Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Gaál Zsuzsanna: Nemes hölgyek egy változó világban

Mégsem panaszkodik, sőt Mihályt nyugtatgatja, „hogy róluk nem kell gondoskodni, ők el vannak látva." Férje önérzetét kíméli. Laura nővére viszont, akit a családban mindenki Minkának becéz, nyers őszinteséggel ír ugyanerről testvéréhez intézett levelében: „Miska egyik levele világossá tette, hogy nincs abban a helyzetben, hogy Nektek valamit küldjön....Mainapság nagyon szomorú, ha egy férfi nem képes segíteni magán, családjának legkisebb kívánságát sem képes kielégíteni. " ' Természetesen valamiből csak élni kell, és férje helyett Laura vállalja magára a mindennapjaik finanszírozását. A mód megválasztásában nem sok lehetőség kínálkozik, megoldásai a régi világ reflexei, de ha igazságosak vagyunk nem is nagyon lehettek mások. Eletének későbbi szakaszában sem, az Amerikába való kivándorlás gondolata futó ötlet csupán, amit maga is gyorsan elvet

14

, mint ahogy nem lehet komolyan venni azt sem, hogy ápolónőnek áll, amit egyébként is inkább a tébolydába került beteg fiú iránti anyai szeretet és tehetetlenség, mint a tényleges elhatározás mondat vele.

15 A hitel lehetősége viszont nyitva állt, talán jobban, mint Mihály számára, él is vele nem egyszer, s ha ezek a források kiapadtak, akkor máshoz nyúl, ruhatára darabjaihoz

16 vagy a családi ezüsthöz, amit férje engedélye és tudomása nélkül elzálogosít.

17 Ez utóbbi körülmény önmagában is jelzi a családon belüli viszonyok átalakulását, és amikor az eset kapcsán az üres almáriumot felfedő Mihály „a végpusztulás utolsó pillanatjárói " ír, akkor valószínűleg nem csupán az ezüstöt siratja, hanem régi életét a felfordult mostanival szemben, ahol odajutottak, hogy már az utolsó tartalékokról szóló döntés joga sem az övé. Keserű, nehezen feldolgozható igazság ez, gyógyírt később sem találnak rá. Dőry Mihálynak és családjának soha többé nem lesz igazi otthona, a következő évtizedek ideiglenes megoldásokról szólnak, állandó költözésekről, a családtagok szétszóródnak, a legritkább, hogy legalább a nagy ünnepeket együtt töltik. A teveli szülői házat 1866 októberében hagyja el végleg a család, három évi húzódozás után Laura végre rászánja magát a továbblépésre, jórészt a külső nyomásnak engedve, amit barátnője Semsey Etelka is közvetít a maga módján egyik hozzá írt levelében. „Mindenki azzal vádol, hogy semmiképp se akarod elhagyni Tevéit.... nem szeretnék ítélkezni a részletek ismerete nélkül, de mint igaz barátnőd arra kérlek, hogy menj Szekszárdra."

1 A költözés nem csak fájó, de kínos is, annyira, hogy Mihály tudni sem akar róla.

19 A fuvarozások lebonyolítását Laura sem vállalja, más megoldást talál, az egészet nővérére, Minkára bízza, megkímélve magát nem annyira a fáradtságtól, mint inkább a megaláztatástól, amit a családi birtokról való dicstelen távozás jelent.

20 A teveli epizód megismétlődik később is, Laura gyermekeivel nem egyszer kerül olyan helyzetbe, hogy mennie kell anélkül, hogy tudná, hová, és hogy miből rendezi a kifizetetlen házbért, megpróbálva menteni legalább a látszatot.

21 Az ismétlődő traumát nehéz feldogozni, nem is lehet, helyzetét azonban nem férjének, hanem inkább idősebb lányának, Laurának panaszolja, egyúttal bátorítást is adva neki, hogy fiatalsága legalább őt átlendítheti a nehézségeken. „Szörnyű, ha az embernek nincs saját otthona, de ha az ember fiatal és egyedül áll a világban, akkor ez könnyebben elviselhető. "

2 Laura számára kiút nem nagyon mutatkozik, élete utolsó két évtizede nem szól másról, mint a mindennapok túléléséről, igénybe vehető eszközeit pedig nagymértékben korlátozza, hogy a világ megváltozott körülötte, az anyagi romlás nemcsak őt és családját, hanem szűkebb-tágabb rokonságát is éri, a korábban működő családi szolidaritás már nem a régi. A testvér, Minka ugyan meghívja magához, ajánlata azonban bántóan őszinte, világosan megírja, hogy szívesen látja őket, de vendéglátására ne számítsanak, ellátásukról maguknak kell gondoskodniuk.

23 Laura asszonysorsa egy a sok közül, típust megtestesítő csak abban az értelemben, hogy a birtokát, ezzel biztos anyagi hátterét vesztő más középbirtokos nemesi családok nőtagjai sem kerülték el azt a kényszert, hogy átalakítsák életmódjukat, és 12 TMÖL Dőry cs. i. Dőry Mihályné i. 3. dob. férjétől, 1866. 7. 17. 13 TMÖL Dőry cs. i. Dőry Mihályné i. 4. dob. Minkától 1866. 11. 25. 14 TMÖL Dőry cs. i. Dőry Laura i. 6. dob. anyjától 1870. 8. 21. 15 TMÖL Dőry cs. i. Dőry Mihályné i. 4. dob. 16 TMÖL Dőry cs. i. Dőry Mihályné i. 4. dob. Minkától 1866. 11. 25. 17 TMÖL Dőry cs. i. Dőry Mihályné i. 3. dob. férjétől 1866. 11. 8. 18 TMÖL Dőry es. i Dőry Mihályné i. Semsey Etelkától, 1866. 5. 18. 19 TMÖL Dőry cs. i. Dőry Mihályné i 3, dob. férjétől 1866. 8. 21. 20 TMÖL Dőry cs. i. Dőry Mihályné i. Minkától 1866. 10. 26. 21 TMÖL Dőry cs. i. Dőry Mihály i. 5. dob. Viktortól 1869. 7. 6., Dőry Laura i. 6. dob. anyjától 1873. 3. 3. Dőry Mihály i. 5. dob. Viktortól 1869. 6. 10. A látszat őrzésére egy jellemző levélrészlet: „A mama Pécsett egy percig sem maradhat tovább, a cselédségnek és az idegen embereknek azt kell mondani, hogy fürdőbe megy, nehogy a kényszerített távozás még feltűnőbb legyen. " " TMÖL Dőry cs. i. Dőry Laura i. 6. dob. 23 TMÖL Dőry cs. i. Dőry Mihályné i. 4. dob. Minkától 1867. 6. 19. 283