Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Forrai Ibolya: Csonácolás a bukovinai székelyeknél
vagy Fehér pásztor, fejét kiszabatlan fehér juhbőr, csuknya takarja, a bunda felett hátibőrök lógnak szabadon; a bunda alól csak a hosszú fehér vászongatya és a bocskor látszik ki. A csobánok nevei falvanként különböznek: hol jelmezük színe, formája (Nyulas, Fekete, Fehér, Szürke, Hamubotos), hol pásztorminőségük (Monyator , Fejő, Meddü), hol pedig aszerint nevezik őket, hogy milyen ajándékot vittek magukkal a kis Jézus számára (Báránkás, Bogláros). Számuk változó, általában hatan vannak. Vezetőjük a nagyothalló Öreg (Fejér csobán), akinek román neve is van: Vén Untyiás vagy Vén Mosu. 37 Ő ébred utoljára, őt támogatják a többiek, ő köszönti elsőnek a kisdedet, ő vezeti a táncot, amit zsukátának hívnak. Fontos szerepe van a fabaltás Kecskepásztornak, Fekete csobánnak is, az utcán riogatja a bámészkodókat, a házban ő készíti elő a színhelyet, vigyáz a nyájra, míg a többiek alusznak, ő hallja meg elsőnek az Angyal szózatát, ő keltegeti a többi pásztort. Más változatokban a Furulyás vagy a Hamubotos, vagy a tarisznyát, csengőt viselő Csacsi tölti be ezt a szerepkört. Találkozunk ilyen figurával a felvidéki játékokban is, ott Kecskés Peti a neve, kukoricahéj övet visel, és fabaltajaval leüti az Öreg pásztort; a Pozsony környéki játékokban az Ördög viselkedik hasonlóképpen, s ez a Carmina Burana játékát juttatja eszünkbe, a csörgő pedig a középkori aprószentek napját, és a boricákat, a csengős farsangi alakoskodókat idézi fel. További párhuzamokat találunk például a moldvai csángók újévi kecskejátékában, a román turkajárásban vagy Bulgáriában, Görögországban a karagőz játékokban. Ezek a párhuzamok a balkáni újévfarsang körüli alakoskodásokon át a bizánci kalendae mímelő játékaihoz kapcsolódnak. Mintegy három évtizede még értetlenséget váltott ki, ha álarcokról kérdeztem az öregeket, ők a csobánkép elnevezést ismerték és használták. (Egyébként minden alakoskodót csuma összefoglaló néven neveztek, ilyenek például a szilveszteri csumajárás alakoskodói vagy a különböző alkalmakon megjelenő hívatlanok is. 39 ) Ma a köznyelvi szóhasználathoz közelebb álló álarc, maszka, csuknya szavakat használják, s nem értik a csobánkép szó jelentését. Csobányok helyett is szívesebben mondanak pásztorokat. A pásztorok maszkkal történő ábrázolásáról úgy tudták: „azért volt maszka, hogy ne ismerjék meg." Ahogy lassan átalakult az egyes szokások kultikus tartalma, érthetőbb, praktikusabb köznapi magyarázatot találtak az örökölt formákra. Természetesen ez a változás több generáció alatt, lassan következik be, s ezzel párhuzamosan az értékrend is megváltozott, a szép, jó és hasznos fogalmáról alkotott képzetek is. így került nemzetiszínű szalag a Király ruhájára, a királyi pálcára és a gazdapálcára az 1940-es években, s így került napjainkban kokárda a csobánképekre Érden. Mosu, Mosule: öreg, apó; a román mos: apó, apóka szó megszólító alakja; Untyiás: bátyám, román unchiule szóalakból. Román joc: tánc. A csuma (románul ciuma; a szó valószínűleg szláv-román közvetítéssel került a magyar nyelvbe) a nagy járványos betegségek, elsősorban a pestis elnevezése, de a nagy pestisjárványok után (17. század) a kolerát és a diftériát is jelentette. E járványok emlékét - a történeti adatok mellett - ma is őrzik a 17-18. század folyamán épült pestisoszlopok (fogadalmi és emlékoszlopok, Rókus-kápolnák), kolerás temetők, a népi hiedelemvilágban pedig a csumának nevezett, megszemélyesített betegségdémon is. A betegségdémon a csuma elnevezést vsz. a kukoricaháncsról kapta, ugyanis ebből készítették járvány idején a védő maszkokat a gyógyítók számára. A bukovinai székelyek körében máig él az emlékezetben a betegséget hozó, ártó csuma, aki „képbe nem mutatja magát, éjszaka jár és sír, háborút, meg döghalált hoz az országra", s akinek csumasírás idején inget készítettek, majd a keresztútra tették, hogy megvédjék a falut. A hadikfalviak megkülönböztették a szilveszteri csumát az ártó csumától. A szilveszteri csumák „örömet hoztak, elnevettették a népet, bol ondós kodtak, mindenhova bementek, szívesen látták őket" - nem gondolva arra, hogy eredetileg a bajt, betegséget, a gonosz szellemeket űzték el vígjátékukkal. Szilveszter estéjén, végvecsernye után kezdődött a csumajárás. Legények, leányok, házasemberek, asszonyok felöltöztek rongyos ruhákba, a képüket elcsúfították, bekormozták vagy kifestették. A csumák 3-6 fős csoportokban, házról-házra jártak, ijesztgettek, tréfálkoztak, ostorral durrogtattak, az övükbe vagy a lábukra kötött kolompokkal nagy lármát csaptak. Ez az éktelen lárma adta hírül érkezésüket. Benn a házban tréfás néma jeleneteket adtak elő, s viszonzásul a háziak itallal tisztelték meg őket. Vonulás közben, az utcán táncoltak, kurjongattak, a bika hangja vagy rendes muzsikások, hegedűsök zenekísérete mellett. (A bika bőrrel bevont dongás edényből, hordóból készített hangszer, amelyre lószőrt ragasztanak. Ennek ritmikus húzogatása brummogó, bőgő hangot ad.) A hadikfalviak körében, pl. Kétyen 1948-ban medve csuma is járt, három, szintén csumának öltözött társával ijesztgetni. A medve csuma kölcsönkért csobánképet viselt. A csumát a bukovinai székelyek különböző időpontokban és helyekre kirajzott csoportjai más-más változatban ismerték. Például a dévai csángóknál is a csobánképeket viselték szilveszter éjjelén (Csernakeresztúr, 1960 szilvesztere, a kapukat a tetőre vitték). Az Alduna mellé telepített bukovinaiak (pl. Hertelendyfalván) a karácsonyi köszöntőjáték, a huszárjárás maszkos alakjait nevezik csumának (1969-70-ben még gyakorolták a szokást). A fonókban, disznótorokban, lakodalmakban is megjelennek az általánosan csumának nevezett alakoskodók, a hívatlanok. Voltak alkalmi egyedi kísérletezések is; - pl. cséplés után csumának öltözött leány járta végig a falut, de ezt a közösség nem fogadta tetszéssel. 57
