Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

Január 16 - 19. Vesztegelt vonatunk. Előttünk elbombázták a vasúti vonalat. Bécsbe jártunk be. Megtekintettük a Szent István templomot, a Burgot. Étkezni is bent étkeztünk étteremben. Igaz burgonyát, burgonyával, de jobb volt a semminél. Mindenütt magyarokba ütköztünk. Vigyázni kellett a beszéddel, mert mindenütt értették. Többször töltöttük időnket óvóhelyen. Január 20. Továbbindultunk. Az osztrák téli tájban gyönyörködtünk. Sokáig kanyargott vonatunk a Duna mellett. Szerettünk volna üzenni haza, de nem sikerült szóra bírni a nagy folyót. Este Amstettenbe értünk. Egy napig maradtunk ebben a nagyon szép városban. Kisétáltunk egy közeli kis faluba. Mindössze 12 házból állott. Mindegyik ház körül gyümölcsfaerdő. Az erdész meghívott bennünket körtét enni. Pincéjében almaborral kínált meg. Nagyon savanyú volt, szívesen adta, mi szívesen ittuk. Január 22. Úgy volt, hogy több napig maradunk. Nem így történt. Éjfél után elindult szerelvényünk. Alig pirkadt, amikor észrevettük, hogy Gh-ás vagonunkat az éjszaka folyamán lekapcsolták a németek. Oda minden élelmünk, még az őrt is ott tartották. Nem kapunk sem reggelit sem ebédet, de még vacsorát sem. Január 23 - 28. Gyönyörübbnél-gyönyörübb tájakon keresztül zötyögött vonatunk. A táj szépségeit sem tudtuk élvezni, hiszen egy héten keresztül nem kaptunk élelmet. Passau-Régensburg, előtte Linzben tartózkodtunk hosszabb ideig. Önellátók voltunk. Kis éttermekben ebédeltünk saját költségen. Általában Stamgerichtet (Minden vendéglőnek volt egy „stam"-ja. Krumpli káposztával, krumpli céklarépával, véres krumpli stb.), vagy főzeléket üresen. A magyarok nevezték el a német főzelékeket „zerge-bürzének". Egy hét után tudtunk élelmet felvételezni. Közben láttuk a lerombolt városokat. A legnagyobb pusztulást Nürnbergben tapasztaltuk. Egy hadifogoly táborba vittek, ahol lefertőtlenítettek bennünket. Úgy került ki a ruhánk a fertőtlenítőből, mintha marha szájából vették volna ki. Vagonjainkat is fertőtlenítették. Minden szalmát kivettek belőle. Visszatérve fenyőágakat téptünk ágynak. Borzalmas hideg volt. Lehetett 25-30 fokos hideg. Többször úgy éreztem lefagy kezem, lábam. Tetőzte a bajt még az is, hogy vagonunk ajtaja elromlott és nem lehetett becsukni. Január 29. Vonatunk Auerbach felé vitt bennünket. Odaérve este begyalogoltunk a Gráfenwöhri kiképzőtábor altáborába Westlágerbe. Végre több mint egy hónapos út után fabarakkokban helyeztek el bennünket. Húszan kerültünk egy szobába, emeletes ágyakba. A szoba nagyon hideg volt, de megnyugtatott bennünket, hogy végre ágyunk is volt. Január 30 - 31. Táborunkkal ismerkedtünk. Sok magyar volt már itt. Az a hír járta, hogy nem végleges helyünk, megyünk tovább, de az itt lévők már több mint egy hónapja voltak a táborban és nekik is mindig azt ígérték, hogy mennek tovább. Fa beszerzésre indultunk, mivel mindenkinek magának kellett tüzelőről is gondoskodni. Szép fenyőfákat vágtunk ki és hordtuk haza. Egy nap alatt egy hétre valót termeltünk be. A másik jelentős esemény volt, hogy meleg élelmet kaptunk. Egyik délben forró vízben főtt lisztet (sárköziesen „macskanadrágot") főztek. Nagyon rossz volt. Eszembe jutott, hogy szülém nagyon sokszor főzött olyat, de soha nem ettem meg. Ha haza kerülök - fogadtam - mindig megeszem. Február 1-7. Úgy éreztük, hogy senki sem törődik velünk. Mintha itt sem lennénk. Enni eljártunk, de senki felénk sem nézett. Velünk jött hadnagyunk volt csak velünk. Ez nem is volt baj. Bezártuk az ablakok redőnyeit és az ajtókat, egész nap szórakoztunk. Dominóztunk, kártyáztunk. Egyébként is kint óriási eső zúdult több napon keresztül a táborra. Egyik reggel fúvós zenekar ébresztett bennünket. Valahonnét ők is ide kerültek. Esténként egy cigány egy szál hegedűvel látogatott meg bennünket. El-elnótázgattunk. Esténként moziba mentünk. 303