Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 30. ( Szekszárd, 2008)
Balázs Kovács Sándor: Szemelvények a Tolna megyei vásárok történetéből
települési rendjében mindmáig elkülöníthetők. 16 Lóvontatásos áruszállítás a Dunán Dunaföldvárnál, a XIX. század első felében. Részlet a dunaföldvári „Csizmadia Czéh " céhleveléről. (XIX. szd. első fele. - WMMM. Tört. Gyűjt.) A 19. század első felében a kereskedelem nagyobb ütemű fejlődése tapasztalható Pakson és Bonyhádon. Jelentős kereskedelmi központtá fejlesztették kereskedőink Hőgyészt, Dunaföldvárt, Szekszárdot, Bátaszéket és Simontornyát is. A legvárosiasabb külseje Bonyhádnak volt, amelyre Fényes Elek leírásában is felfigyelhetünk: „népszerű piacát jeles épületek díszítik. " Ugyancsak nála olvassuk, hogy Bonyhádon, Dunaföldváron, Kőlesden, Pakson, Szekszárdon, Tolnán és Hőgyészen nagy forgalmú vendéglők, borkimérések és sörházak működtek. Bonyhádnak ezidőben a négy országos vásáron kívül két forgalmas hetipiaca - kedd és péntek Dunaföldvárnak szintén négy vására, szerdai és pénteki piaca, Hőgyésznek országos vására és pénteki piaca van, amely a gabonaértékesítés terén nevezetes. Az izményiek dió-, mák- és étkezési olaj kereskedésükkel szereznek hímevet, a simontornyai vásárok állatforgalmuk, a tamási vásárok lóeladásuk, a tolnaiak zöldségeladásuk, a szekszárdiak pedig ló, bor és pálinka eladásuk révén nevezetesek. Paksnak négy országos vására és két hetipiaca volt, akár csak Ozorának, de ez utóbbi községben a vásárok sokat veszítettek jelentőségükből, s emiatt már csak az augusztus 15-iki vásárt tartották meg a 19. század 40-es éveiben. 17 A szekszárdi öt országos vásár nagyon sok távoli kereskedőt és iparost vonzott a megyeszékhelyre, s emiatt a helyi céhek súlyos megpróbáltatásokat éltek át. A céhek egyre több versenytárssal találkoztak a Tolna megyei vásárokon és piacokon, amelyekben korábban szinte egyeduralmat élveztek. Elszaporodtak a kontárok és megjelentek portékájukkal a helyi és az idegen kereskedők. Takácsaink eddigi pozícióit sorra lerombolták a felvidéki, köztük az Árva megyei vászonkereskedők, akik kieszközölték a Helytartótanács engedélyét is a házalókereskedésre, a vásárok és a piacok látogatásához. Ez ellen a céhek befolyása alatt álló vármegye sem tehetett semmit. Az idegenek befolyása egyre nőtt a szekszárdi vásárokon, a pesti és pécsi manufaktúrák ügynökei és a helybeli kereskedők kiszorították a cipész céh vásározó mestereit, segédeit. Az győzött a piacon, aki olcsóbban tudott termelni és kínálni. 18 A Dunántúl keleti vásárövébe tartozó vásárhelyek települési fejlődésében követhető talán legkönnyebben 16 DANKÓ 1977, 244. 17 FÉNYES 1851,226. 18 SZILÁGYI 1968,78-79.
