Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

B. Tóth Ágnes: Kora népvándorlás kori sír Aquincumban

Bronzhurok A tárgy bal kéz csontjai között került elő, de szintén nem vehető biztosra, hogy eredetileg is ott volt (4. kép 6., 6. kép 6.). Meggondolandó, hogy az 5. századból több lelőhelyről is ismerünk vékony bronzhuzalból hajlított, nyitott végű, szintén hurokformájú fülbevalót: atokodi 24., a letkési 1., a sikenicai és a tagai sírokból. " Hasonló formájú bronz huzal volt a szentes-berekháti 271. sírban is, de ennek sem funkcióját, sem az ide temetett személy nemét nem ismerjük. ' Emellett elképzelhető az is, hogy a bronzkampóra (az övről) valamint felakaszthattak, talán a szintén bal oldalon talált fésű hozható vele összefüggésbe. Vaspánt, csonteszköz, ólomdarab A legtöbb sírban előfordul olyan rozsdás vastöredék, melynek funkcióját aligha lehetséges meghatározni. Az óbudai vaspánt felszínén falenyomat maradványai találhatók, így esetleg az egykori koporsó vasalatához tartozhatott (4. kép 4., 6. kép 4.)

u - Az apró csonteszköz kaparó lehetett (4. kép 2., 6. kép 2.). - A formátlanná olvadt ólomdarab funkciója nem állapítható meg, de egyik tárgy esetében sem zárható ki, hogy csak a temetés alkalmával keveredhettek a sír földjébe (4. kép 5., 6. kép 5.). Aquincum az 5. század 2. felében és a 6. század elején Aquincum sokrétű és gazdag késő római leletanyagával összevetve feltűnő az 5. századból származó leletek itteni alacsony száma. A korszak legutóbbi összefoglalásában Nagy M. megállapította, hogy a hun korban ez a település elveszítette korábbi központi szerepét, legalábbis a leletek csekély száma gyér megtelepültségre utal. A régészeti leletek tanúsága szerint a késő római lakosságú Aquincumban a foederati csapatokkal érkező, barbár származású polgári kísérőik is megtelepedtek. A hun hódítást valószínűleg a település lakosságának csak kisszámú, alacsonyabb társadalmi helyzetű, szegényebb rétege várta be. A későrómai temetők többségét az 5. században nem is használták többé. Bár éppen a késő római erőd déli részének (ahol a sír is előkerült) 5. századi használatáról megfogalmazott feltevések valószínűnek tűnnek, de eddig régészetileg nem kellőképpen bizonyítottak.

85 Több más pannóniai városban illetve egykori katonai táborban mutathatók ki népesség jelenlétének nyomai az 5. század 2. felében, a megtelepültség mértéke azonban igen eltérő lehetett. A legutóbbi idők kutatásai által pl. az arrabonai auxiliáris tábor lakottsága az 5. század végéig követhető, de ekkor már az ásatok szerint nem igazolható építőtevékenység és a település képe aligha különbözött az egykorú barbár telepekétől.

86 A táci villa és az intercisai castrum területéről Bóna I. már csak germán sírokat mutatott be az 5. század utolsó harmadából, a 6. század elejéről, s ezek a sírok is többnyire kisebb csoportokat alkottak. A történeti - de a régészeti források alapján is - más lehetett a helyzet az al-dunai limes környezetében, a keleti gótok által 455 és 473 között megszállt területen. Az ottani „civitas"-ok környezetében jóval élénkebb lehetett az élet, nem egy település püspöki székhelyként és a foederati ellátási bázisaként is szolgált. A noricumi Duna-vidéken hasonló helyzetű városokról 488-ig tudunk.

88 Nemcsak a látszólag magányos temetkezések, illetve a kisebb sírcsoportok rokonítják az óbudai sírt a táci lelőhellyel. Már Bóna I. kiemelte, hogy Tácon a sírok még álló falú épületek belsejében, „intra muros" 82 LÁNYI 1981, 170-171, 195, Abb. 4., PAPP - SALAMON 1978/1979, 85, NOVOTNY 1988/89, 308, HARHOIU 1999, 192, Taf. XC. 308. 83 CS ÁLLÁN Y 1961, 94, Taf. LXXXIII. 7. 84 A hcmmirígeni 24. sírban a koponya mellett talált vaspánt-töredék talán a jól megfigyelt rönkkoporsóval állt összefüggésben. MÜLLER 1976, 47. Abb. 22. 85 Lásd NAGY 1993a. 353, 363. 16. Íj. 86 TOMKA 2004, 391-392. A település harmadik fázisában a különböző eredetű népesség már a régészeti leletanyag alapján is alig elválasztható, hiszen a magára hagyott, önellátásra berendezkedett provinciális lakosság kezdett a részben már korábban romanizáll „gentes"-hez hasonlítani. Lásd uott. 396. 87 BÓNA 1971, 229(13)- 230(14). Tácon 6. Intercisából 5 sír. Azóta TácróL a korábban szakrális rendeltetésű B épület északi zárófalától délre talált 154. sírt közölték részletesen, kérdéses azonban, hogy a sír megásásakor még mily mértékben állt az épület. FITZ-LÁNYI-BÁNKI 1975,291-292. 88 SCHWARZ 2004, 111. A szerző az Al-Duna vidékén elsősorban Sirmiumra, Singidunumra és Bassianaera gondolt. 23