Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)
Glósz József: Társaság és társadalom (Adalékok a birtokos nemesség reformkori világához)
differenciálódás következett be a Miszlán birtokos Nemeskéri Kiss nemzetségnél, ahol Pál, Fiume és a tengermellék kormányzója a családi birtokállomány fele, unokaöccsei pedig egyenként csupán 1/24 része felett rendelkeztek. Többszörös különbségek alakultak ki a Dőryeknél is, akik közül Miklós emelkedett ki a családi örökség 1/4 részével. Összességében a reformkorban 75 köznemes rendelkezett 500-5000 hold közötti birtokkal, öten pedig - ha kevéssel is - átlépték ezt a határt. A felrajzolt képet árnyalja, hogy az ország Eny-i részéből származó birtokos családok eredeti lakhelyükön, Győr, Sopron, Mosón, Vas, Zala, Pozsony megyében is rendelkeztek ősi, általában kisebb méretű birtokkal, s új szerzeményeik sem kizárólag Tolna megyére korlátozódtak. A Tolna megyei birtokos nemesség ezer szállal kötődött a Dunántúl más megyéihez és a Felvidék nyugati feléhez, reális képet rajzolni róla csupán az egész térség számbavételével lehetne. Mindenesetre a rendelkezésünkre álló adatokból is kiviláglik, hogy Tolnában népesjelentős birtokállománnyal rendelkező középbirtokosság élt, melyet a rendi státusz, a közös gyökerek, a rokoni kötelékek, a hasonló életvitel sok szállal kapcsolt egymáshoz a megyén belül és annak határain túl. Ahhoz azonban, hogy a reformkor kihívásaira adott eltérő válaszok társadalmi és szellemi gyökereit megérthessük, vizsgálatunk során azokat az elemeket kell keresnünk, amelyek a kívülről oly homogénnek és szolidárisnak tűnő társadalmat területileg, felekezetileg, szemléletileg, valamint kapcsolatrendszerében belsőleg tagolták. A mintegy 80 középbirtokos nemesi család kiegészülve azon rokonokkal, akiknek jószága nem érte el ezt a nagyságrendet, együttesen is csupán néhány száz főnyi helyi társadalmat tett ki. E csoport létszámánál fogva áttekinthető volt tagjai számára, s így alkalmas arra, hogy egyúttal személyes kapcsolatokon, ismeretségen nyugvó társaságot is alkosson. A megye viszonylag kis mérete, közlekedési viszonyai lehetővé tették, hogy néhány órai utazással bármely pontját elérjék, így nem volt akadálya a birtokosok kedvenc időtöltésének, a kölcsönös viziteknek, a kapcsolatok ápolásának. Ennek ellenére a birtokviszonyok és a bennük tükröződő családi kötelékek vizsgálata arról tanúskodik, hogy a birtokosok területileg jól elhatárolható, noha nem hermetikusan zárt csoportokra tagolódtak. A Dunaszentgyörgyről induló Csapó család birtokot szerzett a Gindlyek fémjelezte tengelici uradalomban, kapcsolatba került a miszlai Kiss családdal, amelynek szintén voltak földjei Dunaszentgyörgyön. Mindkét család részese volt a némedi közbirtokosságnak, ahonnan viszont a szálak a Kiss família révén a népes paksi és bölcskei közbirtokossághoz vezettek. További kapcsolódási pontot jelentett e körön belül a némedi Roboz és a tengelici Gindly család nexusa. Nincs terünk a kör bonyolult birtoklástörténetének felvázolására, de így is nyilvánvaló, hogy a paksi, bölcskei, némedi és tengelici közbirtokosságok között sok szálon futó, egymást erősítő kapcsolatrendszer alakult ki, amely ha jogilag nem is fűzte őket egyetlen egységgé, érzelmileg, s érdekeik tekintetében egy rokoni szálakat is magában foglaló közösséggé formáltak őket a megyén túlmutató kapcsolatrendszerrel. A csibráki Jeszenszkyek Tengelicre házasodva kerültek közelebbi összeköttetésbe a fent vázolt kapcsolati hálóval, melynek a kajdacsi Sztankovánszky család intézményesen nem volt részese, de a szomszédság, a Bezerédj és Csapó családhoz fűződő barátság révén mégis ide számítható. Külön - bár eltérő súlyú, befolyású - kört alkotott a görbői, a györkönyi és a gyönki közbirtokosság. Egyik sem volt azonban az igen népes Perczel, vagy Dőry klánhoz mérhető. Ez utóbbiak férfiágon öröklődött birtokai, a megyén kívülre mutató, vagy éppen a családon belüli házassági kapcsolatok révén magukba zárt, erős, befolyásos közösségeket alkottak, amelyek egymással szövetkezve a megye északi felét uraló, a Csapó, Bezerédj, Gindly, Kiss családok köré szerveződő társasággal vetélkedve maguknak igényelték a megye vezetését. E rivalizálás dacára természetesen volt átjárás a két tábor között, így pl. a Perczel család egyik ága Kajdacson lett birtokos, s természetesnek tekintették a társadalmi érintkezést vagy akár a személyes barátságot az „ellentábor" képviselőivel. E ponton azt is előrebocsáthatjuk, hogy éppen a reformkorban, amikor a vármegyén belüli vetélkedés politikai tartalmat nyert, a korábbi, inkább klánérdekeken nyugvó szolidaritás helyére a politikai meggyőződés lépett mint rendező elv, amelynek választóvonalai gyakran családokon belül húzódtak. Gyengült, de nem szűnt meg e korra a felekezeti hovatartozás jelentősége a társasági kapcsolatokban. A vármegyei nemesség túlnyomó többsége az ellenreformációnak és a birtokokat adományozó dinasztia felekezeti elkötelezettségének köszönhetően katolikus volt. Kivételt képezett a Csapó család és a gyönki közbirtokosság, amely református volt. Míg a Csapók egy része a helyi birtokos társadalomba integrálódva 3 GLÓSZ 1991. 14-22. 369
