Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

Bartosiewicz László: A badeni kultúra állatcsontleletei Aparhant–Felső legelő településéről

Mezei nyúl - Lepus europaeus (Pallas 1778) Noha ebből az állatfajból mindössze egyetlen ép sípcsont került elő, annak jelenléte óvatos környezeti következtetések levonására ad alkalmat: a vadászott állatok közül ez a faj kötődik leginkább a nyílt, füves térségekhez. Kagyló - Unió sp. Az anyagban talált két apró kagylóhéj töredék sem állattani, sem régészeti szempontból nem értékelhető. Mindkét darab édesvízi, feltehetőleg folyami kagylóból származik. Allatcsont eszközök Noha a rendelkezésemre álló állatcsontanyagban látványosan kidolgozott, míves csonttárgyak nem voltak, meglepően magas az alkalomszerűen használt, nem vagy alig megmunkált {ad hoc,

11 angolul expedient

1

*, avagy „másodosztályú"

19

) darabok száma. Az ilyen eszközök a csontváz csaknem bármelyik részéből származhatnak, használatuk ötletszerű, gyakran egyszeri volt. Nyersanyaguk és „megmunkálásuk" módja ezért következetlen, rendkívül változatos. Ezért megkísérelhetjük ugyan e darabok csonttani csoportosítását, ennek a felosztásnak azonban az egykori használathoz vajmi kevés köze lesz.

20 A Jörg Schibier által kidolgozott tipológiai rendszernek

21 megfelelően az alábbi eszközöket sikerült azonosítani {az egyes csonteszközök felvehető méreteit a 3. táblázat tartalmazza): 1. objektum: kicsi, ad hoc véső (Schibler 4/8) juh/kecske combcsont diaphysiséből. Ez a darab lényegében megmunkálatlan, a spirális alakú természetes töréséi legvégének belső felülete tompa éllé kopott. Ez utal az egykori gyér használatra {I. tábla/l). 2. objektum: kicsiny véső (Schibler 4/5) juh/kecske sípcsont diaphysis. A szerszám élének kialakítása tudatosabb megmunkálásra utal, szabályosabb alakú, mindkét felületén kopott (/. tábla/2). 2. objektum: feltehetően szőrkaparó darabja, kifejlett gímszarvas jobb lábközépcsont. Ez a szerszám nem szerepel a Schibler féle tipológiában, gyakori viszont a Nagyalföld késői neolitikumában, ahol általában , szarvasmarha lábközépcsontokból készítették. A csont hosszanti oldalait szögletes keresztmetszetűre faragva kiélezték. Néprajzi és történelmi párhuzamok szerint

22 az így keletkezett élekkel (később analóg módon használt fémszerszámokkal) „borotválták meg" az előre áztatott, fatörzsre/gerendára feszített állatbőröket. A viszonylag puha és tompa csontéi a bőrt jobban kímélte mint a kő-, vagy fémpengék. A folyamatos újraélezés általában a csont diafízisének teljes elvékonyodásához, végül pedig töréséhez vezetett. Az aparhanti eszköz gímszarvas lábközépcsontjának proximális töredéke, laterális kopás nyomaival. Rajta a kifényesedett törési felület másodlagos, alkalmi felhasználásra is utal (/. tábla/3). 1/2. ásónyom: egyszerű, széles bordavéső (Schibler 4/10) szarvasmarha borda testéből. A „véső" temészetesen az eszköz alakjára, nem pedig lehetséges használatára utal. Kopásnyomai alapján ez az eszköz is tekinthető kisebb bőrkaparónak {I. tábla/4). 1/2. ásónyom: kicsi véső (Schibler 4/5), amelyet juh lábközépcsontjának proximális szilánkjából készítettek az ízületi felszín egy részét „nyélként" megtartva {I. tábla/5). 3. objektum, kemence belseje: csontcsövecske (Schibler cf. 27) töredéke. Az eredeti, ceruzánál alig vastagabb cső juh/kecske sípcsont diaphysiséből készült. A lelet a cső palástjának keskeny töredéke. 17 SCHIBLER 1981 18 JOHNSON 1977 19 CHOYKE 1997, 67 20 BARTOSIEWICZ - CHOYKE 1994 21 SCHIBLER 1981, 87 22 NAGY 1971, 202, 2. ábra. 78