábadhoz roskadok, Ott majd megnyughatom Örökre én!(l Móz 28,10-18. Sarah Fuller Adams 1805-1848) (Evangélikus énekeskönyv 1991. 614.) 231 Ezt mondta az Úr Isten az embernek: porból lettél, porrá kell lenned. Ezért ..... testvérünk földi maradványait is eltemetjük, hogy porrá legyen, ami porrá vétetett. - AGENDA 1986, 409. 232 De az élő Úr Jézus Krisztus a mi, aki meghalt bűneinkért, és feltámadt megigazulásunkra. Az ő irgalmába ajánljuk ezt a testvérünket: bocsássa meg vétkeit és adjon neki örök életet. Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen volt kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen. - AGENDA 1986, 409,

Next

/
Thumbnails
Contents