Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)
Balázs Kovács Sándor: A Tolna megyei Sárköz és rokon településeinek kapcsolatrendszere a 17–20. században
személyforgalmat is jelentett, ez pedig jelentősen fejlesztette a város kereskedelmét és iparát. Hiszen ennek a sok embernek élnie is kellett, meg aztán a vidéki, ha már behozta a maga termését Bajára, vásárlásait is itt bonyolította le. 71 A legutóbbi vásárrendet kialakító két szabadalom közül az elsőt 1801-ben kapta a város, a másikat (az első módosítása a hetivásárok rendezésével) 1820an adták ki. Ezeknek megfelelően Baján évente öt vásárt tartottak, a mindennapi piacok közül pedig a szerdai és a szombati vált hetivásárrá. Mégpedig úgy, hogy a szombati, a valóságos vásár nagyságát mutatta. Baján az év első vására a február 14-ét megelőző vasárnap volt. A továbbiak pedig április 24-én, július 22-én, szeptember 21-én és december 6-án, illetőleg mindig vasárnap. Ha ezek a határnapok a hét más napjára estek, akkor a közvetlenül megelőző vasárnap tartották. A vásárok kétnaposak voltak. Vasárnap volt az állat- és terményvásár, hétfőn pedig a kirakodó. A vásárt közvetlenül követő szerdai heti vásár beleolvadt a vásárba, rendszerint a kirakodóvásár folytatása volt. A hetivásárokat, ha azok ünnepnapra estek, az előző napokon tartották meg. A bajai árucsere-alkalmak egyik sajátossága volt a legutóbbi időkig rendszeresen megtartott, Péter-Pál-napi (június 29) fokhagymavásár. 72 A bajai piacok a szomszédos sárközi, bácskai és Duna menti falvakból származó élelmiszerekkel voltak mindig tele. Igen sok élő és vágott baromfit hoztak föl eladni. Azonkívül zöldségféléket, gyümölcsöt, különösen sok almát, de lisztet, sózott és füstölt szalonnát, kolbászt és más élelmiszereket is. A halászok a Sugovicán álló bárkáikról mérték állandóan a halat. A vásárok legkeresettebb árucikke a gabona volt. Több gabona-nagykereskedő is működött a városban, akik az összevásárolt gabonát Pestre, Győrbe, Bécsbe vagy Újvidékre, Belgrádba továbbították. A városban igen sok magtár épült, elszállításig a gabonát azokban tárolták. Baja az Alföld déli részének faelosztó állomása is volt egyben. Iparosai közül az asztalosokat, takácsokat (posztógyártás), fazekasokat, tímárokat, szíjgyártókat, bocskorosokat, koffereseket, csizmadiákat, szűcsöket, szabókat, szűrszabókat, bognárokat, kötélverőket, fésűsöket, bádogosokat, kapcakötőket, harisnyásokat, kalaposokat, gombkötőket, kosárkötőket, kovácsokat, lakatosokat, rézműveseket kell megemlíteni. Mindmind hozzájárultak ahhoz, hogy Baja és a bajai vásár országos hírű legyen. Az árucsere lebonyolításában nagy szerepük volt a város szerb kereskedőinek, a bácskai falvak, városok rendszeresen idevásározó magyar, szerb és német lakosainak, vándorárusainak. Az sem meglepő, hogy kalocsaiak és a környező falusiak gyakran felkeresték a szekszárdi országos vásárokat. Különösen sokszor megfordultak itt a kalocsai iparosok. E gazdasági, termelési és kereskedelmi jellegű kapcsolatokon kívül se szeri se száma a közvetlen népi érintkezésnek. Ezek legfontosabbika a két part népének összeházasodása volt. átköltözésekre is szép számmal került sor. 73 Ezek az emberi, gazdasági és hivatali kapcsolatok gyakorivá és fölöttébb szükségessé tették a dunai átkeléseket. Az átkelés módját meghatározta, hogy az év melyik szakaszában, és mely falu tájékán történt. Egyes átkelők a maguk vízi jármüvét vették igénybe. Az egyéni átcsónakázásra azonban nem mindenütt, nem mindenkor és nem mindenkinek volt lehetősége. így a Duna melléki nép többsége a biztonságos átkelés érdekében a réveket vette igénybe, illetve ahol nem tiltotta a révtulajdonos földesúr, vagy ahol sikerült ki játszani a tilalmat, a dunai molnárok csónakjainak ilyen jellegű szolgáltatásával élt. 74 Völgységi magyarok A Völgység Magyarország táji-történeti részegysége, magyar kistájaink egyike Tolna és Baranya megyében. Körülhatárolása nem könnyű, erre nem is vállalkozhatunk, megtette Solymár Imre több kitűnő tanulmányában. Négy etnikum (magyar, szerb /itt rác/, német, zsidó) és öt vallás (római katolikus, református, evangélikus, görögkeleti, izraelita) együttélése adta a török utáni újratelepülése időszakától kezdve e kis táj sajátos karakterét. Témánk szempontjából az itt élt és élő református magyar őslakosság 71 BOROVSZKY 1909. 292-293. 72 SÓLYMOS 1976. 84-87. „ Telepítéskori népesítése honnan eszközöltetett a községnek okmányok hiányában meg nem mondható, ők az Árpáddal e ' honban költözött törzs Magyarok sarjadékai. Későbbi időkben egyes családok mint például a most legvirágzóbb Zsíkó család Pest Megye Csanád községéből, a másik legvirágzóbb, vagyis a Császár család szomszédos Bátta Mvárosából költözött ide s tette itt le magát állandó lakásra. " (Alsónyék) - GAÁL - KŐHEGYI 1971-1972. 281. 74 BÁRTH 1978. 805. 188
