Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

elment a méhekhő vagy a szőlőbe délután. Akkor én meg kérem szépen azt mondtam a feleségemnek, elmegyek megnézni, érik-e már a cseresznye. Akkor nem a cseresznye után mentem elébb, hanem a menyecske után. Oszt ott a szőlő között a tanyába vagy a pincelikba, adj neki édes szívem. Utána elmentem, megnéztem a cseresznyét. " (Báta) ,, Mindegy vót nekünk hol, ahol lehetett, ahol jól esett csináltuk. Agyba, pajtába, határba, mindenütt. Olyan is vót, hogy a pincébe. Lehajolt, csavarta a csapot, mert inni akart, én meg hátulrul beakasztottam neki. Nem ellenkezett, mer ű is akarta, hát azér találkoztunk. " (Decs) Néha a legképtelenebb körülményektől sem riadtak vissza. „A szükség nagy úr. Vót, hogy hó vót, oszt rőzsét tettünk le a hóba, akkor ráfeküdt, oszt gyere édes bogaram. Ment az gyorsan. Olyan is vót, hogy a szükségét végezni jött ki a komaasszony az árnyékszékbe, a budiba na, én meg már ott vártam, mer nem bírtam magammal, oszt elintéztük a dógunka. Fineszesen mindent meg lehet csinálni. Nemcsak a gazdával kellett jóba lenni, hanem a kutyákkal is, oszt akkor egyik se ugatott... " (Báta) Míg idegen férfinek a férj távollétében nem illett bemenni a portára, a koma ezt szabadon megtehette. S amellett, hogy a komák egymás portáját bármikor felkereshették valamilyen ürüggyel, a találkák megbeszélésére, időpontok egyeztetésére, véglegesítésére, egész jelzőrendszer alakult ki. „A templomban a szemünkkel jeleztünk egymásnak. Megbeszéltük a találkát előre. De akármi közbejöhetett. Tudja minálunk reformátusoknál a nők padsora szemben volt a férfiakéval, szembeültünk. Na most akkor pislantottunk, vagy megdörzsöltük a jobb vagy a bal szemünket, a nő megsimogatta a haját. Kint az utcán az ember a kalapját fordította jobbra vagy balra, mikor mit akart jelezni. A nő meg a keszkenőt igazította meg, mikor az utcán találkoztak. A balra azt jelentette: igen, a jobbra, hogy nem, mert otthon van az ura, vagy valami más akadály van. " (Báta) Volt ahol a betámasztott zsalugáterrel jelezték, hogy tilos a bemenet, míg ha nyitva volt az szabad utat biztosított. Későbbi időben, amikor a zsalugáter helyett redőny volt az ablakokon, a lehúzott redőny valamilyen akadályt, míg a felhúzott redőny a szabad utat adta tudtul a szerető számára. Voltak olyan asszonyok, akik a fehér rokolyát rakták a högyön a szőlőkaróra, és azzal jelezték, hogy ott vannak és szabadok. „Nálunk a muskátli vót a szemafor. Ha elment az uram, gyorsan odatettem az ablakba, hogy tudja jányok. Hát amelyiknek akad egy kedvire való fiú, őszi lehet, hogy mán próbálta is azt azelőtt, - gyere kísérjél mán haza! - Mán az biztos vót, hogy ott lesz valami. Hát oszt elintézték az uccán, akkor még nem vót villany. Hát ott csak úgy lehetett állva, mer olyan helyen hova feküdt vóna le, a fődre, a hóra? Meg meglátszott vóna a rokolyáján. Be nem mehettek. A szína boglyába nem lehetett, mer arra is kellett gondolni, hátha kijön az öreg szíjjel nézni. Eszrevettík, hogy nyílt a kisajtó, ajány meg nem ment be. Ó nagyon fúni kellett ott. így osztán megcsinálták állva. Én igaz, úgy nem csináltam sose. Hát