Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság öröklési szokásai a feudalizmus végén

A gyermek az anyja után csak az 1861. évtől örökölhetett, feltéve, ha az anyának törvényes leszármazói nem voltak. A Kúria 1906-ban mondta csak ki, hogy ha az anya végrendelet nélkül hal meg, a törvénytelen gyermeknek törvényes leszármazó esetében is van örökösödési joga. Az 1946. évi XXIX. törvény a házasságon kívül született gyermek jogállását egyenlővé tette a házasságban született gyermekével. A leányt a kiházasítással elégítették ki. Minthogy a jobbágyoknál a leányokat az ingatlan állaga 1840-ig rendszerint nem illette meg - csak kivételes esetekben -, a kiházasítás ingóságokból (állatok, ruhák, házi felszerelések, bútorok, pénz stb.) történt. Mégpedig ha ezek ősiek voltak Werbőczy szerint „a leánynak egyenlő részt kell kapnia. " A családi vagyonból a leányt úgy elégítették ki, hogy értékben annyit kapjon, mint egy-egy fiú: ez az érték csak akkor lehetett kevesebb, ha a leány nem ősi, hanem szerzeményi javakból kapta meg a kiházasítást. Ennyi azonban minden körülmények között járt jog szerint a leánynak és megillette akkor is, ha nem ment férjhez. Más kérdés, hogy a földesúri rendelkezések és a szokások sok helyen a földet a fiág részére korlátozták, a leány részét vagy mértékét csökkentették és jussát, örökségét a kiházasítás mértékére szorították vissza. A decsi tanács 1794. április 24-i ülésén döntött úgy, „hogy az olyatén leány gyermek amelynek szüléi el haláloznak és azoknak hálálok után adatik férjhez mivel atyának semmi más maradványából részt nem kap, hanem a szöllöből feles akár eötse, akár bátya légyen az osztálos, akár anyai, akár atyai successio légyen is az a szőlő. " „ Régen nem volt nő Igoron ". Ez az ismert közmondás is arra utal, hogy a lányok még a 20. században sem örököltek annyit, mint a férfiak. Az ingatlannak egyharmada volt a leányrész. Présházból, házból pedig pénzt kaptak

76 A kiházasítás fogalmába következetesen beleértették a lakodalom költségeit, a kelengyét, valamint a család vagyoni helyzete és a leány egyéni érdemei által meghatározott mértékben némi készpénzt, néhány állatot, s az ingatlanok közül a szőlőföldet (a szőlőműveléshez és borfeldolgozáshoz szükséges eszközökkel együtt). A család rangjához méltó lakodalom és a kelengye költségei az örökíthető vagyon jelentős részét tehették ki. A 20. századi lakodalomismertetések szerint a menyasszony kelengyéjére való tréfás alkudozás és az ágyvitel majd mindenütt központi eseménye volt a ceremóniának. Ez a szokáselem szimbolikus kifejezője a szokásjogi felfogásnak: bár a törvényi lehetősége megvolt az egyenlő öröklésnek, a leányok megelégedtek néhány bútordarabbal (mely hovatovább az éppen divatos teljes szobaberendezéssé bővült), a saját ruházatukkal (mely nem a használhatóság, hanem a család presztízse szempontjából fontosnak ítélt, egy életre szóló ruhatárat is jelenthetett, s olyan textil neműekkel, melyeknek elkészítésében való közreműködésüket az asszonyi létre való felkészültségükként értékelte a közösség. Ezeken túl pedig csak az „asszony keze alá való holmikra" (pl. a kendermunkához szükséges munkaeszközökre), néhány állatra (pl. egy üszőre, melynek szaporulata is az asszonyi különvagyonhoz számítódott), kisebb szőlőterületre (különösen ha az eredetileg anyai örökség volt) számíthatott a leány. Ez utóbbiakat ugyanis szintén beleértette a szokásjog a „tisztességes kiházasításba"', hangsúlyozván, hogy mindez a személyes érdem jutalma és az asszonyi különvagyon része. Varga Mihály végrendeletében írta a jegyző: „Jóllehet boldogult édes atyámról a Detsi hegyen három enber kapás szőllőm maradott légyen: de mivel ezen szőlőből Zsuzsanna leányomat illető just nevezett leányomtól még életemben megvettem volt oly móddal, hogy a mikor Zsuzsanna leányom a fiát meg házasította, véle eggyütt abban eggyeztem meg, hogy a fia házasságára teendő költségeket én a magaméból azon szőllő jussa helyett, melly néki a mondott ősi szőllőből járna megteszem olyan fel tétellel, hogy Zsuzsanna leányom annak utánna sem maga sem maradéka azon szőllőből magának just várni nem fog a honnét én többször nevezett Zsuzsanna leányomnak István fia házasságára ezen itt meg nevezendő költségeket tettem. "

71 1. A leányomnak jegy pénzt adtam 5 f. - kr 2. Húsért adtam lakodalomkor 15 24 3. Patzalért és lábokért 4 12 4. Gyertyáért 2 36 74 BALÁZS KOVÁCS 2000. 265. 75 Decsi közs. prot. - 1794. ápr. 24. 76 FÉL 1951. 77 Varga Mihály 1846. aug. 26. 354