Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
Gál Erika: Murga – Schanz 13. századi földvár állatcsontleletei
Gál Erika Murga - Schanz 13. századi földvár állatcsontleletei Murga - Schanz földvár Tolna megyében, Szekszárdtól észak-nyugatra mintegy 25 km-re található. A lelőhely 2002. évi ásatását Miklós Zsuzsa vezette. Az állatcsont anyag összesen 567 db., jó megtartású leletet tartalmazott. Az ép vagy nem túl töredékes csontok jól határozhatóak voltak, több darab csonttani mérésre is alkalmas volt (3. és 4. táblázat). A lelet együttes összesen 5 kutatási árokból származik a következő eloszlásban: 1. árok - 85 db. csont, 2. árok - 365 db. csont, 3. árok - 24 db. csont, 4. árok - 7 db. csont és 5. árok - 86 db. csont. A több mint félezer csontleletből a következő házi- és vadállatokat sikerült azonosítani: szarvasmarha, juh és kecske, sertés, házimacska, házilúd és házityúk, valamint őz, róka és ponty. A leletegyüttesben a sertés- (240 db., 42%) és szarvasmarhacsontok (191 db., 34%) dominálnak. Sokkal kisebb számban (100 db., 18%) találtunk juh- és kecskemaradványokat, valamint baromfi (tyúk és lúd) csontleleteit (29 db., 5%) (1. ábra). A házimacska és a vadállatok egy-három csonttal vannak képviselve (2. táblázat). Szarvasmarha - Bos taurus (Linné 1785) A lelőhely állatcsont anyagának jelentős része (több mint egyharmada) a szarvasmarhától származik. Az Uerpmann-féle 3 felosztás szerint a közepes értékű húst képviselő csontok voltak jelen a legnagyobb számban, míg a legjobb és a legkisebb értékű húshoz tartozó vázrészek közel azonos arányban találtuk meg, és összesen teszik ki az előbbi kategóriába tartozók összértékét (1. táblázat). Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy a közepes húsértéket képviselő csontok közé tartoznak a statisztikailag bizonyítottan leginkább töredező vázrészek, mint a koponya, sípcsont és borda (2. táblázat). Továbbá az említett testrészek vannak kitéve a legnagyobb fokú darabolásnak is a mészárszéki feldolgozás során. Az állat és a képviselt hústömeg nagysága önmagában is nagyobb mérvű beavatkozást igényel, mint a kisebb termetű fajok vagy a baromfi esetében (2. ábra). A legtöbb darabolás- és vágásnyomot a lapockán és a medencecsontokon, a hosszú végtagcsontokon és a bordákon lehet észlelni. A fenti jelenségek miatt a leletszám jelentős mértékben megnő, így ezek tudatában kell értékelnünk az adatainkat. Az életkor szerinti megoszlást vizsgálva megállapítható, hogy a még nem kifejlett és a kifejlett egyedek maradványai vannak jelen a legnagyobb számban (3. ábra). Az érett egyedekhez tartozó kis leletszám arra utal, hogy a szarvasmarhát főleg húsellátás, és csak kisebb mértékben másodlagos hasznosítás (pl. igavonás) céljából tartották. Az egyetlen ép és felnőtt egyedhez tartozó kézközépcsont alapján számolható marmagasság 101 cm, ami még középkori viszonylatban is kis termetű állatra utal. Ugyanakkor Kardoskút - Hatablak és Tiszalök Rázom Árpád-kori falvakból egy-egy 94,2 cm, ill. 96,7 cm marmagasságú marhát azonosított Bökönyi Sándor 6 , szintén kézközépcsontok alapján. A Murgán talált többi vázrész mérete is a 10-13. sz.-i szarvasmarhák csontméreteinek alsó határértékeihez közelít. A mérhető csontok értékeit a 3. táblázatban foglaltuk össze. Mivel szarv nem került elő a csontanyagból, a Murgán tartott korabeli fajtáról vagy típusról nincs információnk. Az egyik proximális lábközépcsont töredékén megmunkálás nyomai láthatók. A hasznosított darab minden bizonnyal a diafízis volt, melyet tűtartónak vagy ehhez hasonló tárgynak készítettek el. A megmaradt darab mühelyhulladékként, másodlagosan keveredett a konyhahulladék közé. 1 Ezúton köszönöm Miklós Zsuzsának, hogy felkért az állatcsontleletek feldolgozására. 2 A halcsont meghatározásáért Bartosiewicz Lászlót illeti köszönet. 3 UERPMANN 1973. 4 CALKIN 1962. 5 BÖKÖNYI 1974, 136-139. 6 BÖKÖNYI 1974, 139. 7 BÖKÖNYI 1974, 447-499. 245
