Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 23. (Szekszárd, 2001)

Szőllősy Gábor: Mi célt szolgál a szablya fokéle?

hasoldala közé. Ez esetben azonban nagy a veszélye annak, hogy a beakadt szablya eltörik, vagy kicsavarodik a gazdája kezéből (5. kép). Ugyanez a veszély áll fenn akkor is, ha a lovat szúrással támadják, noha a szúrás egyrészt jobban „kézre áll", másrészt súlyosabb sebet lehet vele ejteni a lovon. A fokéllel, visszahúzással ejtett seb bizonyosan nem halálos, és semmi esetre sem okozza a ló „tűzbe rogyását". Nem lehet teljes biztonsággal számítani rá, hogy az ellenfél földe szállni kényszerül. Az íj as vadászok tapasztalatai alapján bizton állíthatjuk, hogy egy ló nagyságú állat halálos sebbel is képes akár száz métert is megtenni. A ló elleni támadás az ellenfél pillanatnyi harcképességét csak akkor csökkenti lényegesen, ha a ló azonnal felbukik. Fokéllel visszahúzott vágással ezt elérni legfeljebb véletlenszerűen lehetséges. Nem tudom elfogadni Kovács Istvánnak azt az állítását sem, hogy „A lóról bármi okból földre szállt lovas, ha nem is kapott sebet, harcképtelenné vált egyén a tovarohanó fergetegben. "

6 Nyilazni például gyalog is kiválóan lehet. Kipróbáltam. Hogy a szablya fokéle a ló megsebzésére szolgálna, annak az a körülmény is ellene szól, hogy a szablyát (és más kardokat) nem csak támadásra használják, hanem védekezésre is. Miközben a lovas a szablyáját leengedi, hogy elérje a ló hasát, azalatt a feje és az egész felsőteste védtelen marad. Fokozza a helyzet veszélyességét, hogy a két ló közelsége miatt erősen korlátozott a penge gyors felkapásának lehetősége is. Vitatható László Gyulának az alábbi megállapítása is: „megszüntették a szablya felhasználása közben keletkező «holt időt» mert a lefelé suhintás után visszafelé a szablya hasított anélkül, hogy közben a harcosnak át kellett volna fordítania a csuklóját" . Egy baráti beszélgetésben felvetődött, hogy a fokéllel való visszavágást vízszintes síkban is alkalmazhatták. Nevezetesen a támadó vízszintesen megvágja az ellenfél nyakát, vagy mellkasát, majd a túlengedett penge fokélével megvágja a hátát. Most ezt is kipróbáltuk. Az első próbálkozások közben néhányszor előfordult, hogy Ági ösztönösen „holt időt" eredményező mozdulattal oldotta meg a feladatot. Átfordította csuklóját és nem a fokéllel, hanem a szablya élével vágott meg, mert úgy sokkal jobban kézre állt (9. kép). Mindenféle karddal, de szablyával különösképpen az a tapasztalatunk, hogy a csapásoknak nagyon fontos (ha nem a legfontosabb) összetevője a lendület. A lendület nélkül, alacsony sebességgel, pusztán erőből kivitelezett vágás sokkal gyengébb hatású, mint a nagy sebességgel, lendületesen végrehajtott. Ha a lendület megtörik, az nagyon lelassítja és elgyengíti a vágást. Ebből a szempontból az a legkedvezőtlenebb, ha a penge behatol az ellenfél testébe. Ekkor ugyanis teljesen nulláról kell újra lendületet venni a következő vágáshoz. Ha az ellenfél karddal vagy pajzzsal kivédi a csapást, akkor a védekező fegyverről bizonyos mértékig visszapattan a támadó kardja. Ezt a lendületet fel lehet használni a következő vágás indításához. A kardokat - különösen a szablyát - akkor lehet a legeredményesebben használni, ha folyamatosan mozgásban tartjuk. A mozdulatokat nem célszerű megakasztani, hanem az előző mozdulatot a lehető legtermészetesebb mozgáspályán továbbengedve, legtöbbször éppen a csukló átfordításával lehet lendületet venni a következő vágáshoz. Nem véletlen, hogy Sebetic Raimund: „A kard vívás" és „Oktatás kard vívásban" című könyveiben körkörös és nyolcas alakú mozdulatsorokat ír elő gyakorlatként. „A kézcsukló mozgékonyságának és hajlékonyságának elérésére leghathatósabb eszköz, valamint a vívásbani szívós kitartásnak és biztosságnak megszerzési módjai - a kardforgatás. Ez áll a folyamatosan ismétlődő vágások gyakorlatában [...] Azon előnyökön kívül, melyeket a kardforgatás képessége a vágások és azok felfogásának, valamint a vágások összekötéseinek könnyű és alapos megtanulásáról nyújt, egyszersmind a csoportosult küzdelemben való előnyös önvédelemre képesít, miért is kiválóképpen gyakorlandó. " ,,b) Váltóforgatások. Ezek két suhintás összeköttetéséből erednek és pedig egy belső- és egy külsőből és viszont megfordítva, s a csuklónak számtalan és különböző mozdulatai és szükségszerű forgatása miatt igen előnyösek. " Teljességgel téves tehát az az elképzelés, amely szerint egy megakasztott és visszafelé elindított mozdulatsorral bármiféle idő- vagy energia-megtakarítás érhető el. Éppen ellenkezőleg. ... „a mozdulat6 KOVÁCS 1941, 130. 7 LÁSZLÓ 1988, 84. 8 SEBETIC 1904,44. 277