Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

szégyent hozzon a szüleire. Szőni mindenki megtanult, általában maguk készítették el kelengyéjüket. Az otthoni munkák közül a kenyérdagasztást és sütést tartották a legfontosabbnak, de megtanították főzni is. Vallási tekintetben a Sárköz lakossága eredetileg református volt, az 1940-es évekre a római katolikus bevándorlók kerültek többségbe. A templomba járásnak is megvoltak a külön szabályai. Beharangozás előtt egy lélek sincs még a templomban, mert nem illett olyan korán menni. Ezért vagy a templom előtt lefölsétálva várakoztak, vagy csak harangszóra indultak el otthonról. A lányok és menyecskék érkezése színpompás. Egy-egy leányon, menyecskén a két világháború között 500-1000 pengő érték is suhogott. A látványosság azonban hamar véget ért, mivel csak kevesen mentek templomba. A többi nem mehetett, mert „nincs semmi mutasztani való új" holmijuk. Vasárnap délután, amikorra leányok összejöttek, megtárgyalták a délelőtt látottakat, búsan említette meg az egyik: hogy ő majd csak a nyár utóján mehet templomba, mert addig nem lesz semmi mutatni valója. Ahogy Flórián Mária írta inkább nem mentek el a templomba, mintsem a már ismert ruházatot vegyék fel. Különösen jóvaléléskor, úrvacsorakor kellett új holmit bemutatni, mert ha máskor kongott is a templom, akkor azonban minden valamirevaló ember ott van. Temetési szertartásaikban megtartották az ősi sirató szokást. Ha végigmegy az ember a temetőn, itt is, ott is szembetalálkozik egy-egy sírkővel, mely alatt fiatalon elhunyt asszony pihen. Különösen sok a 28-38 év között meghaltak száma. Az ő betegségük az egyke.

214 Az egykét nemcsak a család egyéni érdekei diktálták, hanem a közmegegyezés is. Az asszony, akinek még harmadik gyereke is lenne, halálra szégyellte magát a többi előtt, akik egy-egy gúnyos végigméréssel éreztették vele, hogy nem rendes asszony. Csak annak az asszonynak volt kettőnél több gyermeke, akinek, mint ők mondták, nem telik a költségekre, vagy pedig ügyetlen. Számos módot és eszközt találtak ki ők maguk is a védekezésre és egy-egy szomorú kimenetelű mesterkedés nem riasztotta el őket a továbbiaktól. Sőt az ilyen eseteket még intő példának állították a fiatalok elé, mintha a halált a egyke-törvény ellen való vétség idézte volna elő. Pl. Sárpilisen egy 24 éves korában elhunyt szép fiatalasszonyról volt szó. A leányok teljes meggyőződéssel állították, hogy az asszony azért halt meg, mert nem volt neki elég egy gyermek, a második után fölélte a vérét és belehalt. Az igazság az volt, hogy ő is, mint a többi menyecsketársa, az első időkben nem akart gyermeket. A sok mesterkedés annyira legyengítette, hogy több beavatkozás nem lett volna tanácsos és így megszületett az első gyermek. Ezután még jobban vigyázott az asszony, ami fokozottabb szervezeti leromlással járt. Az erős küzdelem ellenére mégis jelentkezett a második gyermek, túlélte a legerélyesebb támadásokat is és megszületett. A sok szer és eszköz, amellyel meg akarták akadályozni a kis jövevényt, megsértette a magzatot és nyomorékként jött a világra. A gyermek alig volt három hónapos, amikor az anya rémülten vette észre, hogy újabb kis jövevény ígérkezik. Ekkor már kíméletlen harcot indított ellene és semmivel sem törődve, erőszakosan szabadult meg a harmadiktól. A magzat elment, de magával vitte édesanyját is. A magzatelhajtás már a 19. század második felében, végén elterjedt. A helyi bábák, öregasszonyok segítségével mindent megpróbáltak a fiatalasszonyok és az anyósok. „...Vót egy Czebe nevű... Czebe Örzsi nevű asszony ezelőtt 90-100 év körül, mert mikor az én anyósomra készült, a vót akkor ma öregasszony vót. De csinálta a dédi mamának - aki nekem vóna öreg szüle, annak - , é csinálta az anyósomnak. Sőt csinálta az egész Sárköznek is. De utóvégre úgy megnyomorodott a keze, hogy...

Es csinálták itt a bábaasszonyok is... Jól meg vótak fizetve és csinálták.És mikor én hozzám lejártak Papp Viktor ék, meg Balogh Rudolf festő - és mind azt kérdezték, hogy mit csinálhatnának. Mondtam, ahogy a parasztasszony azt mondja, hogy ennyi baromfit köttetek, és ennyit akarok...Nem vóna az a sok fejfa a temetőbe: 22 éves dédmama, 24 éves nagymama, és talán 20 éves édesanya...Nem vónának ott egy kriptában. Ha legalább úgy segítene az ország...én most se csinálnám másképp: csak a harmadik gyerek után venném el. Nem volna úgy kihalva a decsi református faj. Mert hiszen itt kezdődött a harácsolás, a vagyongyűjtés. Ha ezt most én elmondom engöm mögismernek ezért... " 213 FLÓRIÁN 1990,210. 214 „Meggyest János, a testvérem...leánya meghalt abortuszban. Angyalom kimentek a szállásra, hogy majd ott gazdálkodnak, nem lesznek az öregekké együtt. Szép szállásuk vót, Benedekné lett a Meggyesi Sárika. Es angyalom ott valamit piszkát magának, halva találták meg. Még reggé élt - tessék csak megfigyelni mi történt minálunk! Még reggé élt, aztán ez akit ismer, a Meggyesiné, a Nanica néni ment, aztán annak mondta: 'Angyikám, hozzon egy kis pálinkát! Nem jól vagyok. ' Az meg nem meni mindjárt vissza, hanem este...A harmadik gyerek lett volna. Bár hozta vóna a világra angyalom! Mer aztán amikor megnösüt a férje, csak lett ám neki harmadik. " - G. VÁMOS 1977a. 215 GÉMES 1972. 334