Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

Visszajövök, bizony Isten, nem kell tőle félni, Egyszer tudjam szeretőm szívből megölelni. Mindenki helyesli tervét, nem is tétovázok, elindul Zirndorfba. Kivülről autódudálás hangzik. Megérkeztek a négerek. Alig egy-két perc, megtellenek a gépkocsik kinyalt hadifoglyokkal. Mennek a négerekkel a néger mulatókba. Örülnek, hogy együtt mulathatnak, a magyarok embernek tartják őket. Magyar zenekarok húzzák a talpalávalót. A hangulat tetőfokán a Snájder Fánira táncolnak. Többen lemennek a pincesoron lévő kantinba, ahol süteményt, cukorkát, coca-colát lehet kapni. Itt bent késő estig folyik a beszélgetés magyarul, románul, ruszinul, németül, sőt dadogó nyelven is. Bajcsi, Berkes Simon arról beszélgetnek, hogy a demokratikus kormányunk eltörli-e az agglegényadót? Török bácsi Szekszárdról azon sajnálkozik, hogy mi lesz Tolna megyével, ha a svábokat mind kitelepítik. Ivanyik úr „Túl az Óperencián" jár szájharmonikájával. Minden érzést belead muzsikájába. Jár a keze, jár a lába, még a hasa is, jár mindene. Fekete és Tomasovszky azon vitatkozik, hogy römizés közben ki tud jobban csalni. A románok egetrázó hangon beszélgetnek. Megvitatják, hogy Romániában, vagy Magyarországon nagyobbak a cserebogarak. Béza Tódor bizonygatja - Magyarországon nagyobbak! Ügyi Magyarországon? Reményi sakktanfolyamot tart Gólyának, Pál Lajosnak. Dékány megvitatja Mikhellel, hogyan lehet az ételt lekozmásítani. Pápai ás Popják bácsi ifjú éveik legszebb emlékeit mesélik könnyes szemmel. - Hej-haj, hej-haj! Balogh bácsi és Terhes Gyuri jehovisták. Ők a motozóesti énekeket gyakorolják. Kecskések az Új Szó, a vörös hadsereg újságcikkeit csűrik, csavarják. Szuhai és Sinkó bácsi egymásnak mesélnek. Rudi, a nagybőgős eseteiről. Néha kacagnak, néha szemeiket törülgetik. Szűcs bácsi ismét csajholódik, keresi csizmáit, most még az ágyát sem találja. Vaszkó ide-oda vándorol, s beleszól a vitákba. A sok beszédnek a takaró vet véget. Elalszanak a lámpák. Mindenki alszik már csak Laufer út a tolmács mesél a sötétségnek. Minden szava után röhög, mint a fakutya. Néha belekotyog a legfiatalabb emberke, Darázs is. Pedig az est folyamán sokan ígérték neki, ha nem beszél halkabban, kidobják. Laufer úr kacagása, csak éjfél után megy át horkolásba. Közben éjfél után megérkeznek a városból is, ők is álomra hajtják fejüket, egy dolgos, mozgalmas nap után. Itt-itt horkolás, szuszogás, fogcsikorgatás, egyik-másik édesanyját hívja álmában. Végül teljes néma csend. Néger őrünk helyett Popják Jancsi barátunk őrködik az ajtóban, kezében négerünk puskája. Joe szabadságot vett ki tőlünk. Köszöni a helyettesítést, reggelre majd visszajön. Jancsi barátunk, éjfél után egy órakor megunja az egyedüllétet, hálózsákba bújik és az ajtón belül mély álomba szenderül. Reánk csak a teli hold vigyáz nevetve. Mindenki az otthonról álmodik. Az otthoniak álmát is azok a csillagok vigyázzák. Holnap ismét kezdődik minden elölről. Meddig? November - december Semmi különös nem történt. Végeztük napi munkánk. Egyre-másra érkeztek a hírek a hazaszállításról. - Civil ruhát kapunk és mindenki elmehet haza XI. 10. - Miniszterelnökünk hozzánk intézett rádiós üzenete XI. 19., XII. 3. - A depót német civilek veszik át, mi mehetünk haza. - A rádió bemondta, ha valami közbe nem jön december 31-ig hazaszállítanak. - Feltették a kérdést ki akar hazaszállításig a depóban maradni, mert 350 személyt elvisznek. Maradtam. Az elszállítottak Dachauba mentek dolgozni. XI. 24. - Három kérdésre kellett válaszolni: XII. 6. 336