Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

N. Horváth Béla: „a bűn az nem lesz könnyebb” – Pszichoanalitikus bűn-képzetek József Attila kései költészetében

lírai személy, bizonyos szimuláció jelenik meg. " ' A Mint a gyermek egy személyességgel átitatott sorsértelmezésben mutatja föl a múltban elkövetett bűnt és az abból következő jelent, illetve annak meghaladási kísérletét, a versbeli feldolgozást és ezáltal feloldoztatást („könnyeimre: erényre találjak"). A szimbolikus apa elleni lázadás következménye ugyanis - elhagyva most már a pszichoanalízis allegorizáló utalását - a „világhiány". (Nem a József Attila által másutt használt filozófiai értelemben, hanem a konkrét, a valóságos, a kiismerhető világszerűség nemléteként használva a fogalmat.) Ez pedig az én történetében mint bűntudat jelenik meg, hisz a múltbeli cselekedet hozta létre a mai szenvedést: „Világot hamvasztottam el szívemben. " A jelen világát a gyámolításra váró, vigasztalást és lelki támaszt kereső kisgyerek félelmének kivetítésével érzékelteti a vers. Az én veszélyeztetettségét a síró, összekuporodó gyermek képe tükrözteti, aki várja a csodát, s valakit, aki megbocsát. S a versnek ezen a pontján kitágul, tágabb dimenzióba kerül az elkövetett bűn fogalma és értelme. Hisz mint a Szerkesztői üzenetben olvasható: a szeretteink ellen akaratlanul elkövetett bűnt meg kell bocsátani. „Az ilyen bűnt meg nem bocsátani maga is bűn. " Itt azonban már eloszlik a vers kezdetének bűn meghatározása, nincs bizonyosság, s ezért nincs is aki megbocsásson: „ hogy jöjjön el már az, aki megbocsát és meg is mondja szépen, micsodát bocsát meg nékem e farkasveremben. " A „farkasverem" jelentésköre eltávolodik az analitikus szituációtól, s a világgá tárgyiasul, olyan helyzetet imitálva, amely egyrészt a menekülés lehetetlenségét implikálja, másrészt a társadalmasított, de az egyén által magára nem vett bűnt. A bűntelen bűnt, amelyet József Attila több változatban is megírt. Egyrészt A bűn című vers három variánsában, másrészt a kései versek önértelmezéseiben, bűn-projekcióiban. (Jelen tanulmány kereteit meghaladná az utóbbi kérdés részletes taglalása, így csak a versvariánsokat érintjük.) A bűn - különösen második változatában - a hangsúlyozott személyességgel vallomásként íródott. Olyan önvallomás, amelyben ott van a megszólított, a diszkurzusban résztvevő olvasó-hallgató, s akivel egyfajta játékos párbeszédet is folytat az elbeszélő, ám mégis személyes monológ. Az én belső történéseibe és történetébe enged bepillantani a feltárulkozásával, máskor rejtőzésével. Az elkövetett bűn, a rituális apagyilkosság, ami feltárul az elbeszélő mondataiból és a környezetét bemutató leírásból: „Megszúrtam az apám s elnéztem, amint vére folyt egy alvadt éjszakán. " „ Leszúrtam, nem is színezem, hisz emberek vagyunk S mint megdöföttek, hirtelen majd mi is lerogyunk. " A vers egy évvel későbbi átigazítása során az apagyilkosság szcenikája még inkább tárgyiasul, úgyszólván szenvtelen közlésmód vonja be a befogadót a diskurzusba: „Elmondom: öltem. Nem tudom /Kit, talán az apám - . " Mint általában az epikus közlésmód első személyű változatában a beszélő önmagát láttatja, ám itt szenvtelen viszonyát érzékelteti az elmondott történésekkel kapcsolatban. A megjelenített ödipális konfliktus és annak kiszínezett „feldolgozása" olyan bűn, amelyet elbizonytalanít a vers több kitétele. Mindjárt a kezdet, amely a bűnösséget mint létállapotot jeleníti meg: 13 BÓKAY 2004, 148. 55