Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

Balázs Kovács Sándor: Válás a sárközi paraszti társadalomban

intézmény, amelyben a fiatal pár a házasságkötés után az asszony szüleivel marad, velük egy telken vagy egy házban, azok vagyonában dolgozva él. A férfi apósának, anyósának vagyonában, azok hasznára, alárendelt viszonyban végzi munkáját, saját vagyona nincs, apósa, anyósa parancsolási jogát, tekintélyét elismeri. Vőnek csak azt a férjet nevezik, aki nem maga vitt asszonyt az apja házához, hanem őt vitték oda a lányos házhoz. Ebben az esetben a leány nem ment férjhez, hanem „házasodott". Vőségen népi és szakirodalmi vonatkozásban azt a rendszert értjük, amikor az olyan családból, ahol kevés a férfi családtag, a leányt nem adják oda férjhez (nem engedik, hogy férjét kövesse annak otthonába), hanem „vőt hoznak" számára, vagy ahogy Kalotaszegen mondták: a legény elmegy a „lányhoz fiúnak". Vőnek a legidősebb fiúgyermek szokott menni, árva gyermeknek is az a sorsa, hogy vő legyen. A „vőül menés" szokása rendszerint a szegényebb származású fiatalok, szolgalegények felfelé mobilitásának egyik útját jelentette. A leány szülei számára a vőfogadás előnye volt, hogy a családi vagyont még hozomány formájában sem kellett megbontani, ingyen kaptak egy ereje teljében lévő fiatal kiszolgáltatott munkaerőt, akit csak élelemmel, ruhával és költőpénzzel kellett ellátni. A sárközi menyecskék akkor is rendelkeztek bizonyos vagyonnal, ha menynek kerültek férjük házához, hisz a Sárközben sem volt általánosan követett szabály az öröklés kérdésében. A bizonytalan joggyakorlat miatt igen változatos volt az öröklési jogszokás. A fiúk egyenlő öröklését, a leányok teljes öröklését, vagy a törzsöröklést mind megfigyelhetjük. A leányok teljes öröklése csak akkor látszik biztosnak, ha nincs fiú utód. így a sárközi nők az elhagyás területén is függetlenebbek voltak az ország más területeivel összehasonlítva, hiszen rendelkeztek vagyontárgyakkal, végső esetben - ha még éltek - a szülőkhöz is visszaköltözhettek, akár gyermekeikkel együtt is. BALÁZS KOVÁCS 2003, 267. BALÁZS KOVÁCS 2002, 360-361. „Erre a Gyűlésre alkalmatosságot szolgáltattak Szabó Mihály és felesége Szél Susanna. Ugyanis. Szabó Mihály szinte hat Esztendő ólta vádolgatja feleségét Szél Susánnát, mind az Ekklésia, mind a Helység Elöljárói előtt azzal: hogy őtet éppen nem szereti a felesége, a honnét két, s három esztendeig sem hál véle. Továbbá, hogy nyelves, káromkodó, tolvaj, átkozódó. Úgy, hogy ezen tselekedeteivel megengesztelhetetlen gyűlölséget gerjesztett a Felesége az ő szívében, s annál fogva kívánna tőle elválni. Szél Susanna, mint vádoltatott fél előállíttatott. Minek utána az említett vádak eleibe adattak: az elsőre nézve megvallotta, hogy igaz, mivel akkor sem szerette férjét mikor hozzá ment. Amit ő mindeneknek kibeszéllett. A vádak alól igyekezett magát menteni, de mivel nyelvességről, káromkodásáról, átkozódásáról a Szomszédok előtt, Tolvajságáról pedig az Elöljárók előtt esmeretes, mindenben benne maradt. Mi ezért minek utána minden módot el követtünk volna az említett felek öszve békéltetésére, és még is vélek semmire nem mentünk, mivel Szabó Mihály egy áltáljában lemondott a Feleségéről, kiadtuk nékiek az Elválást kereshető levelet." - Ocsény presb. jkv. 1812. máj. 3. - „Tekintetes Nemes Tolna Vármegye Polgári Pereket megítélő Törvényszéke 1815k