Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

És fütyülnek! - Leckó, leckó (let's go), Antreten! (sorakozó!) Lassan, de biztosan felkészül mindenki a nagy munkanapra. Elhagyjuk a szállót. Még bentről Józsa úr hangja hallatszik sakktábla mellől. - Emberek, nem kell rohanni, lassan, lassan, langsam! - Ha még ezt is rohanásnak nevezi, akkor a ruhatetü örömében sírva fakadna, hogy végre náluk is vannak lassabban sietők! Végre kint vagyunk az úton, s csak most kezdődik a könyörgés. - Emberek, az Istenért álljanak már ötösével! - hogy leszámoljam. - Ötösével és ne hatosával! - Itt meg tízen is vannak! - Már hogy ne lennénk, hiszen mi egy bandába tartozunk! - így Bajcsi úr! - Álljon eggyel előrébb, maga meg ott hátrébb! - Mi az, engem Ott-nak hív, - dörmögi Lengyel Jóska. 87 a létszám! - Hü, de kevés! - Hol a többi? - Volt, nincs! Most következik csak a fejtörés, ki hiányzik? Kisül, hogy tíz ember önkéntes munkát vállalt a négereknél 200 cigarettáért. Három ember az éjjel meg olajra lépett. Hallga csak! Óriási hangzavar, kiabálás, viháncolás, bőgő hangon. Mintha ökörcsordát hajtanának. Még nem látom tisztán. Közelednek. Ahá! Most már látom, munkatársaink közelednek, az amerikai hajcsárok. Igen fontos, hogy ők előbb ott legyenek, mint mi. Vezetőjük rendfokozata „sarzsent", ami magyarosan a hadifogoly urak szerint „Szar- Zseni". Elindulunk mi is. Hölgyeim! Micsoda diadalmenet! Mintha temetésre mennénk. Lassan, méltóságteljesen. Cigaretta füstöt fújva, rágógumit rágva, itt-ott sasszezva. Van aki egyet lép előre, kettőt hátra, majd mikor lemarad megiramodik, fut hogy utolérjen bennünket. Otthon majd bizonyára eldicsekszik vele, hogy mindig futva ment a munkahelyére. A Depó kapujában fehér sisakján üldögélő szépen boxolt díszőrség vár. Bent a Depóban felhangzik egy induló Tá-tátá-ti-ti-ti-tá... Vezető hadnagyunk álljt vezényel. A csoda folytatódott. Száz emberből már csak hatvan van jelen. A többi elment játszani. Kámfort játszottak. Olyan a mi századunk, mint a hold. Hol fogy, hol dagad. Húsz futbalista vált ki a sorból. Délelőtt 10 órára meccset kötöttek le egy nürnbergi csapattal. Hét szurkolónak is sikerült felkapaszkodni az egyik kanyarban őket váró teherautóra. Jól ismert egyszálbélű, Göthösünk, a depó parancsnoka vár belül bennünket. - Dolgozzanak emberek! (Ennyit már megtanult magyarul.) A tömegből mély öblös hangján Csuder László barátunk adja meg a választ. - Dolgozunk, dolgozunk, de úgy, hogy holnapra is maradjon. 0 csak tudja, hogyan kell, hiszen jegyző volt Salgótarjánban. A parancsnok rábólint. Szentül hiszi (a választ már nem érti) annyit jelent a válasz - köszönjük, hogy dolgoztunk! A parancsnok magához hívta a mi officérünket és beszélni kezd hozzá. Officérünk dallal felel: Nagy nyelvtudós Kicsi Frici vagyok én Ha német kell könnyen oda mondom én Ik bin, ik bin, eine, keine Officer Wiefiel Mann musz, leszámolok annyit én. 324