Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

A meglepetés sem maradt el. Ismét megtetvesedtünk. Köztünk lévő dokink hangosan számolgatta egyik reggel ébresztő után. Négy öreg és öt kicsi tetű! Valamennyiőnk alsóneműjében találtunk egyet-kettőt. Új szórakozási lehetőség nyílott. Tetűverseny. A versenyzők a két asztal végéhez ülve, egy-egy öreg tetűt raktak az asztal végére, s a két végén kopogtatással igyekeztek a tetűket versenyre bírni. Amelyiké előbb ért a másik asztal végére az győzött. A másik meglepetés még rosszabbul érintett. Bakancsom sarka a nagy esőben leszakadt. Kisült, hogy a bakancs talpa papírból volt. Megjavíttatni sem lehetett. A cipészeknek nem volt anyaguk. Messze volt még a nyár, mezítláb nem járhattam. Jutási karpaszományosok érkeztek a Táborba. Kiképzésük szörnyű volt. Egész nap vért izzadva csúsztak, másztak a sárba. Tisztjeik még mindig azt gondolták, ilyen eszközökkel és módszerrel még megnyerhetik a háborút. Majdnem pánikba estünk ismét, amikor megtudtuk, hogy az az alakulat, amelyiktől kaptuk az élelmet elment. Végül a jutásiakhoz osztottak be étkezésre. Az a hír is járta, beosztanak hozzájuk kiképzésre is. Megkezdődött a vonatosok imádkozása. Ments meg Uram minket a jutásiaktól! Február 8. Hadnagyunkkal egy tervet dolgoztunk ki. Talán megmenekülünk a jutásiaktól, ha foglalkozásokat tartunk, reggel ébresztő után el is kezdtük. Színleljük a kiképzést. Egy-két jobbra-balra át utána 10 perc pihenő. Majd délelőtt folyamán az egyik szobából tantermet alakítottunk ki. Az első előadást is meghallgattuk. Egyik tanító kollegám előadást tartott a gyümölcstermesztésről. Én dalokat tanítottam. Szemrevételeztük, hogy Csendes Bandi bátyánk, hogyan vágja össze kis zsákjában még megmeredt „finánc lábakat". Az ajtóra kiszögeztük a napirendet is. Reggel 6 órakor ébresztő. 7 óráig csukló. 7-8-ig reggeli. 8-12-ig foglalkozás. 12-15-ig ebéd, pihenő. 3-4 csukló. 4-6-ig tantermi foglalkozás. 6 órakor parancs hirdetés. 6-9-g vacsora, szabad foglalkozás. Este 9 órakor takarodó. Február 9. Sajnos trükkünk nem vált be. Reggeli után a tábor közepén lévő nagy térre kellett mennünk, ahol az éjszaka megérkezett több mint ezer érsekújvári karpaszományos és a tábor többi magyar katonája gyülekezett. Tudtunkra hozták, hogy a mai naptól valamennyien egy ezred tagjai vagyunk. Az ezred vezetője pedig a jutási iskola parancsnoka, Tóth ezredes. Tóth ezredes elmondta, hogy Wundernből jöttek (csak azt nem mondta, hogy idáig szaladtak), ahol szétverték gyalogezredét. Csak ennyien maradtak, ahányan ott álltunk. Kisült, hogy mi is ott voltunk a nagy csatában. (így kevesebb veszteséget könyvelhetett el.) Ilyen hangulat mellett vittek el este moziba. „Szerencse egy asszonynál" című német filmet vetítették. Semmit sem értettünk. Azt viszont tudtuk, hogy ez a mai nap nékünk nem hozott szerencsét. Hazaérve közölték, hogy bennünket a Hunyadi páncélosokhoz osztanak. Német ruhát adnak. Nesze nektek lovas katonák, a ló páncélossá válik. Csak az a baj, hogy páncéloson lovagolni nem tanítottak meg bennünket. Bizony, egész éjszaka nem aludt senki. Nekiálltunk a szobában fát vágni. A nagy ütésekkel adtuk ki fájdalmunkat, mérgünket. Február 10. Gondolom az éjszaka a vezérkar sem aludt, mert reggelre új döntés született. Nem tudják, mit kezdjenek velünk vonatosokkal. Olyan hír is járta, hogy egész századunkat felosztják, a jutásiak közé kerülünk. Alig tudtunk már szóhoz jutni. Egy biztos volt, ma eldől minden. Egy aranyos epizód azonban felvidított bennünket. Reggel közölték, hogy ezredes úr meglátogat bennünket a tanteremben. Nem csináltunk semmit csak reá vártunk. Az ablakok nyitva voltak. Egy figyelt, az volt a feladata, ha jön azonnal szóljon. Alig pár perc múlva közölte, hogy jön. A hátsó ablakon keresztül Szkublics barátunk éppen akkor köpött ki, és telibe találta. Szinte kővé dermedtünk. Az ügyeletes vigyázz-t vezényelt. A belépő nagy zavarában nem tudta mit csináljon. Az ügyeletes sem tudott szóhoz jutni. Végül az illető makogva, dadogva kinyögte: -Alázatosan jelentem a hadnagy urat keresem! Akkor eszméltünk fel, hogy nem az ezredes. 304