Esztendőben Kis Asszony Hava 25k napján Otsényi Szabó Mihály és felesége Detsi Szél Susanna Divertiális Perekben hozott Sententiájának következésében, mi alább megnevezettek a Perlekedő Felek, úgymint Otsényi Szabó Mihály és felesége Detsi Szél Susánna között a Békéltetést megpróbálván annak minemű Kimenetele lett légyen, arról alázatosan ekképpen referálunk: Mi a most nevezett Perlekedő Feleket, a közelebb múlt 1815k Esztendő November 28k és December 27k napjain személyesen élőnkbe hivattunk és minden módokat elkövettünk, hogy őket egyességre bírhatnánk nevezetessen a Felséges Királyi Kegyelmes Pátens 52k paragrafusának értelme szerint elejékbe adtunk leikiesméretek szerint való kötelességeiket és minden lehetséges fenyegetések által intettük őket a békességes lakásra: mind az által Próbatételünknek kívánt Következése nem lett, és őket egyességre nem téríthettük. Szabó Mihály ugyan azt valja, hogy ő a Feleségét visszavinné és venné, de attól tart, sőt tudja is, hogy magát meg nem jobbítja, tsak ollyan lesz, mint ezelőtt volt, a midőn szeretetlenségének és eránta való hidegségének szembetűnő jelet adta kiváltképpen abban, hogy a házassági kötelességnek megfelelni, s véle közösülni soha nem akart. Szél Susanna hasonlóképpen azt mondja, hogy ő örömest visszamenne férjéhez, ha véle illendőbben bánnának, mint bántak. Mivel ő Szabó Mihályt nem gyűlöli, hanem a rajta elkövetett sok méltatlanságok férjének ugyan gyakori verései, véle lévő Annyának pedig szüntelen való motskolódásai, s utána való árulkodásai unatkoztatták meg eránta, és ha az. Anya meghalna mindjárt vissza menne és tudja, hogy úgy nem is lenne semmi baja. Egyébaránt az elválást Szabó Mihály kívánná, Szél Susánna pedig örömest megegyezne benne. " Öcsényi presb. jkv. 1816. jan. 18. - A decsi Szabó Péterné Bárdi Éva panasza: férje méltatlanul annyira kínozza, hogy többé vele nem lakhat, a férj elismerte mindezt, de nem kell neki az asszony, így az elmúlt évi közös keresetüket egyenlően felosztják és külön költöznek. Volt 20 akó fehér és vörös bor 100 f. , 6 akó szőlős bor 18 f., 4 öles kazalban széna 100 f., fonál len és szalonna fele, így az asszony kapott 109 forintot. - Decs világi prot. 1842. jan. 23. - „1859ik évi Sept. 23kán presbyteri gyűlés tartatván, ne hogy a házas társnak, az eskü szentsége ellenérei, hűtlen elhagyása divatba jöjjön Bósza János s Asztalos Éva, Osváld János s Pálfi Susánna, Gáspár János s Tóth Judit, Török András s Könczöl Eva, Karácson Péter s Dorkó Judith visszás s egymástól külön élő házasok a presbyterium eleibe hivattattak: s a hajdan ajakaikról elhangzott eskü szavai előttök meg magyaráztatván s a házasok egymás iránti teendöjök elősoroltatván, atyafiságoson figyelmeztettek hogy vessenek véget, a minden jókat méltán megbotránkoztató szemtelen magok viseletének s térjenek mi előbb a jó útra, ne hogy a presbyterium az atyafiságos intésen kívül keményebb eszközökhöz nyúlni kételeníttessék. A presbyterium ezen atyafiságos intésére Bósza János s Asztalos Eva, Osváld János s Pálfi Susánna, Gáspár János s Tóth Judith, Török András Könczöl Éva, Török János s Lovas Susánna azonnal kezet adtak egymásnak, magukat a békés együtt lakásra kötelezvén. Azomban Osvád István s Dorkó Judit, Karácson Péter s Könczöl Ersébet makacs s megátalkodott házasokkal a presbyterium ez úttal se kéréssel se fenyegetéssel czélt nem érhetvén, nékiek a 285