Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Balázs Kovács Sándor: Az idősek helyzete a sárközi nagycsaládban a 19–20. században

széthasadtak. Idős szülő jelenléte esetén láthatóan az az elv érvényesült, hogy maradjon vele közös háztartásban legalább egy házas gyermeke. A háztartások megoszlása a benne együtt élő nemzedékek száma szerint: Nemzedékek száma Alsónyék % 1792 Sárpilis % 1792 Sárpilis % 1804 Egy nemzedék 5 4 8 9 11 11 Két nemzedék 73 58 59 69 57 57 Három nemzedék 43 37 18 21 32 32 Négy nemzedék 3 1 Összesen 124 100 85 100 100 100 A férfi népességtöbblet a női népességhez viszonyítva és a házasoknak a férfiak közötti sokkal magasabb aránya arra enged következtetni, hogy a házastársak életkora közötti különbség nagy lehetett. Ugyanakkor Sárpilis családrekonstitúciós vizsgálatából tudjuk, hogy az első házasságot kötő férfiak és nők korkülönbsége nem volt nagy. Ha azonban a 60 éves és idősebb házas férfiak feleségeinek életkorát vizsgáljuk a népességösszeírás alapján, akkor azt látjuk, hogy a feleségek több mint fele tíz vagy több évvel fiatalabb volt a férjénél. Hasonlóan az angol településekhez, a 60 éven felüli házas férfiak és nők nagy többsége Magyarországon is háztartásfő vagy annak házastársa volt. Csak kivételesen fordult elő, hogy „házastárstagként" (legtöbbször házas gyermek apjának vagy anyjának minőségében) éltek a háztartásban. Más szóval az idős házaspárok nem adták fel a háztartásfői pozíciót. Az özvegy férfiak többsége is háztartásfő volt, de az özvegy nőknek csak a fele volt háztartásfő. Együttvéve a 60 évesnél idősebb férfiaknak 70 százaléka, a nőknek 60 százaléka háztartásfő vagy annak házastársa volt. Összefoglalóan azt lehet mondani, hogy az idős férfiak csak kivételes esetekben nem maradtak háztartásfők, az özvegy nők esetében viszont nem lehet világosan megállapítani, milyen körülmények között maradtak vagy nem maradtak háztartásfők. (Sárpilisen 1804-ben mindössze két idős férfi nem volt családfő: Bogáncs Mihály zsellér, Szilvási Pál.) A legvilágosabb különbség az angol települések és a sárközi falvak között az, hogy utóbbiakban: 1./Egyetlen 60 évesnél idősebb személy élt valamilyen „intézményben" (lakóként egy nem rokon háztartásban). 2.1 Csak két nem házas férfi és egy nem házas nő élt lakóként egy nem rokon háztartásban. 3./ Végül egyetlen idős ember sem élt egyedül, egyszemélyes háztartásban. Világosnak látszik, hogy ezekben a magyar falvakban semmilyen intézmény sem létezett, amely az idős és szegény emberekről gondoskodott volna, és a felnőtt gyermekek nem akarták megözvegyült szüleiket egyedül hagyni. Az 1792. és 1804. évi sárpilisi háztartási listák összehasonlítása azt mutatja, hogy egyes esetekben a korábban külön háztartásban élő megözvegyült szülőket befogadták a házas gyermekek a háztartásukba. Magyarországon nemcsak a megözvegyült idős emberek, hanem a házasok is sokkal gyakrabban éltek házas gyermekeikkel egy háztartásban, mint Angliában. A 60 éven felüli férfiaknak 76 százaléka, a nőknek 82 százaléka házas gyermekkel, és sok esetben unokákkal közös háztartásban élt. Ennek következtében az idős emberek háztartásainak generációs „mélysége" nagy volt: e háztartások 73 százalékában három nemzedék tagjai éltek együtt. A legidősebb idős ember tehát naponta kapcsolatban volt unokáival, és sok gyermek mindennapos kapcsolatban volt nagyszüleivel. Ennek másik oldala az, hogy a legtöbb háztartás, amelyben idős ember élt, bonyolult összetételű volt, általában többcsaládos. Az alábbiakban bemutatjuk a két összeírásban szereplő idős személyek háztartásszerkezetének változását 1792 és 1804 között: 1. Azt az öt idős személyt, aki az 1804. évi összeírásban szerepelt, nem találtuk meg az 1792. évi összeírásban, így valószínűleg időközben vándoroltak ide: Egy közülük 1804-ben háztartásfő özvegy édesanyja volt. (Özv. Dózsa Péterné Domokos Judit családjával együtt a 18-19. század fordulóján költözött a faluba. Bátyja, Domokos István már korábban ide nősült, valószínűleg ő általa kerültek Sárpilisre.) A másik özvegy családfő. (Özv. Erős Pál, ki tanítóként 306