Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Szilágyi Miklós: Kovách Aladár mint néprajzi gyűjtő

Múzeum Fotótárában, mint Szekszárdon! Mivel az üvegnegatívra készített felvételek pozitív kópiáinak mindegyike tartalmilag is, fotótechnikai szempontból is kiváló minőségű, indokolt lenne album-szerű, részletesen adatolt publikálásuk (természetesen a két kollekciót egyesítve), hogy a fényképésznek természetesen „amatőr" Kovách Aladárnak a néprajzi fotózás terén is számontartandó kezdeményező érdemei nyilvánvalóak legyenek. Amíg azonban életművének mindezek az eredményei rejtve maradnak, csupán közelítő válaszok fogalmazhatóak - az éppen közzétett dokumentumokhoz kapcsolódóan - Kovách Aladár néprajzi szemléletéről és munkamódszeréről. Mint ez esetben is, amikor a néprajzi terepmunkájáról és publikálásra a Néprajzi Értesítőnek megküldött tanulmányáról szóló leveleit, illetve folklórgyűjtéseit bevezetve arra vállalkozom, hogy a belőlük kiolvasható elméleti megfontolások és a maga számára kialakított adat- és tárgygyűjtői gyakorlat általánosabb kor-jellemzőire és egyéni vonásaira rámutassak. Azt bizonyítandó, hogy Kovách Aladár ambíciói és személyes teljesítményei jelentős mértékben meghaladták azoknak a „jószándékú dilettánsoknak" átlagos színvonalát, akik - hozzá hasonlóan - a „néprajznak" nevezett, viszonylag új tudományos diszciplína forrásbázisát remélték gazdagíthatni, ám - tőle eltérően - csak az egyszer valaki által már „néprajzinak" (és „fontosnak") minősített adatok egyszerű mennyiségi növelésére tudtak vállalkozni. íme tehát néhány szempont a közölt dokumentumok értelmezéséhez: 1. Eléggé meggyökeresedett az a szakmai vélekedés, mintha Kovách Aladár kizárólag a „Sárköz szerelmese" lett volna, Tolna megye más néprajzi tájainak módszeres néprajzi kutatása nem érdekelte. E 22 kutatástörténeti ítélkezés megalapozatlan voltára már korábbi dolgozataimban is rámutattam, a most közölt levelekből azonban a „szándék" és az „eredmény" ambivalenciájának legfőbb okát is megismerhetjük. A néprajzi gyűjtésre fordított idejének nagyobb részét valóban a sárközi falvak kutatására szánta, s ez a publikációiban is tükröződik: a központi szaklapokban megjelent közleményei szinte csak a Sárköz népi műveltségéről íródtak"". Az ilyen arányoknak azonban nem „elvi", hanem kutatás-szervezési és anyagi okai voltak. Egyértelműen megfogalmazza ugyanis ezekben a levelekben, hogy a Szekszárdhoz közeli sárközi falvakban hétvégén és hivatalos támogatás híján is gyűjthetett, csak a tárgygyűjtéseinek volt feltétele, hogy a budapesti múzeum átvegye tőle a megszerzett tárgyakat a kemény alkuban kialakított és az útiköltséggel megnövelt vételáron. A megye távoli vidékeire viszont szinte csak szabadsága idején és a Néprajzi Múzeum által finanszírozott „kiküldetés" keretében tudott eljutni, vállalván a múzeum által megjelölt „célfeladat" teljesítését (1909-ben pl. egy felderítő kérdőív kipróbálását: az általánosítható tapasztalatok megfogalmazását, valamint a fővárosi múzeum számára megszerezhető tárgyak felderítését). A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya (azaz: a Néprajzi Múzeum) egyébként előszeretettel gyűjtetett műkereskedőkkel, laikus gyűjtőkkel, akik rendszeresen hordtak be a múzeumba távoli vidékeken összevásárolt tárgyakat (az osztályigazgató Semayer Vilibald hivatalos jelentéseiben meg is indokolta, hogy a költségkímélés az oka a nem-szakember tárgy-gyűjtők foglalkoztatásának: az útiköltséggel és a napidíjjal megnövelt vételár sokkal több, mintha ugyanazt a tárgyat Pesten veszik meg a műkereskedőtől). Amikor tehát Kovách Aladár a maga gyűjtéseinek „szakszerű" voltát bizonygatja, igyekszik pl. elhárítani annak gyanúját, hogy csupán „böngészne" a Sárközben, nyilván ezektől a gyűjtőktől akarta öntudatosan megkülönböztetni magát. Nem mondja ugyan ki, de kiérződik leveleiből: azt ambicionálja, hogy a Néprajzi Múzeum vezető munkatársai „etnográfusként" kezeljék, jól felkészült külső munkatársnak fogadják el. Különösen magabiztosak a „terepmunkával" kapcsolatos megnyilatkozásai. Amikor a már megvásárolt, 21 Ehhez alighanem a Malonyai-kötet Kovách Aladárt bemutató, keresetten publicisztikai fordulata is hozzájárult: „Kovách Aladár, mint szerelmes legény a választottjáról, akiért száz halálnak menne, úgy beszél az ő szépséges sárközi magyarjairól" (MALONYAI 1912,68). "SZILÁGYI 1984a, 1990a. 23 Csak a Tolna megyei „kezdetleges épületekről" írt dolgozat (KOVÁCH 1912) válogatta a példákat az egész megyéből, és a Múzeumi és Könyvtári Értesítőben közzé tett munkajelentések tudósítanak az egész megyét behálózó tájékozódó gyűjtéseiről (vö. SZILÁGYI 1990a, 231-233). 24 Kérdőív... 1909 - Vö. SZILÁGYI 1984c, 581. 26