Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

Glósz József: A kúria és lakói

Glósz József A kúria és lakói A kúria a reformkorban és annak politikai utóélete során a birtokos nemességhez kötődő, szimbolikus tartalmat hordozó fogalommá vált. Politikai hitvallástól függően jelenthetett egy, a nemes hagyományokat, a sajátos magyar értékrendet, életvitelt őrző eszményi világot, amelyben a rideg rendi hierarchiát egy patriarchális idill oldja fel, ahol a természet ölén önmagával és a világgal békében, puritán módon, ám mégis bőségben él úr és szolga. Ezzel szemben az országot a fejlettebb nyugati világgal mérők számára a kúria és lakója a tespedés, az elmaradottság, a tudatlanság, szűklátókörűség megtestesítője, akinek elégedettsége tájékozatlanságból táplálkozó önelégültség. A kúria így tárgyiasulva azt szimbolizálta, amit perszonifikálva a táblabíró, s politikai-ideológiai csatározások kereszttűzébe kerülve nem voltak igazán jók az esélyei a valóság tárgyilagos megközelítésének. Rövid tanulmányom ezért dunántúli, zömmel Tolna megyei példák segítségével arra keresi a választ, hogy mennyiben azonos a kúria, a hozzá kapcsolódó életvitel azzal, amit apologetái illetve ellenfelei szemében képviselt? A kúria A kúria nem csupán a birtokos család otthona volt, hanem egy köré csoportosuló gazdasági-logisztikai egység is, amely urának javakkal, szolgáltatásokkal, pénzzel való ellátására szerveződött. Részét alkotják a kúria mögötti udvaron sorakozó gazdasági épületek, istállók, fészerek, pajták, cselédházak, műhelyek, s hozzá tartozik a személyzet is, mely ezt az infrastruktúrát működtette. Gazdaságilag és társadalmilag egy kifelé meglehetősen zárt világ: lakóközösség, háztartás és gazdaság, amely kicsiben mintegy leképezte a kor társadalmát. Az autarkiára törekvés jegyében a javak és szolgáltatások maximumát igyekezett előállítani, ugyanakkor e törekvésnek megvoltak a maga korlátai és ellentmondásai. Minél szélesebb volt a gazdasági háttér, annál több lehetőség kínálkozott az önellátásra, ám egyúttal e földesúri háztartások voltak leginkább abban a helyzetben, hogy a piacról szerezzenek be a kényesebb ízlést is kielégítő javakat, s fordítva, azok a kisebb birtokú családok szorultak rá jobban a piacra, amelyek nem rendelkeztek elegendő jövedelemmel a különféle cikkek beszerzéséhez. A kastélyok, kúriák és a köréjük szerveződő gazdaságok nem mondhattak le feleslegeik értékesítéséről, ám mivel maguk is egy korlátozott és korlátozó piacot képviseltek, ezzel közvetve saját értékesítési lehetőségeik növekedését is fékezték. A nemesi gazdaságokhoz hasonlóan többé-kevésbé zárt társadalmat alkotott a kúria illetve a nemesi birtok népessége is. Szervezete hierarchikus volt, szelleme a rendiségben gyökerezett, de mégsem tekinthető a rendi társadalom puszta leképződésének. A földesúr és alattvalói közötti kapcsolat egy háromkörös viszonylatrendszert alkotott. A legtágabb, leglazább köteléket a világra leginkább nyitott, s a külvilág, mindenekelőtt az állam által leginkább befolyásolt kapcsolatot a jobbágy illetve jobbágyfalu, valamint a földesúr közötti viszony képezte. Ettől eltérő, magánjogi alapon nyugodott a kúria és a mellé települt puszta személyzetének kapcsolata a földesúrral. Időben korlátozott, általában éves szerződéssel jött létre önkéntes megállapodással. E kritériumok alapján akár szabad bérmunkásnak is tekinthetnénk a bérest, ha a konvencióval nem helyzete volna magát a földesúr fenyítő hatalma alá. A földbirtok társadalmának második, szűkebb körét alkotó, a birtokot, s nem közvetlenül a birtokost szolgáló gazdasági cselédség, a puszták népe mellett a harmadik kört a kúriák személyzete alkotta. E belső cselédség minden áttétel kiiktatásával közvetlenül a földbirtokos és annak családja szolgálatában állt. A feladat jellege bizalmi viszonyt feltételezett, s általában nem egy-egy évre, hanem gyakran egész életre szólt. A teljes kiszolgáltatottságot az úr-szolga viszony patriarchális jellege, a családhoz tartozás érzete oldotta. A törvényekkel szabályozott földesúr-jobbágy kapcsolattal ellentétben a földbirtokos és cselédei viszonyába az állam illetve a vármegye kevéssé avatkozott be, s az 1848-ig, sőt bizonyos értelemben még 297