Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság öröklési szokásai a feudalizmus végén

az özvegy társadalmi helyzete szolgált. A népi gyakorlatban is ezek az elvek határozták meg a természetbeni járandóság nagyságát. Általános volt, hogy ha az özvegyen maradt szülőt az egyik testvér vette magához, a többi testvér kötelezte magát, hogy évente meghatározott mennyiségű terményt, esetleg pénzt folyósít. Ilyen módon nemcsak a létfenntartás anyagi feltétele, hanem a gondozás-ápolás is biztosítva volt. Gyakran előfordult, hogy az öreg szülő vagy szülők összetűzésbe kerültek eltartó gyermekükkel, és kénytelenek voltak másik gyermekükhöz költözni. Magukkal vitték az eltartásukra kijelölt javakat, vagy ha ezek nem voltak, tartásdíj kifizetésére kötelezte a községi elöljáróság az engedetlen gyermeket. Özvegy Szabó Jánosné Tóth Zsuzsanna végrendeletéből tudjuk, hogy fia Szabó János által annyira elhagyattatott, hogy „számtalan sok keserves panaszaimra, jaj gátasaimra, sirámaimra semmit sem ügyelvén gyámoltalanságomba meg nem szánt jóllehet a helybeli elöljáróság által is sok izben fiúi kötelességének erántam leendő tellyesíttésére kérettetett, és megintetett, mind arról hogy énnékem édes anyának gondommat viselné."' Öreg Makrai János arra panaszkodott, hogy „János fijam és felesége Molyzes Judit kétszer el hagyott, házamat a gazdaság terhével magamra hagyták és igy énnékem nem munkállodott sem valamit szerezni nem segítettek, de még öregségemben sem kívántak gyámolom lenni, - sőt a midőn harmadszor magamhoz fogattam tulajdon házamba nem tsak hogy magam nem betsültek, de még házamból és gazdaságomból kihalytottak, s erántok többször kéntelenittettem a helybéli betsületes elöljáróság előtt alkalmatlankodni, de még sorsom meg birálloja Tettes Uraság Széke és a Tettes Ns. Vármegye Törvényszékei előtt is meg fordulván, hol minden vagyonomnak fele, részemre, a másik fele pedig maradt" amit János fia és Éva leánya között egyenlő arányban osztottak fel. A mostoha szülő eltartásáról is gondoskodni kellett az örökösöknek. „Bálás István özvegye Felső Éva férjének halála után az férje házát el hagyván a maga fiához Antalfi Andráshoz ment Lakni: Néhai Bálás Istvánnak fia András elöl hivattatott, és ez a több testvérjei nevében is meg nevezett mostoha annyával úgy eggyezett meg, hogy most az egyszer az özvegyi tartás, és lakás fejében hat posonyi mérő búzát, sákostól, 2 akó fejér bort, 25 fr. kész pénzt, 16 font szalonnát, egy ittze sirt, egy kevés sertvés húst, 5 ittze pálinkát mostoha annyának ki ád, és ezen kivül attyok által tett testamentom szerént a néki vett ruhákat birtokába haggya...," ezt Balázsné el is fogadta. Az anyai ingatlant az anya halála után rögtön felosztották, mert a férj nem volt jogosult a haszonélvezetre. Ebből lett azután a fiataloknak a nagycsaládban külön vagyonuk, mely sok pernek a forrása volt. Az anyai ingóságokból a fiúk is jussoltak. A törvénytelen gyermek jussát gyakran per útján lehetett csak megszerezni. Az ilyen gyermek az apától nem kapott semmit, még akkor sem, ha anyja együtt élt vele, de őt nem törvényesítették. Az anyának haszonélvezete maradt és örökölt is, a gyermek nem. Ez az apa hibája volt, törvényesíteni kellett volna. Az egyház a házasság szentsége érdekében megtagadta, hogy a házasságon kívül született gyermek akár anyja, akár apja után örököljön. Akik „törvénytelen ágybul származnak, mint ollyanok, nemzőik után nem örökölhetnek, de mi tartásokra, nevelésökre szükséges, azt a nemzőik vagyonára nézve úgy mint adósságot tekinteni kell, és úgy fizettetni. " Decsi Varga János végrendeletéből idézünk (1818. aug. 25.): „Varga János fiam, a ki nem törvényes ágyból származott, mivel feleségem mikor el vettem, már véle terhes volt... semmi szin alatt ne kereskedjen" a hagyatékon. „Jól lehet - törvényeink értelmében fenntartott s védett özvegy jogomra nézve vele barátságosan kiegyezni többször megkísértettem - eredmény nélkül, nem hogy érintett férjem azon vagyonában nékem lakást illendő eltartást engedett, — de sőt rossz bánása miatt azon vagyonból kiköltözni kellvén... " - TMÖL. A szekszárdi járás főszolgabírájának iratai 943/1866. „Nagy István özvegye Nagy Katalin panasza: minek utána 1/8 telkén hozzá tartozandókkal István és András fijai megosztoztak, néki pedig tartására legkevesebbet nem hagytak, s szöllejét is maguk között elosztván, néki belőle nem maradott. " ítélet: „Minthogy az. özvegy András fija szárnya alatt kívánna továbbra is megmaradni, ezért István minden évben, míg annya élne egy kila búzát tartozik tartás fejében nyújtani, - úgy a szöllő 4 részre osztódván t.i. 3 gyermek és anya között, és az anyának esendő rész holtig birtoka és használata alatt maradánd... " Decsi közs. prot. 1843. okt. 8. - „Az özvegy részére testált tanyai szőlő holta napjáig oly formán botsáttatott, hogy azt Köntzöl Jósef fogja feléből mívelni s az esendő termés fele részével az özvegy szabadon rendelkezhet. Evenként fog az özvegy részére Köntzöl József adni búzát 2 kilát, szalonnát 25 fontot, sertvés húst 25 fontot, babot 20 itze, sót 15 font, paprikát 3 ittzét. Egy véka alá való kender földet. Férjének minden ruháit vissza nyeri vejétől. 1847ik évi bor termésből 5 akó bort." - Decsi köz. prot. 1848. márc. 26. 70 Özv. Szabó Jánosné Tóth Zsuzsanna 1822. jan. 6. 71 Özv. Makrai János 1834. márc. 2. 72 Decsi köz. prot. 1821. dec. 8. 73 FÉL 1951. 353