Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
Gacsályi József: Baka István és Szekszárd. Egy beszélgetésről, amelynek tárgya a Szekszárdi mise volt
„A holdon mint egy léken át elfolyt a fény bora s dohszag maradt utána és a hordó-éjszaka." (Az Éjszaka c. költemény részlete) „Behavazott táj abroszán a hajnal vörösborpecsét. Elmúlt a mámor, poharam földhöz csapom - szilánkja jég." 7 (A Téli reggel c. négysoros) Az idézett versekben - mint ahogy Baka más költeményeiben is, amelyeket e helyen példaként hozhatnék - az absztrakció és a látomás fölébe nő a kiragadható képnek, de az eredő mégis megmutatkozik. A szülőföld környékének miliője, ahogy Mészöly jellemzi: „az árterek vidéke, Szekszárdnak ez a nagyon speciális, a magyar Dél-Provance-ra jellemző dombi világa, a szőlőkultúrával együtt járó emberi-társadalmi társas együttlét... meditativ hangoltságra készteti az embert... Ehhez a belső meditálásra való hajlamhoz hallatlanul szuggesztív és erős háttérvilágot tudott adni a Szekszárdhoz kötődő présház és a várost körülvevő dombok hangulata. " Baka költészete is ily módon csatolódik vissza életének legérzékenyebb korához, az ifjúkorhoz. Idézzük erről a korszakról magát a költőt: „- 1965-ben voltam tizenhét éves. Az ember életében talán a legfontosabb a 16-17-18. év. Egy nagy-nagy romantikus szerelem éltetett akkor. Rilkét olvastam és „népszuper" rádiónkon Mozartot hallgattam Bécsből (mert akkor még tökéletesen lehetett fogni, annyira tiszta volt az éter). Számomra ez az év igazából az, amikor éreztem az életet. Tehát egy zápor, egy tavaszi orgonavirágzás, bármi, amit magam körül láttam nyilvánvaló, egy szerelmes kamasz szemével is nézve - egy teljességet jelentett...'65 volt számomra az az év, amikor Szekszárdot annak láttam - nem annak, ami volt, hanem annak -, ami lehetett volna: egy magyar kisvárosnak. Hála Istennek - vagy nem hála Istennek -, naiv voltam és vak. Nyilván nem láttam, hogy igazából milyen körülmények között élünk. Én azt láttam, hogy az akkori baráti köröm, meg a kisvárosnak az az otthonos ólmelege — vagy inkább nem is ólmelegnek mondanám, hanem szobamelegsége - inkább jó volt, »9 mint rossz. Majd így folytatja a Képeslap 1965-ből című, Mészöly Miklósnak ajánlott költeménye kapcsán feltett kérdésre a választ: „ Valóban úgy éreztem, hogy olyan városban élek, amit igazából angyalok laknak. Nem angyalok laktak: ördögök meg emberek laktak. De számomra mégis azok, amikor este elindultam sétáimra, ami a Kertvárosból a városközponton át vezetett, és mindig elmentem egy bizonyos bérház előtt - félve mertem fölpillantani az ablakra is -, akkor rettenetesen boldog voltam. En komolyan mondom, azt hiszem, életem utolsó igazán harmonikus és boldog éve volt, amikor semmi nem történt, és mégis minden megtörtént a lelkemben. Ezért írtam meg pont ezt a verset Mészöly Miklósnak, mert ő egy másfajta és szintén idealizált Szekszárdot alkotott meg. " Bakának tehát Szekszárd az alapélmény. Ifjúi és örök élmények színhelye. De más is. A későbbi hazatérések színhelye, ha bármilyen sikertelen, megalázó vagy félelemmel teli korszak köszöntött rá, a szülői ház úgy fogadta, mint a Bibliában a tékozlót, udvarán az Atya. Lelki alkatánál és a kor durvaságainál fogva sok és mély válságot ért meg. De Szekszárd nemcsak a gyerekkori szorongásokat volt képes föloldani, hanem a későbbi mélypontokon is átlendítette a költőt. 6 Baka István: Éjszaka = Baka István: Döbling. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985. 11. p. 7 Baka István: Téli reggel = Baka István: Döbling. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985. 12. p. 8 Gacsályi József: Meditativ beszélgetés Mészöly Miklóssal = Gacsályi József: Meditáció és beszélgetés. Szekszárd, Illyés Gyula Megyei Könyvtár, 2002.- 75. p. 9 Gacsályi József: „Fehér és barna szárnyak" = Gacsályi József: Meditáció és beszélgetés. Szekszárd, Illyés Gyula Megyei Könyvtár, 2002. 51. p. 66
