Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Szilágyi Miklós: Kovách Aladár mint néprajzi gyűjtő

illetve megtekintésre felküldött viseleti tárgyak vételáráról folytatott alkudozásairól beszámol, a felettébb udvarias megfogalmazás ellenére kiérződik az a meggyőződése, hogy annak, aki maga is gyűjtött már tárgyakat a magyar falvakban, nem lehet alapja az ő szakmai ítéletének és alku-készségének az elvitatásához. Amikor pedig személyes tapasztalatai alapján a teljes kérdőív kitöltésének idő- és munkaigényéről nyilatkozik, kimondatlanul is az osztályigazgató Semayer megalapozatlan optimizmusát, illuzórikus tervezését cáfolja - aki (igaz, érdemi kipróbálás nélkül) azon a véleményen volt, hogy az antropológiai, településtörténeti és néprajzi adatfelvétel a „központi községekben" 10-14, a többi faluban 2-3 nap alatt elvégezhető. 2. Kovách Aladár is, ugyanúgy, ahogy a vezető etnográfusok, pl. Bátky Zsigmond (1874-1939), akivel a tegeződés is erre utal

26 - nemcsak munkatársi, hanem már-már baráti viszonyban volt, elsősorban az archaikusát, a kiveszőben lévőt, az újmódi divattól meg nem érintettet kereste a Tolna megyei falvakban. Ám mind a viseletkutatással, mind az építkezéskutatással kapcsolatosan leveleiben is megfogalmazott összegző megállapításai arra vallanak, hogy ő - számos kortársától eltérően - nem „archaizált", hanem az etnográfia számára igazán érdekes „régies" jelenségek történeti érvényességének gondos felderítésére törekedett. Tájékoztatás képen mindig felvázolta a „réginek" és az „újnak" abban a faluban jellemző viszonyát, és igyekezett általánosított képet adni a „jelen "-állapotról is. Azaz: idegen volt tőle a jelen idejű személyes tapasztalatok, az ott és akkor megfigyelt valóság néprajzi szempontból „érdekesebbre értékesebbre" való stilizálása. Ezért különösen tanulságosak pl. az északnyugat-Tolna megye népi építkezése erőteljes átalakulásának - modernizálódásának 1909-ben rögzített tényei. Hiszen még évtizedek múlva is találtak az etnográfusok a Kovách által is felkeresett és a környező falvakban archaikus építészeti megoldásokat." Meglepőnek tetszhet tehát, hogy ennyire előrehaladott volt az átépülés folyamata. Azt persze nem tudhatjuk (és sohasem fogjuk megtudni, hiszen a részletes jegyzetek és felmérési rajzok elkallódtak), hogy ugyanolyan gondosan dokumentálta-e azt is, amit „új divatúnak" tudott, mint a „régieset". A változási tendenciák érzékelése és észleleteinek megfogalmazása azonban mindenképpen megkülönbözteti Kovách Aladárt a kortársaira általánosan jellemző adatkezelési módtól! Akik (s nemcsak az amatőrök és fél-amatőrök!) minden néprajzi téma esetében azt a módszert alkalmazták, mint Kovách Aladár is az itt közölt sárközi hiedelem-képzeteket és szokás-elemeket összeírva, illetve lemásolva a sírjelekről (fejfákról? sírkövekről? márvány-síremlékekről?) a formula-szövegeket. E közlési mód esetében talán abból lehet következtetni, hogy ha nyelvtani jelen időt használtak, azt sejtették, hogy az adatgyűjtés idején „általánosan jellemző" a megörökített néprajzi jelenség, a múlt idő használata pedig „csak az emlékezetben él" kifejezője akart lenni. 3. Amit Kovách Aladár a sárközi viseleti darabokkal és hímzésekkel kapcsolatban adatszerűen megörökített, annak a ténynek az ismeretében különösen figyelemre méltó, a kortársi gyakorlatot jelentősen meghaladó, hogy a Néprajzi Múzeum gyűjteményében ekkortájt még a „néma tárgyak" voltak túlsúlyban: nem volt múzeológiai követelmény, hogy a tárgyak készítésére, használatára, „életére" vonatkozó adatokat a leltári cédulára jegyezzék. Fél Edit csak az 1930-as évek közepén kapta azt a feladatot mesterétől, Györffy Istvántól, átvévén a textil-gyűjtemény kezelését, hogy dolgozza ki a „néma tárgyak" megszólaltatásának múzeológiai módszereit."

8 Lehet persze, hogy a Kovách Aladár gyűjtötte tárgyakat is a levelébe belefoglalt kiegészítő információk nélkül vették annak idején nyilvántartásba, azaz a „néma tárgyakat" gyarapították, s ezért kellett Fél Editnek - utal rá az idézett dolgozatában - a sárközi tárgyak esetében is „hitelesítő" gyűjtésre vállalkoznia." Ez az „adminisztratív lazaság" azonban nem módosít azon a tényen, hogy Kovách Aladár - s erre alig akad példa ebben az időben - az archaikus szintet rekonstruáló, ám a változásokra is 25 Vö. SZILÁGYI 1984c, 581. 26 Mivel már az a levele is tegező hangnemben íródott, melyben Tolna megyei látogatásra invitálta Bátkyt, nem a közös gyűjtőút során, hanem alighanem az előző évben melegedhettek össze, amikor Kovách Aladár, továbbképzés igényével, huzamosabb időt a Néprajzi Múzeumban töltött. - Vö. SZILÁGYI 1984a, 277-278. 27 Pl. KÜCSÁN 1979, LUKÁCS 1989. 28 Vö. FÉL 1963. 29 Vö. FÉL 1943, 1991 (ez utóbbi dolgozat először 1950-ben, angolul jelent meg). 27