Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
Buda Attila: „Különös emberi háló”– Ami a Babits család levelezéséből kimaradt
csoportnak napjainkra már csupán az emléke él, az is csak néhány irodalmi alkotásban, jelesül éppen Babits Mihály regényében a Halálfiaiban, amely e réteg első világháború előtti romlásának belső és külső okait veszi számba. E mű megítélését kísérő, napjainkban is fel-felbukkanó idegenkedés egyik oka az ábrázolt társadalmi réteg ismeretének egyoldalúságával, hiányosságaival magyarázható: ezért aztán e két levélválogatás mintegy szöveggyűjteményként hozzájárulhat a magyar irodalom témaválasztásában és nyelvi valóságában egyaránt különleges alkotásának az eddigieken túllépő, XXI. századi értelmezéséhez is. A családi levelezés alapjai Babits (IV) Mihály a költő felmenőire, apja s anyja családjára, nagyszüleire, közeli és közvetlen rokonaira vonatkozóan bőséges kéziratos anyag áll az érdeklődők rendelkezésére. Ezek segítségével a XVIII.-XIX. század fordulójáig lehet a leszármazás bizonyíthatóságának figyelembevételével visszamenni az időben. A korábbi, XVIII. századi körülmények azonban ismeretlenek. Biztos azonban, hogy mind a Babits, mind a Kelemen család betelepülő volt Szekszárdon és Tolna megyében, s Babits (IV) Mihály születésekor közvetlen felmenői már több generáció óta itt éltek. A családi hagyomány úgy tartotta, hogy mind apai, mind anyai, mind nagyszülői vonalon nemesi származásúak voltak, ám a dédapái ág után csak bizonytalan ismeretekkel rendelkeztek, a nemességet bizonyító iratokkal nem. Igen jellemző volt evvel kapcsolatban Babits (IV) Mihály kései megjegyzése: „A nemesség előnye nem egészen nemes előny. " Kétségkívül apa és fia számára a nemesi cím valójában családi és egyéni minőségjelzőként funkcionált, s legfőképpen a magyarsághoz való tartozást jelentette, az evvel járó attribútumokat nem használták, szemben például a család más, unokatestvéri viszonyban álló tagjaival. Ha viszont az emlékezet megtámasztásául a felmenők foglalkozását vallatjuk, az látható, hogy Babits (IV) Mihály apai ükapja asztalos, dédapja orvos, nagyapja megyei hivatalnok (írnok, főpénztáros), apja pedig jogász, tekintélyes bíró volt. Anyai ágon ugyanígy falusi jegyző/tanító, káptalani számtartó, törvényszéki bíró található. Mindez a XVIII. században esetleg a nemesi életformából kiváló, tanulás útján felemelkedő életstratégiát támasztja alá, amelyben - ha volt -, csak többlettartást adó emlékként maradt meg az egykori nemesi eredet, mivel a hivatást immár az értelmiségi lét nyújtotta számukra. De természetesen nincs kizárva a honoratior kezdet sem. Mindenesetre feltűnő, hogy a családi hagyományon túl semmit nem tettek akár egy századdal korábbi őseik felkutatására; csak a XX. században, a harmincas évek végén a származási törvények hatása következtében kényszerültek evvel foglalkozni. A Babits név persze már korábban is különféle találgatásokra adott okot; ekkor azonban Babits/Czoborczy Kálmánnak, mint állítólagos távoli rokonnak a horvát, természetesen tekintélyes horvát kapcsolatot valószínűsítő feltevései kibővítették a már akkor is terebélyes családfát 20 -, s miközben ő maga belekerült egy jeles családba, annak még jelesebb elődeit is sikerült megtalálnia. Családfát bizonnyal akkor a legkönnyebb kreálni, vagy kiegészíteni, ha kevés vagy semmilyen adat nem áll rendelkezésre, mert minél 17 BABITS Mihály: [Önéletrajz a gyermek- és ifjúkor éveiből.} Szabó Lőrinc lejegyzésében.= BABITS 1997, 57-79. p. BABITS 1942. írását így fejezte be: „Az. én vallásom szerint legalább az ember szabad lény, csak a saját érdemeinek alapján lehet őt megítélni. Annyit érek, amennyit magam érek. S ha semmit sem érek, fajtám kiválósága nem segít rajtam. De volt ember már, aki többet ért, mint egész, fajtája." Megjegyzendő, hogy sem a Babits, sem a Kelemen, sem a Buday család tagjaira nem illik például a dzsentri (még nem pejoratív) meghatározása, azon oknál fogva, hogy ők már ennek magyar társadalombeli megjelenése és leírása előtt szellemi foglalkozásúak voltak, így hát vele együtt a rendiségből sem válhattak ki, egyben ismét itt utalva a földbirtok hiányára is. Erre mutat az is, hogy a család tagjai Szekszárdon baráti körüket sem a közös nemesi eredet, hanem a munka, a hivatás, a hasonló érdeklődés szerint alakították ki. 19 L.: Halassy-Rektorisz Lajos - Babits (IV) Mihálynak. (Sárbogárd, 1939. március 24.) = OSZK KT Fond III/l 054/4. Szövegét közli: BABITS-OLVASÓKÖNYV 1999, 2/691-692. p.; Babits (V) Sándor - Babits (IV) Istvánnak. (Budapest, 1940. június 28.); Babits (V) Sándor - Babits (IV) Istvánnak. (Budapest, 1941. július 17.) Utóbbi levelek szövege a megjelenés előtt álló gyűjteményben olvasható. Czoborczy Kálmán az 1960-as évek első felében több levelet írt Babits (IV) Istvánnak, amelyekben (az állítólagos) közös horvátországi őseikről számolt be neki. Ezek között két hosszabb összefoglaló is volt, amelyek közül az egyik címe a következő: A Babits (Babies - Babich - Babic) család hoi-vátországi őseinek története. A későn feltűnt „rokon" írásai és a családfák tipikus kompilációk, tényleges leszármazást vagy rokoni kapcsolatot nélkülöző, kizárólag a név hangzásán és annak előfordulási hasonlóságán alapuló szerkesztmények, amelyek jelenleg a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum Kéziratgyüjteményében a Kelemen-Babits házban találhatók. Czoborczy Kálmán találmányain alapul azonban Babits (IV) István két összefoglalója, amelyek szintén itt vannak (82.1.8.; 82.1.9. jelzeteken), s az Irodalomtörténeti Közlemények 1978. évi 470-471. oldalakon olvasható írása is, címe: A Babits család származása. Természetesen nem arról van szó, hogy ne lehetne feltételezni a horvát kapcsolatot, csak arról, hogy erre vonatkozóan mértékadó bizonyítékkal nem rendelkezünk. 41
