Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

B. Tóth Ágnes: Kora népvándorlás kori sír Aquincumban

kerültek elő, a római szokásoktól teljesen eltérő módon. Az un. csarnokos épület teljes alaprajza hiányában nem tudjuk, az itt közölt óbudai sírt vajon épület belsejében vagy annak udvarában ásták-e, de az utóbbi lehetőségnek is kínálkozik jó párhuzama. A Duna-vidékről Itáliába települt egy kis csoport néhány tagját egy jómódú nőt és férfi társát - Ficarolo-ban, egy még részben használt villa rustica udvarán temették el. A szerzők hangsúlyozták, hogy e személyeket valószínűleg a magasabb társadalmi helyzetük és talán a származásuk miatt is nem a helyi keresztény temetőben helyezték nyugalomra. - Aquincum területéről, az 5. század utolsó évtizedeiből már nem is ismerünk „közösségi" temetőt. Az egyetlen, olyan biztosan aquincumi lelőhelyű lelet, melynek tárgyai az 5. század 2. felében készülhettek, a katonavárosi amphitheátrum főbejáratánál került elő. A kincs aranyozott ezüst fibulapárból, ezüst ivócsészékből és gyöngyökből áll, amelyek helyenként annyira sérültek és kopottak, hogy elrejtésük ideje a készítésüknél sokkal későbbre, talán a 6. század elejére tehető és a langobard hódítással hozható kapcsolatba.

91 Bóna I. e kincslelet alapján feltételezte, hogy a szvébek egyik központja itt, az amphitheátrum „várszerű épületében" lehetett a hódítást megelőző időben. A történeti és régészet kutatás az utóbbi évtizedekben elfogadta azt a feltételezést, hogy a Dunántúl északi részének prelangobard alapnépessége a szvéb lehetett.

93 A vélemények azonban eltérőek abban a kérdésben, hogy a szvébeknek a Dunától délre való áttelepedése mikor vette kezdetét,

94 valamint bizonytalanok annak megítélésében is, hogy 455 és 473 között hol húzódhatott a keleti gótok és a szvébek által uralt területek határa. A keleti gótok elvonulása (473) után azonban egységesen a szvébek uralmát feltételezik a Dunántúl északi részén. A róluk szóló források csekély száma ellenben arra is mutat, hogy a Duna két partján élő szvéb paraszti lakosság fölött uralkodó Hunimund királyuk - sikertelen gót hadjáratát követően - nem tudott annyira harcias, önálló, gentilis királyságot létrehozni, mint a tőlük északnyugati irányban megtelepült herulok. - Ha tehát el is kell fogadnunk, hogy az 5. század végén, a 6. század első évtizedében az Észak-Dunántúl szvéb fennhatóság alá került, esetleg a szvéb királyság területéhez tartozott, akkor sem állítható, hogy e vidék teljes lakossága csak szvéb lehetett. S itt nemcsak a római lakosság leszármazottaira kell gondolnunk, hanem más, a hun kor alatt, illetve ezután áttelepült, talán keleti germán eredetű népességre is.

97 Összegzés Az óbudai sír korát a benne talált két jelentősebb lelet - a fibula és az övcsat - segítségével viszonylag könnyű meghatározni. Analógiáik alapján valószínű, hogy mindkettőt az 5. század utolsó negyedében, a Duna észak-pannoniai szakaszának környékén készítették, s talán ugyanezt állíthatjuk a kétoldalas fésűről is. A fibula és a fésű is sokat használt, kopott, sérült volt, amikor a halottal a sírba helyezték, tehát a temetés esetleg évtizedekkel a tárgyak készítése után, az 5-6. század fordulóján, esetleg a 6. század elején történhetett. A sírban elhelyezett női halottat valószínűleg teljes viseletben temették el, bár a feltételezhető bolygatás miatt lehetséges, hogy nem minden maradt ránk, ami a sírba került. Az akkori szokás szerint pedig mindent vele adhattak, amit a társadalmi helyzete indokolt. Ebben az időszakban a germán nők körében a társadalmi 89 BÜSING 1998, 255-256, 275. 90 Pedig ilyenre az egykori Aquincumtól nem messze, a dél-budai Gazdagréten találhatunk példát. Ott egy barbár közösség eredetileg egy késő római közösséggel élt együtt, majd az utóbbiak távozása után még a 6. század elejéig is a közös temetőjüket használta. ZSIDI 1987, 69. 91 NAGY 1993a, 356. 92 BÓNA 1987, 121. 93 A kérdésről legutóbb KISS 1999, 114-117, 120-122. A szvéb lelőhelylistán az itt közölt óbudai sír is szerepel: Budapest, III. Óbuda - Névtelen u. 94 T. Kölnik szerint foederatiként már az 5. század elejétől települtek át a Dunától délre eső területre: KÖLNIK 1988, 73. Bóna I. szerint településterületük az 5. század 60-as éveiben a Balatonig ért, majd a század utolsó negyedében a szvébek Szlovákiából a Dunántúlra húzódtak. BÓNA 1987, 120-121. Kiss A. először nem feltételezte betelepülésüket Pannoniába 473 előtt: KISS 1981, 177., majd szerinte a nedaoi csata és a hun összeomlást követően terjesztették ki fennhatóságukat a szvébek Észak-Pannoniára: KISS 1999, 109. 95 A kérdés eldöntésében a régészeti leletanyagra sem támaszkodhatunk, mivel a leletek alapján nem lehet kimutatni az egyes törzsek településterületét a Dunántúlon. 96 A herulok a Fertő-tó vidékén, Dél-Morvaországban, Alsó-Ausztriában élhettek. A kérdésről lásd POHL 1980, 274-278. 97 Házasságkötés által a nők gyakran kerültek idegen környezetbe, de - különösen a nemesség körében - más germán népek esetében is erős mobilitást feltételeznek még ebben az időszakban. 24