Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

gyermeket, míg az ő csemetéit csak csoportjabeli. Az egyének és a családok létezése, társadalmi helyzete szempontjából nem volt azonos jelentőségű a szabályok betartása, a szabályoknak megfelelő tevékenység elvégzése. Ez különösen a gazdák (de még az ő egyes gazdasági csoportjaik között is) a zsellérek, a „gyöttmöntek" és az iparból élők rétegénél mutatkozott meg eltérő módon. A közösség erkölcsi életének alakulásában a faluközösség vezetőinek meghatározó szerepük volt. A pap, a bíró, a jegyző és a tanító hivatali pozíciója, illetve választott feladatköre révén különleges helyzetet élvezett a közösségi műveltségi elemek hagyományozódásában, az erkölcsi élet alakítása folyamatában.

119 W. G. Sumner, angol szociológus a világ egyes népeinek szokásait erkölcsi normáit és viselkedésmódját számba véve és összehasonlítva arra a következtetésre jutott, hogy az amit „ erkölcsösségnek, tisztességnek, illemtudásnak, illendőségnek" tekintünk, nagyon is viszonylagos és változó. Adatokkal bizonyítja, hogy az ami az egyik közösség életében a legszentebb törvény és erkölcs, egy másik nép, illetve egy másik közösség életében lehet megvetendő erkölcstelenség. Ugyanis az erkölcsösség mindig valamely közösség által elfogadott és a hagyomány által szentesített viselkedési és erkölcsi normák összessége. Sumner tehát az erkölcsnek a közösség által elfogadott és hitelesített jellegét hangsúlyozza, ami pedig nem egyezik az illető közösség szellemével, szokásaival, az mindig „erkölcstelen" is. „Az erkölcstelen - írja - sohasem jelent egyebet, mint hogy valami ellentétes az adott kor és hely viselkedési normáival. "

120 Vallás és erkölcs Ismeretes Max Webernek az a megállapítása, mely szerint a reformáció, az egész életmódot „ végtelenül terhes" és komolyan vett szabályok béklyójába szorította. Más szóval: a Kálvin által képviselt szigor kiterjedt az egész életvitelre: a munkára, a hétköznapokra. A munkaerkölcs lényege, hogy szorgalmasan kell dolgozni. Max Weber utal arra, hogy a kálvinizmus épp azáltal fonódott egybe a kapitalizmussal, hogy a földi életre terelte a figyelmet: a munkát úgyszólván valláserkölcsi indítékokkal ruházta fel. A munka a kálvinista ember számára a hivatás szerepét tölti be. A munka valláserkölcsi indítékai abból az ótestamentumi tanításból származnak, miszerint isten azzal ajándékozta meg az embert, hogy ezen a földön élvezheti munkája gyümölcsét. Másfelől az anyagilag tönkrement, „lezüllött" emberről azt tartották, hogy Isten büntetése van rajta. A vallás szerepe legerőteljesebben az erkölcs szférájában nyilvánul meg. Bár a római katolikus és a protestáns egyházakban eltérő módszerek, tanítások és gyakorlatok befolyásolták a híveket, ez a ráhatás egyformán igen eredményes volt. Ezt egyrészt saját erkölcsi tanításaik propagálásával, másrészt pedig a törvényszegések megtorlásával érték el. Mivel a keresztény egyházak erkölcsi felfogásának alapja a tízparancsolat volt, így állásfoglalásuk abban is megegyezett, hogy mit tartanak bűnnek.

121 Az egyház különböző eljárások által érvényesítette akaratát. Ezek között már a középkorban is szerepelt a „kiprédikálás": a lelkész belefoglalta prédikációjába mindazokat a vétségeket, amelyek az előző héten megestek. Az egyes példázatok - névvel vagy név nélkül - az intés és a fenyítés célját szolgálták. A kiprédikálás eszközét azonban az újabb korban a lelkészek csak módjával gyakorolták, mivel az érintettek sokszor igen hevesen reagáltak rá.

122 A kutatók körében általánosan elfogadott az egyháznak az a nagy alakító hatása, amelyet a korábbi évszázadokban gyakorolt a magyar nép szellemi életére és kultúrájára. Az is közismert, hogy a református parasztság életében jelentős szerepet kapott az egyházak helyi igazgatására felállított presbitérium. Az egyház vezetői azonban már a reformáció korai századaiban igyekeztek híveik életét a vallás tanításai szerinti elveknek megfelelően befolyásolni. Ennek érdekében a református egyház igen jelentős fegyelmező munkát végzett, viszont a presbitériumok megalakulása előtti időszakban az egyházközségek felett álló egyházmegye, élén az esperessel sokkal aktívabban vett részt az egyes községek egyházi fegyelmező munkájában, mint később, a 19. század folyamán. Az egyházmegyei gyűléseken, az ún. synodusokon tárgyalták az egyházmegyéhez tartozó falvak lelkészei által bejelentett bűneseteket. A felsőbb hatóságok másik bíráskodási és ellenőrzési alkalma a vizitáció volt, amikor is - évente egyszer - az egyházmegyei 119 BALÁZS KOVÁCS 2000b, 892. 120 SUMNER 1978,621. 121 NAGY 1989,228. 122 ILLYÉS 1941, 149. 305