Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
Gacsályi József: Baka István és Szekszárd. Egy beszélgetésről, amelynek tárgya a Szekszárdi mise volt
Gacsályi József Baka István és Szekszárd Egy beszélgetésről, amelynek tárgya a Szekszárdi mise volt Bevezetésképpen hadd idézzek Görömbei András interjújából, amely a Forrás 1978. áprilisi számában jelent meg. „Görömbei András: Költészetednek erős táj élménye van, de úgynevezett tájverseid nincsenek. A természet képei a lélek tárgyait mutatják. Meglepő, hogy verseidben ez a táj mennyi feszültséggel, fájdalommal terhes. Mivel magyaráznád ezt a lombtalan, kifosztott, megkínzott versbeli tájat?... B. L: Az én kamaszkorom még merő lelkendezésben telt (igaz, az átlagnál is naivabb voltam), keservesen ébredtem belőle. Talán ezért vetődik ki minden dühöm és elkeseredettségem arra a kamaszkori tájra — Szekszárd környékére -, amelyet különben ma is gyönyörűnek látok. " Én sem az elmúlt századok alatt kialakult magyar tájlíra modelljét keresem Baka Istvánnál, hanem azokat a jellegzetes megnyilatkozásokat, amelyek erre a dombvidéki irodalmi tájra utalnak. Szeretnék majd egy nóvummal is szolgálni, nevezetesen egy beszélgetés bővebb részletével, amely Baka kisregényének genezisével kapcsolatos, és az irodalomtörténet számára fontos dolgokat mond el. Tehát nem a Baka-líra motívumtörténetét veszem alapul, bár ez a kutatás gyönyörűen megindult Fried István Arnyak közt múlandó árny című könyvével. Nehéz ugyanis Baka István költeményeiben első olvasatban felfedezni a belső tájnak azt a pannóját, amelyen az alapkontúrok kirajzolják a szülőföld sajátos vidékét. Pedig a költő többször ad választ, mint azt gondolnánk. Baka életműve a képben élő léleké, de a kép minduntalan feloldódik egy nagyobb látomásban, s így a tájképi élmény többszörösen átrajzolódik, s más szerepet kap, mint ami a materiális létben kiszabatott reá. Ez által a képnek is ugyanaz a sorsa, akár a lírai főszereplőnek, a teljes kompozíció szereprészévé válik. Baka műveiben tehát a domborzati térképen megmutatható táj valóban ritkán fordul elő, s ha felismerteti a képben megfogalmazott, a tájra jellemző motívumot, akkor annak az eredetivel való beazonosítása félrevezetne bennünket a mű értelmezésekor. Valóban a lélek tereptárgyait mutatják a természeti képek, ahogy Ady csonka holdja 3 vagy József Attila csillámló sziklafala 4 , ám ha Baka verseiben vagy elbeszéléseiben - mert hiszen a novellaszövegeket is a lírikus formázta - a képi, ez esetben a tájképi alapozást nézzük, mélyen ott vannak a szülőföld árnyalatai. Nem nehéz találni példát erre, hisz azt a tónust festi át rendre a lélek, amelyet a költő örökölt, magával vitt, és amely a vers alaphelyzetét bevilágítja. Verseinek nagy részéről tudjuk, hogy Szekszárdon született. Erről több helyütt említést tesz a költő. Ha ezt elhallgatta volna, abban az esetben is találnánk számos példát, amelyből kitetszik, hogy a nagy élmény a születés, a gyermekkor helye. Példaként egy motívumról szólnék: a tolnai vidék címerbe illő jellemzője a bor. Nincs számottévő költő, akinél nejelenne meg emblematikus szinten. Baka Istvánnál is rendre visszatér. A sok közül csak néhány részlet: „Különös éjszaka ez, be különösen fénylik - ahogy rásüt a gyertya lángja poharamban a vörösbor: összecsavart színházi függöny, milyen színjáték kezdetére várva?" (A Háborús téli éjszaka felütése) 1 „Közösségre vágyakozom" : Baka István válaszol Görömbei András kérdéseire = Forrás, 1978. április 51 - 54. p. 2 Fried István: Árnyak közt múlandó árny : tanulmányok Baka István lírájáról. Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 1999. 3 Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában = Ady Endre összes versei. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1967. 354. p 4 József Attila: Óda = József Attila minden verse és versfordítása. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983. 342.p. 5 Baka István: Háborús téli éjszaka = Baka István: Égtájak célkeresztjén. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990. 67.p. 65
