Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Csekő Ernő: Élet és irodalom. Lys Noir

Két másik, ebben az időszakban íródott versében az életigenlés már diadalmaskodni látszik, mi több a Napsugár c, verse már a túláradó életöröm lenyomata: NAPSUGÁR Vörös szikrákat szór hajamba A meleg tavaszi sugár. Merészen siklik homlokomra, És hogy elűzzem, arra vár. De én megállok; szembeszállva A nappal, amely rám nevet, Dacosan állom forró útját S kitárom néki lelkemet. Ne incselkedve jöjj el hozzám Langyos fényárral, szelíden, Alkonyóráknak napsugara Mikor erőd már elpihen. Izzó kévékben hullj nyomomba, Felajzva fáradt véremet; Tűznyi Iáidnak pattanása Égessen belém mély sebet. Sebezz halálra, azt se bánom Vakító fényű déli nap Lánglövellésed ne kíméljen, Csókod legyen még szilajabb. Tégy vakmerővé harcaimban, Legyen enyém a diadal; Tengervilágod hintsd szívembe, Míg lüktetése fiatal. (Tolnavármegye, 1902. július 6. 1. p.) ÉBREN... Gondolat űzi a gondolatot. Valami orvul megragadott, Valami visz, - valami von Nyílsebes röptű szárnyakon... A csendnek, a nyugalomnak vége, Ébredni kezdek és szenvedni végre. Élek, óh élek és érzem a lelkem Gyönyörbe fúltan, fájdalomtelten! (Tolnavármegye, 1903. január 4. 2. p.)