Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Schleicher Vera: A paksi Telkes Gazdaság szervezete és működése

mint láttuk - a gazdaság nagy fontosságot tulajdonított a tenyészbikák minőségére, így saját gyengébb takarmányán túladva igyekezett az értékesebb takarmányt számukra beszerezni. A rendszeresen kaszált rétek a következők voltak: Kapitánykút, Városrét, Alsórét, Homokkút, Kondorfarok valamint a Bikalegelő, melyet legeltetés céljára évente csak három hónapig használtak. A réten folyó munkálatokat {tüskevágás, gyűjtés, szénahordás) minden esetben napszámosokkal végeztette el a gazda, a széna tárolására vagy helyiséget béreltek vagy szabad ég alatt, a szürüskertben, csősszel őriztették. Vetett takarmány termesztésére 1873-tól szolgálnak adatokkal a fennmaradt iratok: eleinte lóhere, csalamádé, árpa, majd az 1880-as évek közepétől egyre gyakrabban mohar (muhar), bükköny, zab, kukorica, krumpli vagy baltacím (baldacin) került említésre - e takarmánynövényeket a felszántott Réti földeken valamint az Újvárosi kertben termesztették. A vetőmagot általában attól a helybéli kereskedőtől szerezték be, akitől az egy évre szükséges kősót (15-25 kg) is vásárolták. A takarmányra 4-5 évente tűzkár elleni biztosítást kötöttek. Az 1888 és 1943 között kiállított biztosítási kötvények tájékoztatnak az abban az évben télire szánt takarmány mennyiségéről és elhelyezésének módjáról. A megjelölt szérűskert általában valamelyik gazda kertjében vagy kertje közelében helyezkedik el (pl. „Kern Ferenc szérűskertjében", „ Újtemetőkertben" vagy „találtatik a paksi szérűskertek egyikén"), az elhelyezett mennyiség igen változó: 1-3 boglya vagy 1-2 kazal. (A boglya nagyságát általában 8 szekérnyi szénában jelölik meg, szekerenként 700-800 kilogrammal számolva, magassága 7-8 m, kerülete 14-25 m. A 11 méter magasra rakott kazalba 17-20 szekérnyi szénát helyeztek el). Esetenként megjelölik az adott szénamennyiséget adó földterület nagyságát is, ez 10 és 20 hold között mozgott (1 hold = 1000 négyszögöl). A szabad ég alatt elhelyezett takarmány 1908 után némileg csökkent, ettől kezdve a Kápolna utcai lakóház és istálló mellett található nyitott fazsindelyes pajtában 4-5 szekérnyi szénát tudtak elhelyezni. Tűzkár mindössze egyszer, a település egészét sújtó nagy tűzvész idején, 1889-ben érte a gazdaság takarmányát. Alkalmazottak A Telkes Gazdaság fennállásának ideje alatt mindvégig nagy hangsúlyt fektetett tulajdona védelmére, jogainak érvényesítésére. Erről tanúskodnak az igen változatos „bűnökért" kilátásba helyezett, illetve kiszabott pénzbüntetések valamint a Telkes Gazdaság kezdeményezésére lefolytatott bírósági perek . A tulajdon védelme érdekében a gazdaság évente négy csőszt alkalmazott, kettőt az alsó és kettőt a, felső határra. A forgópisztollyal, puskával majd 1907-től mezőőri igazolvánnyal és jelvénnyel is felszerelt csőszök a határ, a kutak, a hidak és az utak épségéért egyaránt felelősséget vállaltak, de ők ellenőrizték a legeltetésre kiadott útszéli területek állapotát is. Emellett telente - külön fizetség fejében - eltakarították a telkesgazdasági csapásokról a havat, és a gátőrrel közösen rendszeresen ellenőrizték a telkesek birtokához tartozó ártéri töltéseket, melyeket a buzgárok elleni védekezésül két-háromhetente birkákkal tapostattak le. A gazdaság területeinek határát a helyi kőfaragótól és asztalosmestertől megrendelt határkövek, megyehatárok (árkok) és tilalomtáblák jelezték. Szintén a telkesek által festetett táblák figyelmeztették a lakosságot a Magyari legelő 1933-tól hosszútávra vadászati haszonbérbe adott részének (414 kat.hold) határán a kutyák távoltartására és a hasznos madarak fészkeinek védelmére. Összegzés Áttekintésemben a paksi paraszti közbirtokosság iratanyagában fellelhető adatok, utalások nyomán a társaság gazdálkodásáról, szervezetéről kialakult kép felvázolására tettem kísérletet. Ez a kép - mely jellegéből adódóan hiányos és helyenként elnagyolt - a paksi parasztság gazdálkodásának és mentalitásának A legsúlyosabb büntetés természetesen a jogtalan legeltetésért járt: ennek mértékét első alkalommal jószágonként 2 forintban, másodszorra 4 forintban állapították meg, de a visszaeső bűnöst a községi bírónál való feladással és a hajtópénz megtérítésével is sújtották. Kisebb mértékű bírságolás járt a legelőn való körösztüljárkálásért valamint jószághajtásért, szántási kihágásért vagy krumpliböngészésért. 1875-ben egy dűlőút elszántása, 1903-ban egy (a kisházasok részéről) vitatott tulajdonjogú csapás, 1906-1907-ben az előző évi elnökség „hűtlen kezelése", 1907-1908-ban pedig a Vörösmalmi patak tisztogatásának költségeihez való hozzájárulás volt a per tárgya. (Idézések, alispáni ítéletek, fellebbezések, 1875-1908.) 339