Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)

Balázs Kovács Sándor: Szemelvények a Tolna megyei vásárok történetéből

Fazekasok kirakodóhelye a szekszárdi múzeum előtti egykori vásártéren Az őszi vásárokon kelt el a legtöbb csizma, ruhanemű, tartó-tároló eszköz, edény, tűzifa stb. Az őszi vásár teljes egészében a félve várt télre való felkészülést szolgálta. Ilyenkor fogyott a legtöbb ruhaféle: suba, bunda, guba, csizma is. A tavaszi vásárok jelentőségét is nagyban befolyásolta az időjárás, különösen a vizek áradása, az olvadás, a sár; a közlekedés, szállítás nehézségei. Mégis biztatóbban nyilatkoztak róla a vásározók, mert mint mondták, „nem befele, hanem kifele mentek" vele a bajból. A tavaszi vásárokra készülőben ürítették ki a hombárokat, magtárakat és egyéb tárolóhelyeket és félretéve az „újig" még szükséges terményeket, a felesleget vásárra vitték. A gabonának, kukoricának ilyenkor volt a legjobb ára. A vásári árucseréhez kötődő vagy éppen a vásárok által kitermelt gazdasági, társadalmi és kulturális körülmények gazdag, változatos folklórvilágot hoztak létre. Vásáraink jeles figurái, az egyes nevezetes vásári események, gyakran csalások, bűntettek, a vásárokat ünnepnek érző és tudó emberek igényei, elvárásai, a vásárok kiváltotta érzelmi kötődések megannyi közmondásban nyertek kifejezést. Vásári közmondásainkban gyakran valamely jellemző életbölcsesség nyilvánul meg. „ Vásár után mindig okosabb az ember, mint vásár előtt", azaz utólag jobban látjuk, hogyan kellett volna cselekednünk - szoktak rápirítani vele az okoskodó, de kockázatot nem vállaló emberre, pedig tudhatná, „ hogy aki vásárra viszi a bőrét, arra rá is teríthetik, " azaz a kockázatot vállalni kell. Már csak azért is, mert „minden vásár eljön a maga napjára" azaz mindennek eljön a maga ideje. Vagy „ Vásár előtt van esze, mint a zsidónak. "

m A vásári anekdotákról is szólni kell. Legtöbbjük a jellegzetes vásári alakokhoz fűződik. Meg kell említeni, hogy a vásárokra való oda- és visszautazás, várakozás az átkelőhelyeknél, az éjszakai szállásokon, pihenőhelyeken, de magán a vásárokon is, a legjobb és legismertebb mesélő alkalmak közé tartoztak. A vásári mesék legtöbbje vásári anekdotából terebélyesedett mesévé, és sokban nyomon követhetjük régmúlt idők vásárleírásainak közhelyekké vált részleteit. A vásárra nem mehetett akárki és akárhogyan. Pl. kiskorúak nem mehettek, legfeljebb igen szigorú szülői felügyelettel, hiszen könnyen elveszhettek, bajuk történhetett, különösen az állatvásárban. Viszont a szülők, keresztszülők nem térhettek haza vásárfia nélkül. A keresztanyák a mézesbábosnál vásároltak babát keresztlányuknak, és huszárt vagy kardot a fiúgyereknek. Ha mást nem, itt a Duna mentén vittek haza bikát, vagyis főtt sulymot,

103 melynek tényleg olyan alakja van, mint egy nagyszarvú bika fejének. L MARGALITS 1990, 747-748. 13 (Trapa natans): vízinövény. Tüskés termését ősztől tavaszig a folyók mentén, mocsaras területeken gyűjtötték. A sulymot úgy gyűjtötték, hogy 2-3 m hosszú bot végére bunda- vagy gubadarabot szegeztek és ezzel kavargatták a vizet. A súlyom tüskés termése beleragadt a bunda- vagy gubadarabba, amelyről fakéssel lekapargatták. Szokásos volt, hogy a víz fenekére rossz subát eresztettek s kötélen csónakról húzták, úgyhogy a termés szarvaival a subába ragadt. A sulymot nyersen, főzve, sütve ették. A főtt súlyomból kevés rozsliszttel és zsírral pogácsát is sütöttek.