Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 23. (Szekszárd, 2001)
Szőllősy Gábor: Mi célt szolgál a szablya fokéle?
kihasználásnak ez a bámulatos ésszerűsége" kifejezetten kényelmetlen és rossz hatékonyságú mozgást eredményez. Csak abban az esetben lehetséges egyetlen mozdulattal két sikeres vágást végrehajtani, ha a két cél leküzdéséhez azonos irányú mozgásra van szükség. Vagyis, ha a két cél egymás mögött van, és az első leküzdése után még marad annyi erő és/vagy lendület a támadó fegyverben, ami elegendő a második cél leküzdéséhez. Ilyen volt az a XVII. századi eset, amikor Báry Péter egy török vitézzel vívott párviadalban szablyájának egyetlen Csapásával levágta a török fejét és a török lovának a fejét is (10. kép). 10 Ez utóbbi minden bizonnyal a véletlen müve volt. Egyrészt azért, mert a magyar vitéz olyan erővel indította el a vágást, hogy ha az a csigolyatestet találja el, azt is át tudja vágni, de két csigolya izületét találta el, ami sokkal kevesebb energiát emésztett fel. így még maradt benne annyi lendület és erő, hogy a ló nyakát is át tudta vágni (valószínűleg ugyancsak két csigolya izületénél). Az természetesen újabb véletlen, hogy a ló nyaka pont a vágás vonalába került. A vágás azért is tudott olyan nagy erejű lenni, mert a magyar vitéz lova a szablyájával azonos irányba mozgott, így a ló sebessége hozzáadódott ahhoz a lendülethez, amit a vitéz izomereje adott a szablyának. Ugyanezt az eredményt visszahúzással, fokéllel semmi esetre sem lehetett volna elérni, többek közt azért sem, mert a vízszintes visszavágás sebességét a ló sebessége csökkenti. A kísérleti tapasztalatok és az elméleti megfontolások egybevetése alapján meggyőződéssel állítom, hogy Kovács István, illetve László Gyula elmélete alapjaiban és részleteiben is teljesen téves. A szablya fokéle nem arra való, (nem arra a célra alakult ki) hogy az ellenfél lovát megsebesítsék vele. Ilyen kategorikus ellenvélemény hallatán joggal vetődik fel a kérdés, hogy ha nem arra való, akkor mire? A kérdés megválaszolásához feltétlenül figyelembe kell vennünk Hidán Csaba kutatási eredményeit is. Sajnos a kutató ezirányú munkásságáról nem találtam hivatkozásra alkalmas írásos anyagot, ezért csak az általa vezetett vívóedzéseken szerzett személyes tapasztalataim alapján tudom ismertetni vívóiskolájának ide kapcsolódó elemeit. Hidán Csaba vívási rendszerében a szablya fokéle kiemelt jelentőségűnek tekinthető, mert a gyalogos vívásban igen kellemetlen, éppen ezért nagyon hatásos ellentámadásokat hajtanak végre fokéllel az ellenfélnek a kardot fogó kézfejére és alkarjára. „Sajátkezű" tapasztalataim alapján és mások akcióit közelről látva meggyőződéssel állítom, hogy a rendszer éles helyzetben is működőképes (11. kép). Ennek ellenére úgy gondolom, ez a felhasználási szempont nem lehetett a fokéi kifejlesztésének kiváltó oka. Nézetemet a következő megfontolásokra alapozom: Hidán Csaba vívási rendszere aprólékos kidolgozottsága és viszonylagos statikussága miatt jellegzetesen gyalogos szemléletűnek tekinthető. Különösen érvényes ez a fokéllel végrehajtott ellentámadásokra. Ezek az akciók szinte mindig pengeérintkezésből indulnak, és a sikerük néha centimétereken múlik. Ebbe a rendszerbe nem fér bele az a kockázat, hogy a ló fél méterrel arrébb lép. (Természetesen elméletileg megoldható a ló centiméter pontosságú vezetése, de egyfelől a ló ilyenfajta kiképzése aránytalanul sok időt és munkát igényel, tehát nem lehetett általános és tömeges, másfelől az eurázsiai nomádok lóhasználati rendszere és szemlélete az ilyen munkára igen kevéssé alkalmas.) Ha elfogadjuk, hogy a szablya az eurázsiai lovas nomádok kezén kialakult, alapvetően lovas fegyver, akkor el kell utasítanunk azt a feltételezést, hogy a szablya fokéle egy alapvetően gyalogos szemléletű vívási rendszer céljainak szolgálatára alakult volna ki. Más kérdés, hogy a már meglévő fokéi kihasználásának ez is egy fontos területe. Mint ahogy a már meglévő fokéi jelentősen megkönnyíti szúrás után a pengének az ellenfél testéből való visszahúzását is. Ez utóbbi előnynek különösen lóháton egymással szembe haladó ellenfelek esetében van nagy jelentősége, mert a tovahaladó ellenfél testébe beleszoruló kard nagyon könnyen kicsavarodik gazdája kezéből. A szablyával való eredményesebb vívás igénye nézetem szerint mindössze annyiban lehetett kiváltó oka a fokéi kialakításának, amennyiben a görbe pengével ügyesen be lehet nyúlni az ellenél védekező pengéje mögé, (lovon ülve is). Ilyenkor természetesen a penge homorú oldala érheti el az ellenfelet. Ahhoz, hogy ezzel komoly sebet okozhassunk, ki kell élezni. 9 LÁSZLÓ 1944, 352. 10 DOMANOVSZKY é. n. 247. 278
