Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

V. Kápolnás Mária: Az első fényképészek és műtermek Tolna megyében 1870–1914

V. Kápolnás Mária Az első fényképészek és műtermek Tolna megyében 1870-1914 A múzeumok többsége a legutóbbi időkig a fotót nem műtárgyként, hanem kiállítási segédeszközként, tárgy gyűjtések velejárójaként kezelte, esetenként még ma sem kap elég figyelmet és megfelelő gondozást az archív fénykép. A levéltárakban a családi iratanyagok mellékleteként tartják nyilván, s így is bánnak vele, gyakran mostoha körülmények között tárolják. Pedig a fotót nemcsak elkészíteni, begyűjteni, feldolgozni, hanem esetenként tisztítani, konzerválni, restaurálni kell, s mindenekelőtt megőrizni az utókor számára. A fénykép nagyon fontos történeti forrás arról az időszakról, amikor készült, lényeges információkat mond el a helyszínről, és arról a társadalmi csoportról, amit, és akiket ábrázol. Számtalan új ismeretet, összefüggést világíthatnak meg előkerülésének körülményei, készítőjének neve, műtermének helye és technikai tudása. Nem egységes a fényképek tematikai felosztása sem. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában téma szerinti bontásban - portré, városkép, viselet, eseménykép - tartják nyilván, a Magyar Fotográfiai Múzeumban műtárgyként, szerző szerinti csoportosításban. A Wosinsky Mór Múzeum történeti archív fotó gyűjteményében csak a pozitív és negatív képeket gyűjtjük külön, feldolgozásuk az elején tart.

1 Az egy helyről bekerült anyagot egységként kezeljük, tehát az utolsó tulajdonos személye, ill. a múzeumba kerülés körülményei határozzák meg a csoportosítást. Ezért a helytörténeti és fotótörténeti kutatások szempontjából fontos az anyag feltárása és különböző szempontok szerinti feldolgozása. Ennek egyik lehetséges módja a Kincses Károly általjavasolt fotótörténeti (kronologikus) korszakolás:

2 1. A fénykép megismerésének, elfogadásának kora (dagerrotípiák, talbotípiák időszaka): 1839-1850 k. 2. A fényképezés első virágkora (a fényképezés kézműves korszaka): 1850-1870 k. 3. A fényképezés tömegessé válása (ipari produktummá alakulása): 1875-1915 k. 4. A fényképezés tagolódása, specializálódása: 1900-1947 k. 5. Átmeneti felfutás, pozíciónyerés utáni fokozatos hanyatlás, értékvesztés, és ezzel párhuzamos differenciálódás (tömegáru-műtárgy) napjainkig. Több más csoportosítási lehetőség van: stílusirányzatok, technikatörténet, képen ábrázolt tárgy, személy, készítő személye, műfaj szerinti felosztás stb.

3 Jelen tanulmány célja a készítő személye szerinti feldolgozás (leszűkítve a Tolna megyei fényképészek első világháború előtti működésére), mely elősegítheti a múzeumi és levéltári képmeghatározásokat, koruk megállapítását, tárolási körülményeik optimális kialakítását és nem utolsó sorban a kutatásokat. A helytörténeti kutató számára a fotográfusok tevékenységének megismerése, a fényképek történeti értékeinek feltárása nem kevés nehézségbe ütközik. Elsődleges forrás maga a kép, ennek jellemzői alapján határozhatjuk meg készítőjét, amely többnyire csak akkor bizonyos, ha szerepel rajta a neve. A fényképet hordozó kartonon (verzón) szereplő hely pedig csak akkor biztos, ha a felvétel műteremben készült és a fényképésznek csak egy műterme volt. Ugyanis több településen is tarthatott fenn műtermet, vagy időlegesen „ambuláns műtermet" állított fel egy-egy városban. Ilyenkor nagyon fontos a kép előkerülési helye, az újsághírek és reklámok, mert más várost jelölő képről is kiderülhet, hogy mégsem ott készült. A vizitkártyák 1854-es megjelenése, majd világméretű elterjedése indította el a litográfiái úton előállított, szépen díszített reklámkartonok (verzók) divatját. Az előlapon, a kép alatt a készítő és a város neve, a fényképész monogramja szerepelt. A hátlapon pedig ornamentális vagy figurális díszítés - fényképező, festő puttók, néha a műterem rajza mellett a név, cím, kitüntetések, címerpajzs - kifejezetten reklámcélú megjelentetése vált általánossá. A kis grafikai lapok általában Bécsben vagy Münchenben készültek, majd mindegyiken szerepel a lapot készítő cég neve. Az első világháború környékén elterjedő vastagabb papírok szükségtelenné tették a kasírozást, így a dekoratív hátlapok elmaradtak a képekről.

4 1 V. KÁPOLNÁS 1999. 2 KINCSES 2000. 11. p. 3 KINCSES 2000. 12-13. p.; SZAKÁCS 1997. 7. p. 4 KINCSES 1993. 89. p. 385