Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor–Gutai István: Sárközi családok megtelepedése a temesközi Végváron

összes rokonság megjelent a háznál és ősi szokás szerint nagy áldomást isznak, vagyis szeréntök „paszitát" tartanak". Az élet úgy volt megszervezve, hogy azt családban, illetve párosan lehetett és kellett leélni. A család és a helyi közösség egyaránt hozzásegített ehhez: a házasság felé terelte az ifjúságot, szinte már a gyermekeket is. Erre ösztönözte őket a felnőttek példája: a felnőtt emberek általában házasságban éltek. A falusi gyermek többet látott az életből, mint városi társa, megfigyelhette a család, a társadalom életét, tapasztalatokat gyűjthetett. Megtanulta azt, hogy a felnőtt és a házasember szinte ugyanazt jelenti, s hogy a teljes jogú felnőtt mind házasságban él. A gyermekek játékában gyakran bukkant fel a lakodalomjáték. Már az iskolás gyermeknek lehetett választott kis szeretője. A serdülők és fiatalok között egyengették a két nem kapcsolatát. Erre egész életrendjükben megvolt az alkalom. A fiatalság munkái közül többet egyenesen úgy szerveztek, hogy vagy legények-lányok együtt dolgozhattak, vagy pedig a lányokat munka közben felkereshették a legények. A családi munkamegosztás szerint a nagylány feladata volt a vízhordás. Ez már magában rejtett némi magamutogatást, hiszen a leány naponta esetleg többször is megtette az utat a falu szeme előtt korsójával a kútig, s onnan vissza. Aki tehát találkozni akart vele, ilyenkor kileshette. Még jobb alkalom volt a leányok csoportos munkavégzése. A télen át tartó fonók munkabeosztását alaposan befolyásolta, hogy a legények odajártak és a munkát félbeszakítva magukra vonták a leányok figyelmét. Teljes értékű munkaidőnek csak az számított, amikor maguk voltak a leányok. A legények megjelenésével kezdetét vette a játék és a szórakozás. A fiatalság szervezte, vagy fő résztvevője volt több naptári ünnephez kapcsolódó közösségi szokásnak, megmozdulásnak. A legtöbb egyházi ünnep templomi és családi ünneplésén kívül a fiatalság saját körében is ünnepelt. Természetes, hogy az ő ünnepük kapcsolódott a másik nem társaságát, illetve párt kereső érdeklődésükhöz. Pl. a farsangi bál, a húsvéthétfői locsolás, a májusfa-állítás stb. Az ünnepi találkozások, az ismerkedésre, egymás megfigyelésére és jobb megismerésére szolgáltak alkalmul. A tánc ideje a vasárnap délután volt. Az egyszerűbb táncos összejövetelre hívatlanul jöttek leányok és legények, s a sorba állt leányok közül a legény szemjátékkal intette, vagy szólította ki azt, akivel táncolni akart. A leány-legény kapcsolatok legszemélyesebb formája a lányos házhoz járó udvarlás volt. A 19. században - a földdel bíró parasztság körében pedig még a 20. században is - többnyire a szülők választottak gyermekük számára házastársat. A fiatalok rendszerint valamilyen összejövetelen: a fonóban, a szokásban lévő vasárnap délutáni murik, az ún. citera bálákban találtak egymásra. Miután a fiatalok megegyeztek, a legény azt igyekezett megtudni, vajon a leány szülei beleegyeznek-e a házasságba. A fiú szülei a kiszemelt leány házához elküldték a közbenjáronét. Ő legtöbbször öregasszony volt, noha ezt a küldetést szívesen vállalták a fiatalabb menyecskék is. A közbenjáróné elindulás előtt a kemence előtevőjét megfordította, hogy szerencsével járjon. Amikor a lányos házhoz bement, az ajtót nem a kezével, hanem a hátával tette be. Ezzel jelezte a háziaknak, hogy leánykérőbe jött. Bizonytalankodás esetén a közbenjáróné arra törekedett, hogy a leányt, vagy annak szüleit rábeszélje a házasságra. Ha az összeboronálás sikerült, a következő vasárnap elhozta a legényt a szüleivel együtt. Hosszú mondókái után a leány, ha tetszett neki a legény, átadta a jegykendőt. Ha a leány gazdag volt selymet, ha szegényebb sorsú egyszerűbbet, de tarkát, virágosat. A legény pedig jegypénzt (10-50 koronát) adott a leánynak, s megtartották a kézfogót. Utána megbeszélték, mikor mennek anyakönyvvezetőhöz és a paphoz a fiatalok beszemezni, és megállapodnak, hogy kinél tartják a lakodalmat. Az öreg Gy. Kovács Sándor amikor megjelent a lányos háznál leánykérőben a következőket mondotta: „ Én azon becsületes szándékkal léptem át e tisztességes háznak a küszöbét, hogy feleségül kérjem Julianna leányok kezét, kihez igaz szeretettel vagyok. " A szülők erre megkérdezték az arra legilletékesebbet, a leányt. „Na mit szólsz hozzá leányom?" Beleegyező válasza után a szülők is áldásukat adták a megkötendő házasságra. Az eljegyzésen csak a szűk körű rokonság és a család tagjai vettek részt. „A lakodalmat a kézfogó, mint a házasságkötés régi alakja, előzi meg, melyre közönségesen három héttel a lakodalom előtt, szombati napon, a menyasszony házánál összegyűlnek a rokonok. A vidám társalgáskor egyszerre belép a már kiszemelt nyoszolyó-leány tányéron rozmaring gallyakat hozva...Rövid időre rá kendőt 91 SZŐKE 1889.4. 330