Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Balázs Kovács Sándor: Az idősek helyzete a sárközi nagycsaládban a 19–20. században

régióiban. A föld szűkét súlyosbította a földesúri majorsági gazdálkodás léte. A parasztok nagyobbrészt jobbágyok voltak, „jobbágytelket" kaptak a földesuraktól. A jobbágycsaládok nagy nehézségekkel kellett, hogy szembenézzenek, ha az általuk művelt földterületet növelni akarták, mivel a földesurak általában növelni vagy legalább megtartani igyekeztek a majorsági gazdálkodás alatt álló területeket. Ezért azok a jobbágycsaládoknak, ahol több örökös volt, fel kellett osztaniuk a jobbágy birtokot. Ez nyilvánvalóan szegényesedéssel járt. A piacok hiánya és a szállítás fejletlensége miatt ugyanis a termelés intenzívebbé tétele és a mezőgazdasági termékeknek távolabbi piacokon történő értékesítése majdnem lehetetlen volt. Ezért a háztartások növekedésének és bonyolultabbá válásának folyamata mögött lényegében a birtokaprózódás és az elszegényedés elkerülésére szolgáló stratégia húzódott meg. A jobbágybirtokok felaprózódásának kedvezett az örökösödési szokásjog. Az örökösödési szokások a 18. és 19. századi Magyarországon meglehetősen változatosak voltak. Pl. a német nemzetiségű falvakban az osztatlan öröklés és az elsőszülött öröklése érvényesült. Az elmaradott és sűrűn lakott régiókban élő magyar jobbágyparasztok viszont szokás szerint egyenlően osztották meg az örökséget a fiúgyermekek között, a leánygyermekek pedig jelentős hozományt kaptak házasságkötésükkor. Az élők közötti öröklés és az idős szülők birtokátadási szerződései, amelyeket Gaunt

15 Nyugat-Közép-Európában és Berkner

16 Ausztriában talált, kivételesek voltak Magyarországon. Ezért érthető, hogy a házas fiúgyermekek legalább átmenetileg a szülők háztartásában maradtak, és velük együtt művelték a jobbágy gazdaságot.

17 A Sárközben sem volt általánosan követett szabály az öröklés kérdésében. Werbőczy Hármaskönyve értelmében a jobbágy mind ingó vagyonát, mind saját tulajdonában lévő házingatlanát, mind a földjébe fektetett munka becsértékét felesége és leszármazói, fiúk és leányok egyformán örökölhették. Magva szakadás esetében a jobbágy vagyona földesurára háramlott. Úgy látszik azonban, hogy ezt a szabályt nem hajtották végre. A bizonytalan joggyakorlat miatt igen változatos volt az öröklési jogszokás. A fiúk egyenlő öröklését, a leányok teljes öröklését, vagy a törzsöröklést, mind megfigyelhetjük. A régi történeti szakirodalom szerint a sárközi parasztságra az osztott öröklés volt a jellemző, szemben a német nemzetiségűek törzsöröklésével. A gyakorlat mégis azt mutatja, hogy e kérdést minden esetben csak egyedi módon ítélhetjük meg. A következő lehetőségek figyelhetőek meg: 1. Ha fiú örökös van, azok közül valamelyik örökli a birtokot, hogy melyik arra általános szabály nincs, de bizonyos határon belül fel is oszthatják az ingatlan vagyont is. 2. A leányok teljes öröklése csak akkor látszik biztosnak, ha nincs fiú örökös. Ez a nemesi jog hatása, ahol az ősi és adománybirtokot, - a leány negyed kivételével -, elvileg csak fiági atyafiak örökölhették. A Sárköz öröklési szokásait firtató kérdőívre beérkezett válaszok is azt bizonyítják, hogy a 20. század elején még a négy településen belül is igen változatosak az örökléshez kapcsolódó szokások. Arra a kérdésre, hogy szokta-e az apa már életében átadni birtokát gyermekének vagy gyermekeinek Alsónyéken és Ocsényben igennel feleltek. „ Vagy a haszonélvezeti jogot vagy pedig a holtiglani lakás és eltartási jogot köti ki magának. " Decsen és Sárpilisen nem szokták átadni. Alsónyéken az esetek 20-25, míg Ocsényben mindössze 3 %-ában igen. Sárpilisen nem részesítették előnyben a fiúkat a leányokkal szemben. Alsónyéken viszont igen. A fiúk ingatlant kaptak, míg a leányok többnyire készpénzt, pl. egy 3000 koronás birtok esetében a fiú 1000 koronával elégítette ki leány testvérét. Decsen a szülői házban maradó fiú örökölte a házat, az összes ingóságot és az ingatlan nagyobb részét. Míg a leány az ingatlanokból csekélyebb részt, s esetleg készpénzt kapott. Ocsényben ilyen esetben a szülőkkel maradó akár fiú, akár leánygyermek kapta a vagyon legnagyobb részét, míg azokat a gyermekeket, akik a háztól elmentek készpénzzel, vagy pár darab ingatlannal elégítették ki. Ilyen esetek azonban csak nagyon ritkán fordultak elő (2-3 %), mert ahogy az őcsényiek írták: „községünkben egykerendszer dívik, s csak ritkán van egy apának két gyermeke. " Az ingatlan vagyont Alsónyéken hagyták kizárólag a fiúkra, Sárpilisen nem szokták, Decsen csak ritkán, Ocsényben viszont többször előfordult. A leányok készpénzbeli kárpótlása egyik településen sem felelt meg teljes örökségüknek, mindenütt kevesebbet kaptak, általában 50 %-ot. A fiúgyermekek egyikének előnyben részesítése Sárpilisen nem volt szokásban, Ocsényben viszont igen. Alsónyéken nem, mivel talán egyetlen egy apa sem volt, kinek két fiú gyermeke lett volna. Decsen több fiú földesurak ezt a helyzetet kihasználva igyekeztek a birtok örökösödését a maguk érdekei szerint befolyásolni. 15 GAUNT 1983,249-279. 16 BERKNER 1973, 395-405. 17 ANDORKA 2001, 256. 18 BALÁZS KOVÁCS 2002, 361. 302