Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

meg a keszeget is! - Meg is kóstoltam. Tudja, az egyik jobban tálalja, mint a másik, és ami lopott az jobb! Es igaz az a mondás: Aki egyszer megkóstolta a bátai keszeget, vágyik annak a szíve rá! Én is jártam aztán a komámasszony keszegére, csak amikor elköltöztünk, akkor szoktam rá a szomszédasszonyéra, mer az közelebb vót. " (Báta)

187 Bár messze földön híres volt a bátai paprikás és főként a keszeg, mely sok ínyenc gyomrot vonzott, itt nem kulináris élvezetekről van szó. A keszeg, a vörös szárnyú keszeg, s általában a hal a népi szimbolika szerint a női szeméremtestet jelképezi más vidéken is. A férfiak élhetetlennek tartották, kigúnyolták az olyan társukat, akinek nem volt a felesége mellett szeretője. „K. komám engem is kigúnyolt, hogy ügyetlen vagyok, hogy nem foglalkozom a menyecskékkel. De jobb vót így, hogy azt hitte, ügyetlen vagyok a más asszonyához, mert nem gyanakodott rám. Átellenben laktunk velük Gyakran megfordultam az udvarukon, istállóban. Ha nem bírtunk a vérünkkel, olyankor is belementem én a komaasszonyba, ha a komám otthon vót. A komám nyárba kirakatta az ágyát a gangra, szúnyoghálót tettek rá, ott aludt. A komámasszony meg azt mondta ő nem tud kint aludni, én meg az utcai ablakon bemásztam hozzá a szobába. Tudja kedves, ha kettő összefog, és akari, akkor mén ez. Ehhő szerelem kő, meg akarás. Mink csak ránéztünk egymásra, mán a szemünkkel feltüzesítettük egymást. Egyszer már három napja nem vótam a komaasszonyba, nem bírtam magammal. A komám meg otthon vót, ellett a tehén, én is átmentem segíteni. Míg a komám felhúzott az udvaron néhány veder vizet, hogy megitassa a jószágot, addig én az istállóban meghágtam a komaasszonyt. Istenem, hát meddig tartott az, nem több időbe, mint most elmeséltem. A kötőm alatt a gatyából mán kint állott a farkam, a menyecskék akkor még nem hordtak bugyit, csak be kellett nyomintani apöndö alá, a jászolnak dőlve. Mikor mán jött be a komám, készen is vótam. Löktem a szénát a jászolba. Hát nem ember az olyan, aki két óráig szupityolja (lökdösi) az asszonyt. Nem ember az olyan, akinek sokára sül el a pöcse. Meg tudja az egyik nő forróbb testű, meg jobban odaadja magát. Vót amék szívta magába a férfit. Vót amék meg hanyatt vágta magát, oszt csinálj, amit tudsz. Az ilyenre mondták, hogy hidegvérű, kinek kell az olyan nő, akinek hideg a pinája. " (Báta) „ En a komaasszonyommal huszonöt évig vótam jóba egyhuzomba. Az én feleségem engem nem féltett, mert tudta, hogy én nem vagyok olyan. De a másik komaasszony, aki hiába ajánlkozott, ő vele nem vótam jóba, figyelt, oszt beárult. Rajta nem kaptak, mink annál nagyobb finesszel dógoztunk. De öt évig akkor félbehagytuk. Nem csináltuk. Akkor egy temetés vót. En meg ott a pap mellett énekültem, kurátor vótam akkor. A komaasszony meg addig nézett a szemembe, addig én meg űneki, kacsintottunk. Megint kiegyeztünk. Akkor futás. Míg az ebédre (halotti tor) köllött menni, addig elgyüttünk haza, mert köllött adni a csibének, és akkor gyere haza édes szivem az ágyszélen. Hú, de jó az angyalom. Ott a legjobb. A komámasszony ráült az ágy szélire, én meg a lábát idevettem a derekamra, átölelt én meg űtet, jajj. Borzalmasan jó. Mindenütt jó, fekve is, de ilyen jó mint az ágy szélin... " (Báta) A gyorsan lezajló titkos szerelmi együttlétek lezajlására a legváltozatosabb helyszínek szolgáltak.

188 „ Volt úgy nemegyszer, hogy megbeszéltük a komaasszonnyal, hogy a határba találkozunk. A menyecske 187 Uo. 188 „Amikor csak lehetett, mindegy vót nekem, hogy este vagy nappal, én megcsináltam az asszonyt. Még iccaka is felébredtem, sokszor mán az asszony tetejibe vótam. Aludtam, oszt az asszony tetejibe vótam. Hát például én kijártam egy határríszre jüval. Hazajöttem vasárnap, hát olyan is megtörtínt, mán szígyetem kimondani, hogy megberetválkoztam, megtisztálkodtam, az asszony megfőzött. - Na ebídejjünk - mondta az asszony. De én nem tudtam ebídelni, míg meg nem lűttem az asszonyt, mer sehogy se akart a komagyűjtőm a nadrágomba térni. - Gyere mán - mondom az asszonynak - majd eszek ótán, csak elébb vígezzük mán el a dogunkat. Megvígeztük a dogunkat jól, oszt jól laktam, oszt mentem kifele ajuhokho. Nem tudtam enni addig, míg girincre nem vágtam az asszonyt. Hát pedig akkor mán vótam hatvannál is több. Hát még olyan is vót, kenyeret sütött az asszony, fűtötte kifelé a kemencét. Én meg odadűtöttem a kemencéhe, oszt aláfűtöttem az asszonynak. Hát még hetenkint elmegy most is, csak nem jó a cimborám. Mer haj jó vóna a cimborám, akkor vónajó az is. De így mán nem olyan jó. Mer ha elő akarom venni az asszonyt, akkor ég-főd szakad rá, rimánkodik, hogy hát nem vót elíg, hát ne csinájjak mán belűle vín bolondot. De azt mondtam mán neki, hogy nincsen öregasszony, akkor öreg az asszony, ha a lábát nem tudja szíjjel rakni. Ennek az asszonynak mán nem kell, hiába döföli az ember, olyan mintha a csalánho verné, mer ha a csalánho veri az ember, lelankad. Haj, csak az a baj mán kedves, hogy nyócvan fele, hazafele. Oszt hiába szid az asszony, hogy vót elíg, hát ha elíg lett vóna, akkor nem állna fel, mit csináljak vele, hideg vizes ruhával borogassam, mer azír csak sokkal jobb a meleg borogatás. " „Lehet azt csinálni állva is, fekve is. De azír csak legjobb vót fekve. Hát bíz az én feleségemmel nem lehetett mindenfélekíppen megcsinálni, az nem olyan asszony vót, hogy akárhogy ki lehessík próbálni. Hál így vele leginkább csak fekve vót. Másokkal csináltam állva is. Hát mennyire csinálták állva. Azt mondták, hogy akinek rossz a lába, hogy azír romlott el a lába, mer sokat baszott állva. " - „Hát állva főként akkor csinálták, mikor kint a határba intéztík el a dógukat, oszt nem lehetett lefeküdni, mer sáros vót a főd, vagy mikor bálbul hazakísérte a fiú a jányt. (A Sárközben ez sem volt gond, hisz általában kéznél volt az abrosz.) mer nem mindig csapatostul mentek haza a bálbul a 325