Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Gacsályi József: Baka István és Szekszárd. Egy beszélgetésről, amelynek tárgya a Szekszárdi mise volt

Benyik György 1995. június 23-i interjújából való az alábbi dialógus: ,,-Es a Szekszárdi mise (1984. Szépirodalmi Kiadó - G.J.)? - Az próza. - Azokat nem is tartod számon, a prózákat? - De, számon tartom. Nagyon fontosak. Hát még a szekszárdiaknak mennyire fontosak! Kaptam Pro Űrbe Szekszárd-díjat is. Es ezt inkább a prózámnak köszönhetem, mint verseimnek. Mert minden ott játszódik. Es minden a kamaszkorommal kapcsolatos. Ami életemnek egyetlen nagyobb korszaka volt. Mert csak álmomban éltem ott. - Ezeket az álmaidat akartad rögzíteni? - Nem is tudom, hogy akartam-e? Amikor harmincéves koromban úgy éreztem, hogy az életem csődbe jutott, hogy csapdában vagyok, akkor elkezdtem írni ezeket a prózákat. Verset akkor nem is nagyon tudtam. Es akkor megírtam a kamaszkoromat ilyen allegorikus formában. " Baka István prózaírói munkásságának a kezdete vagy talán teljes egésze tehát egy válságfeloldó folyamat. A hazatérés a menekülési útvonalat jelentette. Többször megfordult ezekben a hónapokban a szülőváros és Szeged között, s Szekszárdra érve sok időt töltött azokon a helyeken, ahol témáihoz forrást találhatott. Pontos akart lenni a prózában is, akárcsak versíráskor képalkotásaiban. Azonban az epika más, mint az alanyi költészet. Sokszor beszélgettem vele a Szekszárdi mise megírásának idején, hiszen akkor Töttős Gáborral együtt a Megyei Könyvtár zeneműtárában dolgoztunk az Augusz-házban, s István a részleteket nálunk hamar begyűjthette. Elmondta, hogy váratlanul kemény próba számára a prózai szöveg alakítása. Mégis úgy vágott neki, mint aki új életet kezd. A kamaszkor „álomvárosa" kötelezően elmerült az aprómunkák idejére, és jelentőséget nyert egy még régebbi múlt, amelynek történéseit tőle szokatlan lelkesedéssel fedezte föl. „-Azzal kéne kezdenem, hogy volt egy időszakom, amikor már rég nem írtam verset. Hirtelen elkezdtem prózát írni, és talán ez mentett meg a teljes elhallgatástól. Már az első rövid kis novella is Szekszárdon játszódott. Ebben meg a következő írásban - egy darabban - szinte önkéntelenül a kamaszkori élmények jelentek meg, nagy áttételekkel. Már a meséket is kamasz koromban találtam ki. Ugyanakkor a szegedi élményeim is átplántálódtak szekszárdi környezetbe. Amikor megírtam azt a novellát, és A völgy felett lebegő lány című darabot, azt gondoltam, most már járjunk a végére: ismerjem meg Szekszárdot, ahol életem legszebb éveit töltöttem, a kamaszkort, amely boldog volt és életvidám. Most viszont állandó depresszió gyötör. Ezen főként a szekszárdi útjaim enyhítenek. Tehát elkezdtem kutatni szekszárdi témákat. Akkor még nem ismertem Liszt művét, csak hallottam róla. Tulajdonképpen már régen elhatároztam, hogy írok egy novellát Liszt szekszárdi kapcsolatairól. A misét még nem ismertem, és nagyon nehezen jutottam hozzá a lemezhez. Aztán mikor a lemez is megvolt, elkezdtem a témához olvasni. Sokan segítettek a munkámban. Tanulmányokat olvastam, várostörténetet. Korábban elolvastam Hadnagy Albert tanulmányát Liszt szekszárdi kapcsolatairól. Akkor úgy elraktároztam, hogy majd újra fogom olvasni. Körülbelül két hónap múlva villant az eszembe, hogy a Séner János névvel már valahol találkoztam. S mikor ez eszembe jutott, napok alatt eldőlt, hogy ez lesz a kiindulópont. Én összesen annyit tudok Séner Jánosról, amennyit ez a tanulmány ír. Ez egy bekezdés. Ó alapította a szekszárdi dalárdát, negyven évig vezette is, és 1865-ben, Liszt második látogatásakor jó eséllyel több helyen vezényelte - itt, Liszt ablaka előtt is, amikor felvonult az ünneplő közönség - azt a három kórusművet, amelyikből a harmadikat én aztán Sénernek tulajdonítottam. Hogy ki írta, nem jártam utána, de azt hiszem, nem is fontos. Az viszont igaz, amiről a novella elején szó esik, amikor Séner János élettörténetét elmondom — merítve a forrásokból, de részben kitalálva -, hogy ő valóban játszott Liszt előtt. Augusz báró vitte el hozzá, és Reményi Edével, Plotényivel és egy Kristofek nevű, helybeli hegedűssel Beethoven-quartettet adtak elő, ami egy vidéki kis hivatalnoknak - társulni Szekszárdon egy vonósnégyeshez — nagyon nagy teljesítmény volt. Még egy adat: 1870-ben a helyi dalárdának kellett volna előadni a Szekszárdi misét, de képtelen volt rá. Nem volt azon a szinten, hogy előadhassa. Ekkor felkérték a budai dalárdát, akik elő is adták volna, de közbejött több minden, s nem volt alkalmas az idő arra, hogy egyházi ünnepélyt tartsanak, ezzel örökre elmaradt a mise bemutatása. (Az újvárosi templomban tudtommal - máig sem adták elő, pedig talán illett volna.) Séner János - és ezt már én találtam ki - ekkor veszik össze a dalárdával. Egyébként valóban összeveszett. Erre is van adat. A dalárda kettészakadt. Hogy 11 Baka István: Szekszárdi mise. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984. 12 Benyik György: Most, hogy az Istenről beszélünk. Interjú Baka Istvánnal (1995. június 23.) - Forrás, 1996. május 19 - 27. p. 67