Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

Balázs Kovács Sándor: Válás a sárközi paraszti társadalomban

férfiak bizonyíthatóan egyre nagyobb számban éltek a hűtlen elhagyás lehetőségével, - hogy kimeneküljenek a házasságukból és más kapcsolataikból -, a nőket egyéb tényezők továbbra is visszatartották. A családi gazdasághoz hasonló, más társadalmi és gazdasági kötelékek is összetartották a hagyományos társadalmakban a férjeket és feleségeket. A magányos élet kilátásaira - mint láttuk - főként az özvegyek helyzete hívta fel a figyelmet. A magas halálozás következtében viszonylag magas volt az özvegyek aránya, akik, - különösen a nők -, nem sok jóval kecsegtető gazdasági helyzetbe kerültek. Természetesen voltak olyan özvegyasszonyok is, akik ugyan nem házasodtak újra, de saját jogukon is elég tehetősek voltak. Ők bőséges, vagy legalábbis elégséges forrásokat örököltek férjük vagy szüleik után, mások átvették férjük szeretett s iránta soha durva bánásmóddal nem viseltetett s az őt még is minden igaz ok nélkül, rövid együtt lakasok alatt már kétszer, még pedig utószor az ő távollétében, jelesen akkor, mikor ő kint a mezőn izzadt s aratott, minden ruháját s ágyneműét tulajdon atyja kocsijára rakva hűtlenül elhagyta, - s még ezekhez, ha ő mint férj melléje feküdt az azonnal felkelve másutt foglalt helyet, s ha oda követte onnan ismét másuva távozott, - ezt a nőt ő soha többé, bármi keserű sors várjon is reája semmi szín alatt magához nem fogadja s iránta engesztelhetetlen gyűlölséggel viseltetik. - A nő is ugy nyilatkozott, hogy ő férjéhez, miután a már irányába végkép meghidegedett soha többé vissza nem megy. Ily előzmények után, miután nem csak az ifjak hidegedtek meg végkép egymás iránt, de a két részröli szülék is anyira meghasonlottak, miszerint egymásra nem is nézhetnek, ne hogy az ifjak s szülők közötti gyűlölség tova s tovább terjedve végre kegyetlenkedéssé fajuljon, jónak látta a presbyterium a felek jogai biztosítására az elválhatást kereső levelet kiadni az egyház pecsétjével megerősítve." - Ocsény presb. jkv. 1873. szept. 28. „Alulírottak mint az őcsényi reform. Egyház presbyterei jó lélekkel bizonyítjuk miszerint Pál István Széki Ersébeth tettleg külön vált házasokat a törvény értelmében három külön ízben, jelesül Sept. hó 28 és Oct. 5. 12. Napjain megkísértettük minden lehetőt elkövetve a békés együtt lakásra bírni, azomban legszentebb igyekezetünk daczára sem boldogulhattunk, mert bár a nő ajánlotta is, hogy ő férjéhez vissza megy magát megjobbítja s eddigi iszákosságával s pazarlásával felhagy, de a férj határozottan kijelentette, hogy ő nejét, ki a szeszes italokért, borért s pálinkáért, nem csak az hogy lisztjét s búzáját s más élelemneműit, de még ruháját is elitta, - s ha ő mint férj mezei munkára menvén, a szükéges napi élelmet kinhagyta, s a kamara kulcsot - hogy ne vesztegethessen, magával vitte, akkor a nő, nem lévén borért mit adni, a lúd legelőn más lúdját fogta-el s itta be, - majd ismét a más házától két füstölt sonkát orozott el, s egy végiében két napot és éjét keresztül minden szemérmet levetkezve fetrengett a korcsmába: - ő egy ilyen pusztító s részeges nőt, soha semmi szín alatt többé házához nem fogad, annyival is inkább, miután meg rögzött részegsége, kicsapongásai s gyalázatos maga viselete folytán, már annyira meggyűlölte, hogy undor nélkül reá sem nézhet. Ily előzmények után a presbyterium, ne hogy a munkás férj vagyona, a nő gyógyíthatatlan iszákossága s határt nem ismerő pusztítása következtébe elfogygyon, az azt kereső levelet a felek jogai biztosítására az egyház pecsétjével megerősítve ezennel kiadta. " - Ocsény presb. jkv. 1873. okt. 12.