hogy megy úgy bele, de hát ügyi csak belemegy, mer sokan csinálták állva. De meg lehet csinálni háturul is, úgy se kell lefeküdni, oszt háturul lehet kényelmesen, erőteljesen. Én ha olyan alkalom vót, hogy nem lehetett fekve, akkor én mindig háturul csináltam. " -„Én nem próbáltam háturul, pedig azt mondják, ha háturul, akkor egy collal bejjebb megy. Én mikor megtudtam, hogy úgy is lehet azt csinálni, akkor mán felesígem vót, azzal nem lehetett megcsinálni, ezen a téren elmaradott vót az asszony, arra nem lett vóna rá az asszony, hogy nígykézláb ájjik, hogy én úgy csinájjam, más nővel én meg nem foglalkoztam, miután megnősültem. " - „ Olyan is vót, hogy keresztágyat löktünk az asszonynak, oszt oda a lőccsel. Ezt olyankor csinála az ember, mikor úgy hirtelen jön rá, vagy nincs ideje, hogy lefeküdjík a nyoszolyára. Hát fekszik például az asszony az ágyon, azt monda neki az ember: - Na, forduljál csak kifelé hé! - Akkor az asszony lába lefelé lóg az ágyrul, a fara meg az ágy szélin van az asszonynak, az ember meg a lába közé áll, oszt akkor a fegyver mán kinn van, odakapja magáho az asszonynak a lábát a csípőjére, vagy ideveszi a két vállára, oszt akkor megfogja a farmatringját, a farát, oszt odarántja az ember, akkor bemegy neki a kánikuláig. Tudja hun van a kánikula? - A méhibe, mer hát ott van csak igazán meleg. Na, de ezzel a keresztágy lökíssel egyszer megjártam. Fiatal ember vótam még nagyon, de mán megvót a legöregebb fiam, olyan furcsa kis kölyök vót, hát az isten fenéje gondolta, hogy ez mán tud arrul valamit. Hát lehetett olyan három éves. Na elíg az hozzá, hogy egy lovamat vártam, hogy megellik. Megvacsoráltuk, na mondom megyek kifelé az istállóba, feküdjetek lefelé. De azír ügy vótam, hogy anyját még megszúrom az ágy szélin. Menni kellett a lúho kifelé, hát nem feküdtem le, csak keresztágyat löktem az asszonynak. Jaj, még csak úgy esett jól igazán. Na csak azt módja a kölyök: - Menjen innen apám, ne piszkoskodjík! - Híj, az anyja oszt ellökött, kizavartak a házbul. " - „Hát játszott az ember egy kicsit mindenféleképpen, mint fiatalság. Leült az ember a székre, ahogy szokott, a nő meg akkor az ölibe ült. De akkor a nőnek kellett dógozni, mer akkor az ember le vót kötve. De annak a nőnek annak mozogni kellett, mer aszongya, - ha nem mozgatod, nem sül el benne. Tehát ezt mozgatni kellett, hogy elsüljön benne. De ezt felesíggel nem csináltuk, á, csak ilyen bornőkkel lehetett az ilyesmit megtenni. Hát jónak jó az így is, amúgy is, mindenképpen jó az, míg jó, hát most mán nekünk nem jó sehogy se. Mán nekem legalábbis nem jó sehogy se. Hát a felesígemet én is csak úgy csináltam, mint más. Csak lefektettem, oszt supp oda neki, oszt jó, el van intézve. " - „Lehet azt csinálni lovaglóülísbe is, úgy is lehet. Az ember lefekszik az ágyra, a bicskáját felállítja, az a nő meg szípen keresztül ráül, oszt akkor a nő dogozik. A férfi van alul, a nő meg felül, mintha lovon ülne, oszt lovagol. De ezt csak olyan jányokkal csináltuk, akiket sose tanultunk osztán többet. Olyan rendesebb asszonnyal, akivel foglalkozott az ember, olyannal, nem csinált ilyet. " - VAJDA 1987, 202-206. 326