Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Glósz József: Társaság és társadalom (Adalékok a birtokos nemesség reformkori világához)

bálra, majd augusztusban Antal lányának esküvőjét két nappal követő mulatságra volt hivatalos, ami azonban jelzi, hogy ő és felesége nem tartozott a Hőgyészen összesereglő szűkebb társasághoz. Ezt tükrözi a magyar nyelven fogalmazott udvarias, de barátinak nem nevezhető levél hangneme is. Apponyi György nem mulasztotta el, hogy 1827-ben gratuláljon Csapó alispánná választásához, sőt ugyanebben az évben hozzá küldi fiát, ifj. Györgyöt, a későbbi kancellárt patvariára. A magyar, illetve német nyelven íródott levelek arról tanúskodnak, hogy ő sem lépte át a köztük fennálló társadalmi választóvonalat. 14 Hasonló mentalitás jellemezte a tápéi puszta tulajdonosát Győry grófot, aki ugyan Gindly Antalnál vendégeskedett 1822-ben, ám az e korban szimbolikus értékű tegeződés megtagadásával jelezni kívánta a köztük fennálló társadalmi különbséget. 15 A középbirtokosok kapcsolatai nem korlátozódtak a megyében birtokkal rendelkező arisztokráciára. A fiatal Bezerédj Istvánt pesti joggyakorlata alatt bemutatták Sándor és Brunswik grófoknak, sőt József főhercegnek is. Apjának, id. Bezerédj Istvánnak keresztapja gróf Viczay Mihály volt. Soproni eredetű a család kapcsolata Széchenyi Ferenccel, aki id. Bezerédj Istvánnak felsőbüki Nagy Erzsébettel kötött házassága másnapján az egész társaságot vendégül látta. Az idősebb Bezerédj később is bejáratos volt a gróf pesti házába. 16 Ám ezek a 18-19. század fordulójára datálható kapcsolatok még inkább a tradicionális arisztokrata patrónus és a köznemesi kliens közötti viszony megnyilvánulásai. Úgy tűnik, hogy a jég végül a formálódó liberális táboron belül tört meg, részben a vallott politikai elveknek, részben egy, a hagyományos társadalmi tagozódást keresztező politikai közösségtudatnak köszönhetően. Gróf Andrássy György 1833-ban kelt, Csapó Dánielhez intézett magyarnyelvű, bizalmas hangnemű, tegeződő levele már egy új szellemű arisztokrácia megnyilatkozása. 17 E felfogásban fogantak a Széchenyi és Bezerédj család következő generációjának kapcsolatai is. Széchenyi István már házasságkötése után kelt levelében zsörtölődve „Te hűtlen barát"-nak nevezi a reformpolitikust. Bizalmas viszonyra utal Széchenyi másik, keltezés nélkül, ceruzával írott néhány szaggatott sora is. 18 A polgárosodottabb Sopron megfelelő közegnek bizonyult a rendi különbségek áthidalásához. Liszt Ferenc 1840-ben, a városban tartott koncertje alkalmával Bezerédj Pál, István öccse látta vendégül a művészt és vele a helyi előkelőségeket, közte herceg Auersperget, gróf Pejachevichet. Az ifj. Bezerédj kapcsolata korábbi keletű és személyesebb volt Auersperggel, a herceg ajánlott neki orvost karlsbadi gyógy kúrájához 1839-ben. 19 A Bezerédj István és a vele összeköttetésben álló vezető arisztokrata családok kapcsolatában az új, az egyenrangúság elismerésén nyugvó viszony általánossá vált az 1840-es évekre. Ez tükröződik gróf Esterházy Kázmér és Batthyány Lajosné született Zichy Antónia hozzáintézett levelében: az ifjú arisztokrata hölgy keresetlen közvetlenséggel Pista bácsinak titulálja a középkorú politikust. Másként alakult a megyei középbirtokosok kapcsolata azokkal a rangos, de már elszegényedő arisztokrata családokkal, amelyek birtokállománya jórészt Tolna megyére korlátozódott, és anyagi helyzetük így kényszerűen helyhez kötötte őket. A birtoknagyság tekintetében egyenrangú felek kapcsolata kezdettől fogva kevésbé szertartásos, sőt kötetlennek nevezhető. A tolnai gróf Festetics János rövid időre másodalispáni tisztséget vállalt a 19. század elején, a következő generációhoz tartozó Leó gróf Bezerédj István vadásztársa, felesége pedig Bezerédj Amália barátnője volt. A csőd felé tartó család anyagi romlásával párhuzamosan hanyatlott tekintélye is. A pénzkölcsönzéssel is foglalkozó vármegyei tisztiorvos, Havas Ignác 1840-ben Bezerédj Istvánhoz írott, a Festeticsek helyzetét ecsetelő levelének maliciózus, leereszkedő hangneme néhány évtizeddel korábban elképzelhetetlen lett volna. Nem lehetett sokkal nagyobb a presztízse a szintén erősen eladósodott alsópéli gróf Zichy Lászlónak sem. 2 14 TML. XIII/9. Apponyi Antal levele Csapó Dánielnek 1815. augusztus 22., Apponyi József levele Csapó Dánielnek 1815. január 1. Apponyi György levele Csapó Dánielnek 1827. október 23., november 14., december 13. 1828. augusztus 17. 15 TML. XIII/37. gróf Györy levele Gindly Antalnak 1822. december 21. 16 BODNÁR - GÁRDONYI 1918. 19./TML. XIII/8. Bezerédj István levele szüleihez. 1816. december 17. 1817. május 29. 17 TML. XIII/9. Andrássy György levele Csapó Dánielhez 1833. június 3. 18 TML, XIII/8. Széchenyi István levelei Bezerédj Istvánhoz keltezés nélkül. 19 TML. XIII/8. Bezerédj Pál levele Bezerédj Istvánhoz. 1839. augusztus 2. 1840. február 22. 20 TML. XIII/8. Esterházy Kázmér levele Bezerédj Istvánnak 1840. február 9.,Batthyány Lajosné levele Bezerédj Istvánnak keltezés nélkül. 21 BODNÁR - GÁRDONYI 1918. 105. 22 TML. XIII/8. Havas Ignác levele Bezerédj Istvánnak 1840. január 28., TML.XIII/9. Zichy László levele Csapó Dánielnek 1839. 374

Next

/
Thumbnails
Contents