- „Bizonyítvány mellyel hivatalosan erősíttetik, miszerint alolirottak mint az őcsényi ref egyház presbyterei, Bogyiszlói lakos Kovács István s őcsényi Tavali Judith hosszas évek óta külön élő házasokat, a Törvény értelmében három külön ízben u. m. folyó 1873ik évi October 19, 26 és Nov. hó 9ik napjain, megkísértettük minden czélhoz vezető utakat és módokat lelkiismeretesen felhasználva a kibékülésre s békés együttlakásra bírni, azonban sükert legszentebb igyekezetünk sem arathatott, miután a férj ünnepélyesen és határozottan kijelentette, hogy ő nejét, kivel ő fél évet is alig élhetett, midőn az már őt minden ok nélkül elhagyta s azóta egyik pásztor embertől a másikhoz majd a harmadikhoz szegődik s velők feslett s botránkoztató életet él, ki már törvénytelen tettéért börtönnözve is volt, ő egy ilyen gyalázatos nőről többé tudni sem akar s iránta engesztelhetetlen gyűlölséggel viseltetik. A nő is úgy nyilatkozott, hogy ő férjétől, nem csak az, hogy végkép elidegenedett, de mi több annyira meggyűlölte, hogy reá többé nézni sem tud undor nélkül. Ily előzmények után a presbyterium ismerve e nő kicsapongásait s feslett gyalázatos magaviseletét, s tettleg meggyőződve arról, hogy a jelen házasok közt áthághatatlan válasz fal emelkedett s a kibékülés teljes lehetetlen a végleg elválasztást szükségesnek véleményezi... " - Őcsényi presb. jkv. 1873. nov. 10. - „Folyó 1873ik évi Novemb. 23-án tartott presbytéri gyűlésünkben Tavali Mihály és Molnár Éva külön élő házasokat harmadszor hivattuk a gyűlés színe eleibe, s a keresztyén vallás szelid szellemébe igyekeztünk a békés együtt lakásra és az esküvel erősített házassági hit megtartását szívökre kötni, de minden igyekezetünk mellett sem boldogulhattunk miután a férj határozottan kijelentette, hogy ő nejétől, kivel meg élni teljes lehetetlen, annyira elidegenedett s iránta oly roppant ellenszenvvel viseltetik, hogy őt ahhoz vissza erőszakolni akarni annyi, mint őt elevenen megölni. A nő is két első ízben végkép lemondott férjéről, mint a ki harmadfél év óta legkisebb jelét sem adta irántai szeretetének, sőt mi több volt még nem is beszél, harmadszor azomban ugy nyilatkozott, hogy ha kis leánykájára teként akkor szereti férjét. A presbyterium így nem boldogulhatván, ajánlotta az egymástól idegenkedtek, hogy kisértsék meg a szülőktől külön béres házban lakni, de a nő kijelentette, hogy ö sehova sem megy. " - Ocsény presb. jkv. 1873. nov. 23. „1866ik évi márc. 4., 11., 18. napjain Berekali István és Széki Er sebet visszás, és egymástol külön élő házasokat, presbyte ri gyűlésünk eleibe hivatván minden lehetőt elkövettünk arra nézve, hogy a fentírt házasokat, a kibékülésre s együtt lakásra bírjuk: azomban az összes presbyterium legszentebb igyekezete sikert nem arathatott, miután a férjét arra bírni nem lehetett, hogy elkövetett vétkes tettéért, igen érzékenyen sértett nejét, a meg történtek feledésére s megengesztelődésre bírni igyekezett volna, minek következtében a nő ünnepélyesen kijelentette, hogy ő férjét, ki őt 25 évi együtt lakás után - daczára annak, hogy ő minden gazdasszonyt teendőit, ennyi évek le folyta alatt hűn tellyesítette s éjt napot eggyé tett, hogy ház jóléte csorbát ne szenvedjen, még is házától egy megbélyegzett életű nőért, nem csak az hogy végképp elutasította, de mi több még házát is eladván, vagyonát, a most írt jellemtelen nő vagyonával összekeverte - a nő mondta férjét, ezen nemtelen tettéért anyira meggyülölte, hogy nem csak tőle de hogy hátra levő napjaira nyugodt lehessen még nevétől is örökre szabadulni kéntelen. " — Ocsény presb. jkv. 1866. márc. 18. 283