Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

V. Kápolnás Mária: Az első fényképészek és műtermek Tolna megyében 1870–1914

vidéki fényképészek kisebbik fele vett részt a művészi munkában, ők inkább iparosok voltak és a közönség igényeit szolgálták ki. így tehát leginkább a fotóra magára és az újságra vagyunk utalva, ha korai fényképezésünkről többet szeretnénk tudni. A kereskedelmi és iparügyi miniszter 1902-ben rendelettel változtatott a helyzeten. Úgy döntött, „hogy bár a fényképészet jelenlegi fejlettsége mellett gyakran művészi értéket megközelítő alkotásokat mutat fel, művészetnek még sem tekinthető, miután annak művelése szakszerű tanulás útján hosszabb-rövidebb idő alatt elsajátítható, a benne megnyilatkozó némi művészi vonást pedig a műipar egyéb ágai sem nélkülözik" }

A Ezért valamennyi kereskedelmi és iparkamara és az Országos Iparosegyesület egybehangzó véleménye alapján a fényképészetet, az ezzel kapcsolatos cinkográfiát, a fénynyomatot (heliotypia), a fényképi kőnyomatot (fotolitografia) és a rézmetszetet (heliogravure) műiparnak, a sokszorosító ipar egyik válfajának nyilvánította. Ezzel nem szüntette meg a szerzői jogvédelmet, csak a foglalkozást magát sorolta az ipartörvény hatálya alá. Ennek lényege, hogy vonatkoztak rá a képesítéshez nem kötött ipar szabályai, a segédek betegbiztosítóhoz való bejelentési kötelezettsége, ipari munka vasárnapi végzésének tilalma. Utóbbi alól rögtön felmentést is ad a rendelet, sőt Szent István király napjára hétköznapi munkavégzést engedélyez „a fogyasztó közönség igényeire" tekintettel. Elrendelte a tanoncszerződések megkötését, az alkalmazottak munkakönyvvel való ellátását, betegsegélyező pénztárhoz való bejelentésüket. A már működő fényképészeknek három hónapot adtak az iparigazolvány kiváltására és az illetékes iparhatósághoz való bejelentkezésre. A mulasztók ellen eljárás indítását helyezték kilátásba. A járási főszolgabírói iratok hiányosságai miatt sajnos Tolna megyében 1902-ben és 1903-ban egyetlen iparengedélyt vagy kérelmet sem sikerült megtalálnunk, a mutatókban sem bukkantunk nyomukra. Ennek több oka lehet: vagy a már működő műterem-tulajdonosok abbahagyták tevékenységüket, vagy áthelyezték más városba, vagy a rendelet ellenére engedély nélkül működtek tovább. A hatóságok nem folytattak egységes és következetes eljárást a fényképészekkel kapcsolatban, erre a kereskedelemügyi miniszter öt évvel későbbi rendelete ad bizonyítékot.

1 Tolna megyében a fényképezés hőskorából (1839-1850) nem tudunk helyben dolgozó művészről. A fényképezés első virágkorában (1850-1870) Rozsnyai Mátyás gyógyszerész tevékenysége egyedülálló. A helyi műtermek kialakulása, az itteni fotográfiák tömegessé válása egyidejű a fényképészeti ipar országos méretűvé válásával. Tanulmányomban ezt a korszakot vizsgálom, melyet négy részre bontok egy másfajta tipizálással: 1. A fényképezés úttörői Tolnában. Műkedvelők, más foglalkozásúak. 2. Vándorfényképészek. 3. Az első műtermek. 4. Meghatározó személyiségekjelentős alkotók 1914-ig. Természetesen ez a felosztás is önkényes, vitatható, finomítható, azonban a rendelkezésünkre álló adatok szerint logikusnak tűnő megoldás. Magyarországon 1853-1885 között a portré- és táj fényképezés legnépszerűbb anyaga a kollódiumos üvegnegatív (nedveslemez) és albuminpapír, melyek a fényképezés egyik fénykorát jelentik. Használatuk igényelte a fotográfus szakértelmét és ügyességét, gyakorlatát, hiszen a negatív és papír előkészítésének megtanulása és kivitelezése sem volt egyszerű. A kollódiumos nedves eljárásnál a zsírtalanított üveglapra sötétkamrában öntötték a fényérzékeny réteget, melyet néhány nap alatt el kellett használni, nem lehetett eltartani. Általában még nedvesen exponálták, mert hamar veszített érzékenységéből. A műtermekben laboratórium, komoly felszerelés, sötétkamra kellett, melyet a szabadtéri felvételek elkészítéséhez magukkal vittek. Az üvegnegatívok mérete nem egységes, igen különbözőek fényképésztől függően.

1 A gyárilag készített albuminpapírt házilag tették érzékennyé, és azonnal felhasználták. A nagyon vékony, jó minőségű papír képalkotó anyaga az ezüstnitrát, melynek kötőanyaga a tojásfehérjéből nyert albumin. Az ép albuminkép sötétbarna, lilás árnyalattal. E képek többsége azonban mára már elhalványodott, sárgásbarna árnyalatú lett, sokszor a retusnyomok erősen látszanak. Félig nedvesen, 7-8 rétegből álló kartonra kasírozták, melynek elő- és hátlapjára jó minőségű, nyomott papírt ragasztottak. TMÖL Alispáni iratok 1628/1902. TMÖL Alispáni iratok 8958/1907. KINCSES 2000. 60-61. p. 387